Max Verstappen nyerte az Ausztrál Nagydíjat, a második helyen Lewis Hamilton végzett, míg a harmadik Fernando Alonso lett. A rajtot követően George Russell megelőzte az élről induló Max Verstappent. Két kanyarral később Lewis Hamilton is elment a holland mellett, míg Lance Stroll és Charles Leclerc ért össze. A monacói a kavicságyban kötött ki, de
Leclerc már az első körben elszállt, az egyik Mercedes kigyulladt, Verstappen az élről csúszott ki, Alonso pedig majdnem elveszítette a harmadik helyet.
A Bayern szombat esti, Dortmund ellen 4-2-re megnyert csúcsmeccse előtt Oliver Kahn és Lothar Matthäus élő közvetítésben beszélt a klubnál a közelmúltban bekövetkezett edzőváltásról. Ennek aztán az lett a vége, hogy most találgathatunk: ki hazudik?
Az Ausztrál Nagydíjon három alkalommal is félbeszakították a versenyt. A harmadik rajtnál óriási káosz alakult ki, a két Alpine kiesett, míg Sainz nekiütközött Alonsónak, amelyért a spanyol pilótát meg is büntették.
Megcsillant a dobogó esélye Carlos Sainz előtt, aztán egy futamból „törölt” körben történt baleset miatt még a pontszerzésről is lemaradt. A spanyol nem boldog.
A Művészsarok hetedik epizódjában Dobrády Ákos, a TNT zenekar alapító tagja volt a vendégünk, aki a kézilabdás korszaka előtt egy délutánig birkózónak is vallhatta magát, az ETO mellett pedig az NB II-ben is kitart.
Lőw Zsolt Thomas Tuchel vezetőedző segédjeként érkezett a bajor sztárcsapathoz, miután az korábbi trénert, Julian Nagelsmannt váratlanul menesztették. Lőw mesélt a felkérésről, ami egy sms-el kezdődött és a családi utazás lemondásával folytatódott.
Újabb felejthető hétvégén van túl a Ferrari szupersztárja, Charles Leclerc. A monacói pilóta Ausztrál Nagydíja mindössze a hármas kanyarig tartott, ugyanis már az első körben balesetbe keveredett és kiesett. Leclerc a rajt után egy mély féktávval szeretett volna pozíciókat fogni. Azonban a hármas kanyarban a Ferrarijának jobb hátsó kereke összeért
A verseny vége talán piros zászlós komédiába fulladt, de igazi minőségi versenyzést is láthattunk az Ausztrál Nagydíjon. Többek között két bajnok, Lewis Hamilton és Fernando Alonso között. Mindketten élvezték és tisztelettel beszéltek a másikról.
Meglehetősen közepes boksszal, de győzni tudott Anthony Joshua, a szombat éjjeli nehézsúlyú profiboksz-meccsen Jermaine Franklin ellen. Az utolsó gongszó után aztán előbb sportszerűtlenkedett, aztán meg arcoskodott. Nem túl szimpatikus....
A ligaelső Boston Bruins a három gólt ütő David Pastrnak vezetésével 4–3-ra nyert a Pittsburgh Penguins vendégeként az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján, ezzel idénybeli 59. győzelmét aratta, így már csak három hiányzik a csapatnak a rekordbeállításhoz.
A Székesfehérvár Rally vasárnap délelőtti szakaszain Bútor Róbert jelentősen növelte előnyét, míg az ORB-ben előbb László Martin vette át a vezetést, majd Ranga Péter állt az élre.
A holland Max Verstappen nyerte meg a három piros zászlóval tarkított Ausztrál Nagydíjat. A futam után nyilatkozott a Red Bull pilótája és a csalódott Carlos Sainz is.
Lewis Hamilton az Ausztrál Nagydíj elején bemutatott előzése során nem követte, az FIA nem alkalmazta az tavaly egyértelműsített irányelveit Max Verstappen szerint.
Ugyan már órák óta átszelte a célvonalat Max Verstappen, de a versenynek bizonyos értelemben még mindig nincs vége. A Haas istálló nagyon jó pozícióból várhatta a második újraindítást. Nico Hülkenberg a negyedik helyen autózott Carlos Sainz mögött, aki a harmadik helyen követte Max Verstappent és Lewis Hamiltont. Mivel a spanyol versenyzőt megbünte
Nyugtalan tekintetek, reszkető lábak. Egymást váltják a négylábú kedvencek az olimpiai bronzérmes és háromszoros világbajnok Hargitay András rendelőjében, és a kedvenceknél talán csak a gazdik aggódnak jobban. Az egykori kiváló úszó és szövetségi kapitány pedig figyel, vizsgál, analizál, és a gazdik lelkét is ápolja. Néhány tapasztalt mozdulat, bi
Lékai Máté édesanyja, Juha Olga büszke lehet a fiára, de a saját sportpályafutására is, a maga korában az egyik legjobb és legcsinosabb magasugró volt.
A hétszeres világbajnok manővere egyértelműen szabálytalannak tűnt, és könnyen lehet, hogy csak azért nem büntették meg érte, mert a rajt után követte el.
A hazai közönség előtt szereplő Timi Zajc nyerte a síugró-világkupa mostani idényének utolsó versenyét vasárnap, a szlovéniai Planicán, ahol az osztrák Stefan Kraft a szezon legjobb sírepülőjének járó kristálygömböt hódította el.
Carlos Sainz a büntetésével nem ért egyet, míg Max Verstappen szerint feleslegesen okoz káoszt az FIA. Melbourne-ben szinte minden megtörtént, ami egy Forma-1-es versenyen megtörténhet. Lángoló motor, Safety Car fázisok, VSC, piros zászló, ütközés, a száguldó cirkusz közössége csak kapkodta a fejét. Kevin Magnussen balesete után azonban elszabadult
Szenzációs hírt repített tegnap világgá a német női negyedosztályban futballozó SG Denkershausen: szerződtették a világ egyik legjobb edzőjét, a Bayern Münchentől elküldött, így jelenleg munkanélküli Julian Nagelsmannt. Persze aki ránézett a naptárra, rögtön sejthette, csak vicc áldozatai azok, akik bedőltek.
Egymást ütötte ki az Alpine két versenyzője az Ausztrál Nagydíjon, és a csapattársába hajtó Pierre Gaslyt az eltiltás veszélye fenyegeti. A két francia között nincs harag.
Megóvta a vasárnapi Ausztrál Nagydíj végeredményét a Haas Forma-1-es istálló, miközben a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) meghallgatásra idézte be a melbourne-i verseny szervezőit.
Újabb fordulatot tartogat a már leintett Ausztrál Nagydíj, ezúttal a verseny promóterének is stewardok elé kell állnia. Sűrű nap elé néztek a versenyfelügyelők, ugyanis rengeteg helyzetet és döntést kellett mérlegelniük. Míg a csapatok, a versenyző és az F1-es közösség még mindig próbálja elraktározni magában a mai futamot, addig a Haas a kezébe ve
Az áldozat Fernando Alonso is túlzónak találja Carlos Sainz Ausztrál Nagydíjon kapott büntetését. Frédéric Vasseur azt nem érti, miért maradt el a meghallgatás.
Bútor Róbert végig vezetve, autójának erejét maximálisan kihasználva nyerte volna a Székesfehérvár Rallyt, ha nem adja le menetlevelét, így végül az ORB mezőnyben nyerő Ranga Péter szerezte meg a verseny győzelmét is Vincze Ferenc és Velenczei Ádám előtt, míg László Martin defekt miatt a negyedik helyen zárt.