Köztudott, a magyar futballban Aranycsapatként emlegetett tizenegy meglepően ritkán játszott ebben az összetételben. Utoljára napra pontosan 69 esztendeje.
Eltiltották a rájátszásbeli sorsdöntő mérkőzéstől Rudy Gobert-t, az észak-amerikai ligában (NBA) szereplő Minnesota Timberwolves francia kosarasát, mert vasárnap megütötte az egyik csapattársát.
Elismeri Max Verstappen édesapja, hogy keményen bánt a versenyzőnek szánt fiával, ám tagadja, hogy valaha is bántalmazta volna őt. A híressé vált benzinkutas eset is előkerült.
Lionel Messi immár egyedül áll az élen az európai elitfutball klubszinten legeredményesebbjeinek örökranglistáján – írta a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS).
Frédéric Vassuer szerint túl enyhe büntetést kapott tavaly a Red Bull a túlköltekezés miatt. Az osztrák istálló 2021-ben lépte túl a költségvetési keret összegét, és sértették meg a leadási procedúrát. A Bikák először úgy vélték, minden rendben van a beadott papírjaikkal, ám később kiderült, hogy a catering szolgáltatások és a szabadságok kifizetés
Gálfi Dalma után Bondár Anna is könnyedén nyert, így a magyar női teniszválogatott 2–0-s behozhatatlan előnyre tett szert Egyiptom ellen Antalyában a Billie Jean King Kupa euro-afrikai zónájának I-es csoportjában.
Még decemberben robbant a bomba, hogy az úgynevezett biológiai útlevelükben található eltérések miatt két úszó és egy birkózó a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség, a WADA látókörébe került, eljárás indult ellenük. Januárban aztán negyedikként egy atléta is „csatlakozott” hozzájuk. Jó ideje azonban néma csönd...
A show szempontjából feleslegesnek vélt szabadedzések, új sprintformátum, kísérletezés – az F1 keresi a növekedés fenntartásának módjait, ám Toto Wolff szerint nem árt óvatosnak lenni.
Szombaton nagy sikerrel zajlott le az első Tennessee állambeli Reliance környéki rally verseny. A rendezvényt lebonyolítását komoly eső hátráltatta, de a szervezők így is elégedettek.
Hivatalossá vált, hogy a Hungaroring átépítési munkálatai miatt idén nem rendezik meg Mogyoródon a kamion Európa-bajnokság magyarországi futamát – számolt be róla az MTI.
A Tottenham korábbi angol válogatott játékosa, Dele Alli egyre lejjebb süllyed – erről árulkodik a jelenleg a Besiktas kötelékébe tartozó játékosról megjelent botrányos fotó.
Az argentinok kapusa, Emiliano Martínez világszerte címlapokra került a Franciaország elleni világbajnoki döntő megnyerése után, amikor a torna legjobb kapusának járó trófeával obszcén módon péniszt imitált. Alexander Ceferin, az UEFA elnöke kiakadt ezen, és Messi felelősségét is kiemeli.
A háromszoros olimpiai bajnok kardvívó, Szilágyi Áron húsvét hétfőn érzelmes bejegyzésben tudatta, feleségével végleg hazaköltöznek Londonból, és a posztjából az is valószínűsíthető volt, hogy hamarosan bővül a család. A Metropol most megtudta, hogy a háromszoros olimpiai bajnoknak kisfia lesz, aki májusban jön világra.
A páros mérkőzést is magabiztosan megnyerte a magyar női teniszválogatott, így 3–0-ra legyőzte az egyiptomiakat Antalyában, a Billie Jean King Kupa euro-afrikai zónájának I-es csoportjában.
Megtörtént az a hír, amitől nagyon sokan féltek: az idei évben a regnáló Kamion Európa bajnok Kiss Norbert és a magyar csapata, a Révész Racing sem versenyezhet majd a hazai közönsége előtt a Hungaroringen. Ugyan a tavaly megjelent versenynaptárban még benne volt a Hungaroring, a Forma-1-re való felújítási munkálatok ellehetetlenítették azt, hogy a
Az olimpiai címvédő Alexander Zverev bejutott a második fordulóba az 5,78 millió euró (2,18 milliárd forint) összdíjazású monte-carlói salakpályás férfi tenisztornán.
Háromból három: a Bp. Honvéd háromszor győzte le ebben az idényben a Vasast, ráadásul Nenad Lukics mindannyiszor győztes góllal vétette észre magát. Beszélgetés a kispestiek szerb támadójával a húsvétvasárnapi győzelemről, a csapat mögött álló szurkolótáborról, a Fradi elleni meccsről és a klubhoz méltatlan kiesés elleni harcról.
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) szavazást indított az elmúlt negyven év világbajnokságainak legemlékezetesebb pillanataiból, amelyekre a szervezet honlapján lehet voksolni május 9-ig.
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) szavazást indított az elmúlt negyven év világbajnokságainak legemlékezetesebb pillanataiból, amelyekre a szervezet honlapján lehet voksolni május 9-ig.
Michelisz Norbert továbbra is a Hyundai színeiben fog versenyezni a WTCR utódbajnokságában, a TCR World Cupban. A dél-koreai autógyártó a keddi nap folyamán jelentette be, hogy a TCR World Cupban 2 autóval vesznek majd részt. Michelisz mellett az a Mikel Azcona kapott még lehetőséget a Hyundaitól, aki korábban már szerepelt a magyar pilóta mellett
Ismét találkozik egymással a Bajnokok Ligájában a Chelsea és a Real Madrid. Az első találkozó szerda este lesz a Santiago Bernabéuban. A mérkőzés előtti sajtótájékoztatón a spanyolok edzője, Carlo Ancelotti visszautasította a lehetőséget, hogy visszatérjen a londoniak élére, miután az ő neve is szóba került.
Napra pontosan harminc évvel ezelőtt rendezték az 1993-as Európa Nagydíjat, amelyre Senna miatt emlékszünk, pedig a Jordan újoncának is óriási futama volt.
Ismét magyar címeres mezt húzott Liu Shaoang. A történet szépséghibája, hogy csupán új klubja, a Tiencsin edzésén gyakorolt a korábbi magyar válogatott dresszében a kétszeres olimpia bajnok gyorskorcsolyázó.