Gino Bartali korának egyik, ha nem a legnagyobb kerékpárosa volt – pedig legjobb időszakát kettévágta a második világháború –, a Tour de France-ot 1938-ban és 1948-ban, a Giro d’italiát 1936-ban, 1937-ben és 1946-ban nyerte meg. Igazi nagysága mégsem sportolóként mutatkozott meg, bár kétségtelen, az sem volt független a kerékpározástól.
A Brighton elleni angol bajnokin eredményes Szon Hung Min lett az első ázsiai játékos, aki eljutott 100 gólig az öt legerősebb európai futballbajnokságot tekintve – írta hétfői értékelésében a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS).
A bristoli dirt verseny a NASCAR Cup Series egyik különleges eseménye, amire az autókat külön fel kell készíteni, idén azonban a rendezőknek is jutott házi feladat…
Lewis Hamilton nemrég arról mesélt, milyen munkát vállalt 17 évesen, és mennyit keresett egy nap alatt. A hétszeres világbajnok elmondta, nemigen kedveli a bárokat. Ritkán jár ilyen helyekre, mivel 17 évesen egy ilyen létesítményben dolgozott. Az ausztrál Fox Sporstnak arról is mesélt, hogy mennyit keresett egy angol pub-ban, mikor még nem versenyz
Nancy Faeser német belügyminiszter szerint megtagadhatják a beutazást Németországba az orosz sportolóktól, amennyiben ismét engedélyezik számukra, hogy nemzetközi versenyeken vegyenek részt.
Esapekka Lappi a Svéd Rally előtt készült tesztversenyen, míg portugál információk szerint Thierry Neuville a világbajnokság ötödik futama előtt áll rajthoz a WRC-n kívül.
A Premier League hétvégi rangadóján furcsa jelenetnek lehettünk szemtanúi, miután a partjelző, Constantine Hatzidakis lekönyökölte a Liverpool játékosát, Andy Robertsont.
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton az ausztrál Fox Sports riporterének, Mark Howardnak mesélt élete első munkahelyéről, ahol 3,50 fontot (1500 forint) keresett óránként és egyszer még be is rúgott.
Max Verstappen már alig várja, hogy ne kelljen igazodnia a diétákhoz, és kedvére élvezhesse az ételeket, ám Kelly Piquet azért megálljt parancsolt neki. A Viaplay nemrég készített egy sorozatot a holland versenyzővel, ami során a családjáról, a versenyzésről, a bajnokká válásról és a terveiről is mesélt. A csatorna néhány versenyhétvégén követte ta
A játékvezetői testület, a Profi Játékvezetők Szövetsége (PGMOL) közölte, hogy nem nevezi ki Constantine Hatzidakist egyetlen mérkőzésre sem, amíg tart az FA vizsgálata.
A két mérkőzéslabdát elhibázó Fucsovics Márton három játszmában kikapott a holland Botic van de Zandschulptól az 5,78 millió euró (2,18 milliárd forint) összdíjazású monte-carlói salakpályás férfi tenisztorna első fordulójában hétfőn, így nem jutott a 32 közé.
A két mérkőzéslabdát elhibázó Fucsovics Márton három játszmában kikapott a holland Botic van de Zandschulptól az 5,78 millió euró (2,18 milliárd forint) összdíjazású monte-carlói salakpályás férfi tenisztorna első fordulójában.
Futótűzként járta be az orosz sajtót, hogy a Ferencváros új ajánlatot tett Sztanyiszlav Csercseszovnak, ám információink szerint némileg tévedésben vannak.
A Falco KC Szombathely csapata szombaton nehezebben, vasárnap viszont könnyedén győzött a Sopron KC ellen a Zsíros Tibor férfi kosárlabda Magyar Kupa döntőjében.
Az orosz Jan Nyepomnyascsij a 29. lépésben sötéttel legyőzte a kínai Ting Li-zsent a sakkvilágbajnoki döntő második mérkőzésén hétfőn Asztanában, és így 1,5-0,5-re vezet.
Megrongálták és eltulajdonították a szurkolók a FOM és az FIA felszereléseit az Ausztrál Nagydíj után. Nem csak a futamon volt káosz Melbourne-ben, hanem a „nézőtéren” is. A stewardoknak sok dolga akadt a verseny után. Carlos Sainz büntetését hivatalosan megindokolták, majd kivizsgálták az Haas óvási kérelmet. Ezután rendhagyó módon beidézték az Au
Az Estorilban diadalmaskodó norvég Casper Ruud a negyedik, a Houstonban nyerő amerikai Frances Tiafoe pedig a tizenegyedik helyre jött fel a férfiteniszezők világranglistáján, amelyet a 22-szeres Grand Slam-bajnok szerb Novak Djokovics vezet.
Az Európai Vívószövetség (EFC) sportolói közös nyilatkozatban adtak hangot csalódottságuknak, amiért a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) lehetővé tette az orosz és fehérorosz sportolók számára, hogy semlegesként visszatérhessenek a nemzetközi versenyekre.
Idén, 2023-ban 70 éves lett az ERC bajnokság, mely 20 évvel korábban lett létrehozva, mint a WRC, és melynek legelső versenyéről már írtunk korábban. Most következzen egy kis történelmi áttekintés 1953-tól 1973-ig.
Az Európai Vívószövetség (EFC) sportolói közös nyilatkozatban adtak hangot csalódottságuknak, amiért a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) lehetővé tette az orosz és fehérorosz sportolók számára, hogy semlegesként visszatérhessenek a nemzetközi versenyekre.
Biaggio Ali Walsh mindent elkövet, hogy fenntartsa az Ali név nimbuszát. Muhammad Ali unokája családi örökségként, nagyapjához hasonlóan szintén a küzdősportokban jeleskedik. A 24 éves fiatalember tehetséges amerikaifutball-játékos volt, ám a profi szerződés valamiért mégsem jött neki össze, három évvel ezelőtt feladta álmát, visszaköltözött Kali
Miután a Red Bull 2026-tól a Forddal fog együttműködni, a Hondának egy új partnert kell szereznie magának, ha 2025 után is szeretnének jelen lenni a Forma-1-ben. Amennyiben a japán gyártó sikerrel járna, akkor ő lenne a 2026-tól kezdődően 6 motorgyártó, nevezetesen az Alpine (Renault), az Audi, a Mercedes, a Ferrari, a Red Bull-Ford és a