Ő nem vágyik a híres “tripla koronára”, amit az autósport történetében csak Graham Hillnek sikerült elhódítania. Ehhez a Monacói Nagydíj, a Le Mans-i 24 órás futam és az Indy 500 megnyerése szükséges. Alonsónak az első kettő már teljesült, Verstappennek “csak” az első. A két kétszeres bajnok közül a spanyol ráhajtott a konkrét díjjal vagy jutalomma
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi kedden hirdette ki keretét a soron következő Észtország elleni barátságos, valamint a Bulgáriával vívott Európa-bajnoki-selejtező mérkőzésre. A nemzeti csapatba négy újonc, Demjén Patrik, Hegyi Krisztián, Varga Barnabás és Csoboth Kevin is meghívót kapott. Kedden a ZTE kapusa, Demjén,
Kedden felkapta a média, hogy Londonban egy utcai versenypályát hozna létre egy csoport, de úgy tűnik, ez nem több fantáziánál. Az LDN Collective és a DAR cég, valamint környezeti szakértők terjesztettek elő egy ötletet, amely szerint London egyik Temze-parti részén, a Formula E által használt nyomvonal környékén rendezhetnének egy utcai versenyt a
A címvédő Pénzügyőr a papírformának megfelelően könnyed győzelmet aratott a vendég MAFC felett a férfi röplabda Extraliga negyeddöntőjének első mérkőzésén.
A Brassó 4-2-re legyőzte a Gyergyót kedden az Erste Liga elődöntőjében, így 3-3-ra egyenlített a párharcban, és pénteken, az utolsó, hetedik összecsapáson dől el Gyergyószentmiklóson, hogy melyik együttes jut be a fináléba.
A Ferencváros női kézilabdacsapata 30-21-re nyert a Vác vendégeként a női K&H Liga 18. fordulójában. A Fradi így győzelemmel készült a Buducnost Podgorica elleni Bajnokok Ligája párharcra, melynek első mérkőzésére március 18-án kerül majd sor Montenegróban.
Egyelőre egyikük sem szorongatta meg igazán, és van, akivel még korábban sem igen bonyolódott csatába, de Max Verstappennek megvan a véleménye a nagy ellenfeleiről. A brit Daily Mailnek elmondta, kiről mit gondol.
Mindkét magyar, Szoboszlai Dominik és Willi Orbán is kezd a Manchester City ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének második mérkőzésén. A lipcseiek 1-1-gyel kezdenek az Etihad Stadionban. A másik mérkőzésen a San Siróban 1-0-ra nyerő Internazionalét fogadja az FC Porto.
A magyar férfi vízilabda-válogatott három góllal legyőzte a házigazda horvát együttest kedden a zágrábi világkupa-selejtező utolsó fordulójában, így bejutott a sorozat Los Angeles-i fináléjába.
A Manchester City roppant kezdeményezően kezdte az RB Leipzig elleni BL-nyolcaddöntő visszavágóját. Egy óvatlan szöglet után is volt lehetősége Pep Guardiola csapatának, azonban azok még kimaradtak, ám mint kiderült előtte Henrichs kezét is érte a labda, így a játékvezető a VAR-t segítségül hívva tizenegyest ítélt a hazaiak javára. A labda mögé az
A magyar férfi vízilabda-válogatott három góllal legyőzte a házigazda horvát együttest kedden a zágrábi világkupa-selejtező utolsó fordulójában, így bejutott a sorozat Los Angeles-i fináléjába.
Egy óvatlan szögletnek indult, majd Manchester City helyzetek jöttek belőle, de azt, hogy Benjamin Henrichs kezét érte a labda, talán senki nem vette észre. Kivéve a VAR, ugyanis szóltak a játékvezető fülére, hogy nézze vissza az esetet, hiszen a labda súrolta a német játékos kezét, amely a válla fölött volt, kissé kinyújtva, így a szabály értelmez
Szoboszlai Dominik indítása után a rossz ütemben kifutó Ederson letarolta Konrad Laimert, ám a Manchester City kapusát nem látták szabálytalannak a Leipzig elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóján.
A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében az olasz Inter a Milánóban megszerzett egygólos előnyét - Lukaku találatával - okos játékkal őrizte meg a FC Porto vendégeként, így a nyolc közé jutott.
Fucsovics Márton 6:4, 6:3 arányban vereséget szenvedett az amerikai Taylor Fritz ellen az Indian Wells-i keménypályás tenisztorna nyolcaddöntőjében. A magyar játékos olykor kimagasló játékot nyújtott és alaposan megnehezítette a negyedik kiemelt és egyben címvédő dolgát, aki végül a remek szerváinak és nagyobb rutinjának köszönhette a győzelmet.
Miközben néhányan máris odaadnák a Red Bullnak a 2023-as vb-címet a Bahreinben aratott kettős győzelem után, akadnak, akik óva intenek attól, hogy leírjuk a Ferrarit. Akár már a hétvégi versenyen jobb szereplést tehetnek le az asztalra. Előbbi oldalról elsősorban a mercedeses George Russell emelhető ki, aki a leintés követően a még felfokozott izga
Az Európai Bizottság 2035-től betiltaná a hagyományos belsőégésű motorral hajtott autók értékesítését, de a Forma-1 szeretne felvázolni alternatív irányt is a döntéshozóknak a szennyezőanyag-kibocsátás mérséklésére. A Forma-1 az évtized végére karbonsemlegessé szeretne válni, azaz a működése során termelt szén-dioxid kibocsátást ellensúlyozni akarj
Idén még nem sikerült nyerni a Hyundai Motorsport versenyzőinek A WRC-ben, ezen azonban jó eséllyel változtathat Mexikóban, ahol rajthelyzeti előnyben lesz a koreai gyártó.
A Milwaukee első csapatként szerezte meg idénybeli 50. győzelmét az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA): a Bucks 116-104-re nyert a Phoenix Suns vendégeként.
Helmut Marko szerint egyelőre nincs érv Sergio Pérez leváltása mellett, és az AlphaTauri pilótáinak előrelépési lehetősége kapcsán kijelentette azt mondta, ehhez kivételes teljesítményt kell letenniük az asztalra. A Red Bull utánpótlás-csapata sosem arról volt ismert, hogy kesztyűs kézzel bánnának a versenyzőkkel, a huzamosabb ideig gyengén teljesí