Xavi és Ronald Araújo, a Barcelona vezetőedzője és középhátvédje is azon a véleményen van, hogy a Rayo Vallecano megérdemelten nyerte meg a két csapat szerdai mérkőzését a spanyol bajnokságban.
A Joó Linda, Tatár Lőrinc páros utolsó mérkőzésén 7-5-re kikapott az ausztráloktól a dél-koreai Kangnungban zajló vegyespáros curling-világbajnokságon.
A Fiatalok a Nemzetért Alapítvány meghívására pódiumbeszélgetésen vett részt Szalai Ádám. A magyar válogatott korábbi csapatkapitánya január végén közös megegyezéssel távozott a Baseltől, jelenleg főállású apaként tekint magára, de hangsúlyozta, még nem vonult vissza. Szalai a jövője mellett beszélt az őt ért kritikákról, a kapitányként bevezetett
Arrogánsnak nevezte egykori edzőjét, Pep Guardiolát a Manchester City korábbi futballistája, Samir Nasri. A 2020-ban visszavonult labdarúgó a L’Équipe című lapnak elmondta, a katalán mester a világ legjobbjának tartja saját magát. Nasri azt is felfedte, hogy Guardiolának folyamatosan baja volt az ő testtömegével.
A Ferrari rossz szereplése a jegyeladásokat is visszavetette Olaszországban. Nem indult jól a Scuderia szezonja. Tavaly még bajnokesélyesként kezdték az évet, idén viszont az Aston Martin és a Mercedes is megelőzte őket. A technikai problémák uralták a vörösök három futamját, Charles Leclerc így már a második versenyhétvégén rajtbüntetéssel nézett
Az idei világ-és Európa-bajnokságon és más nemzetközi versenyen ugyan nem hódíthatták meg a sportág szerelmeseit tudásukkal, most viszont a világhálón hódítanak az orosz műkorcsolyázó hölgyek.
Közleményben reagált a közelmúltban részben szakmai munkáját ért kritikákra Shane Tusup úszóedző, aki a közösségi oldalain megjelentett csütörtöki nyilatkozatában többek között Késely Ajnáról, Wladár Sándorról és Sós Csaba szövetségi kapitányról is ejtett szót. A közleményt változtatás nélkül közöljük.
Eddig kétszer rendeztek versenyt Nashville utcáin, és mindkétszer kifejezetten izgalmasra sikerült, azonban a Tennessee Titans stadionjának átépítése miatt veszélybe került a futam sorsa.
Jó napja volt Ting Li-Zsennek Asztanában, hiszen a férfi sakkvilágbajnoki címért zajló párosmérkőzés 12. játszmájában újra egyenlíteni tudott a 34. lépésben szarvashibát elkövető Jan Nyepomnyascsij ellen. Viszont most kitudódott: a kínai még nagyobbat hibázott.
Az angol élvonalbeli-labdarúgó bajnokságban szereplő Manchester United kulcsemberét, Casemirót szemelte ki Thomas Tuchel a Bayern München megerősítésére – értesült róla a Kicker nevű német lap.
Helmut Marko szerint ideje mindenkinek elfogadnia, hogy idén is a Red Bull ünnepelhet majd az év végén. Bakuban debütál az új formátum, ami kapcsán már pénteken beindulnak az események. Az első szabadedzés után időmérő következik, amin eldöntik a sprintverseny rajtsorrendjét. Szombaton újfent időmérőre ébred a mezőny, majd következik a sprintfutam.
Szalai Ádám január végén közös megegyezéssel távozott a svájci FC Baseltől, azóta nincs klubja és hírek sem nagyon érkeztek a magyar labdarúgó-válogatott korábbi csapatkapitányáról, aki egy budapesti pódiumbeszélgetésen sok egyéb mellett azt is elárulta, eredeti tervei szerint nyáron befejezte volna pályafutását, ám kihangsúlyozta, egyelőre nem von
Sébastien Ogier úgy vezeti mégy verseny után is a világbajnokság pontversenyét, hogy csak három futamon indult. A nyolcszoros világbajnok várhatóan még négy rally áll rajthoz, legközelebb Szardínián.
A Puskás Arénában találkoztunk az U21-es válogatott szövetségi edzőjével, valamint a budapesti Európa-liga-döntő nagykövetével, Gera Zoltánnal. A Fradi-legenda a Sportálnak adott exkluzív interjújában az Eb-selejtezőkre készülő csapatáról, valamint a nemzetközi kupa budapesti fináléjáról is beszélt, és elárulta, örülne, ha olasz házidöntőt rendezné
Vadóc rendbontóként kezdte, tehetséges versenyzőként akarta folytatni, ám egy tragikus fordulat más módon tette őt a Forma–1 megkerülhetetlen karakterévé. Portré a Red Bull sikersztorijának egyik megalapozójáról, a mezőny csaknem felét adó tehetséggondozó program atyjáról, a ma 80 esztendős Helmut Markóról.
Szerződést hosszabbított magyar válogatott kézilabdázójával, Hanusz Egonnal a német Bundesligában szereplő TVB Stuttgart – a klub a hivatalos honlapján jelentette be a megállapodást.
Jan Lammers szerint a Forma-1 egyre jobban eltávolodik egy sportág mivoltáltól, és inkább már showműsorként viselkedik. Max Verstappen egyedül ment neki a bakui új formátumnak. A holland versenyző szerint az F1 a sok változtatással megöli a sportot, ezért ha ez így megy tovább, akkor a 25 éves pilóta gyorsan tovább állhat. A kétszeres világbajnok h
Az olimpiai bronzérmes úszó ügyében egy hazai bizottság hoz ítéletet, amit megfellebbezhet a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség, ha nem tetszik neki. Kenderesi azt állítja, ártatlan, de ezt nagyon nehéz lesz bizonyítania. Egyáltalán hogy működik a biológiai útlevél, amiben eltérést találtak nála?
Bár március 19-én látták utoljára a norvég biatlonsport egyik nagy reménységét, Eivind Sporalandot, a szülők és a hatóságok is úgy gondolják, nem halt meg. Több új nyom is erősíti ezt a feltételezést.
Már csak néhány hónap van hátra a 2023-as év legfontosabb (hazai) sporteseményéig, a szabadtéri atlétikai világbajnokságig. A Sportál új sorozatában végigvesszük az összes számot, s mindegyik kapcsán felidézünk egy-egy sztorit.
Meglepetés győztes született a Junior WRC idei második futamán, ahol az ír Eamonn Kelly zárt az első helyen, így enyhítve az ír motorsport Craig Breen halála miatti fájdalmát.
Reagált a róla és a Mercedesről szóló pletykákra és a Ferrari újabb személyi változásaira Charles Leclerc, és egyértelművé tette, továbbra is bízik a csapatában.
Vasárnap rendezik az évadnyitó maratoni kajak-kenu Vígh Sándor Emlékversenyt Kaposváron, ahol a felnőtt és utánpótlás versenyzők is tesztelhetik formájukat.