Az Aston Martint nem vádolja, a Mercedes szerinte komoly bajban van, a Ferrari bizonyos területeken előttük jár – a Red Bull tanácsadója értékelte a fő ellenfeleket.
Lehet rajta nevetni vagy sírni, mégis egyedit alkottak az egyik Porsche -csapatnál az autó festésével. Az IMSA és a WEC közös hétvégéjén pedig most először volt látható a közös Hypercar mezőny is.
Kétgólos hátrányból várja a Leverkusen elleni Európa-liga-visszavágót a Ferencváros, amelynek kapusa és vezetőedzője, Dibusz Dénes és Sztanyiszlav Csercseszov beszélt a csütörtöki mérkőzésről.
Július-augusztusban újrakezdené az edzéseket a Hatayspor, amely a Törökországot és Szíriát sújtó földrengések hatására lépett vissza a török labdarúgó-bajnokságtól.
Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző szerint annak ellenére helyt kell állnia a Ferencvárosnak a Bayer Leverkusen ellen, hogy mindössze 13 bevethető felnőtt játékosa van a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjének csütörtöki visszavágóján.
Soldeu szerdán házigazdája volt a férfiak és nők lesiklásának is, utóbbiak síeltek később az andorrai lejtőn. Az elsőséget a szlovén Stuhec a szakági világkupában elsőségét már korábban bebiztosító olasz Sofia Goggia, valamint a svájci Lara Gut-Behrami előtt szerezte meg.
A magyar páros a viadal honlapja alapján az első játszmát megnyerte a nyolcaddöntőben Christina Källberg és Linda Bergström duója ellen, a következő két szett viszont a svédeké lett. A negyedik játszmában kiegyenlített a magyar kettős, a döntő szettben viszont a svédek kerekedtek felül.
Marozsán Fábián nyolcaddöntőbe jutott a 36 ezer euró (14 millió forint) összdíjazású salakpályás székesfehérvári challenger-tenisztorna szerdai játéknapján.
A Red Bull ott folytatta a 2023-as Forma-1-es szezon kezdetén, mint ahogyan a tavalyi év végén abbahagyta. Az RB19 egy nagyon ütőképes konstrukció lett, amivel Max Verstappen és Sergio Pérez zavartalanul aratott kettős győzelmet. A holland és a mexikói pilóta Jeddah-ban pedig folytatná a megkezdett dominanciát. Az energiaitalosok bahreini erődemons
Marozsán Fábián nyolcaddöntőbe jutott a 36 ezer euró (14 millió forint) összdíjazású salakpályás székesfehérvári challenger-tenisztorna szerdai játéknapján.
Nemcsak az ötgólos Erling Haaland, hanem a norvég csatár csapata, a német RB Leipziget 7-0-val kiütő Manchester City is rekordot állított be kedd este a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján.
A Manchester City megsemmisítette az RB Leipzig csapatát a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján, Pep Guardiola együttese 7-0-ra győzött és így 8-1-es összesítéssel jutott tovább a legjobb nyolc közé. A meccsen Erling Haaland volt a sztár, aki történelmi estét produkált, hiszen öt gólt is szerzett, ráadásul ezek közül hármat szö
Változtattak a versenyzők által túl veszélyesnek ítélt szaúdi versenypályán a hétvégi harmadik nagydíjukra. Max Verstappen üdvözli a lépéseket, a főszervező is elégedett.
Javíthatatlannak ítélték a szezonnyitón kétszer is tönkrement részegységet, amelyből már a harmadikat kell berakniuk az autóba Szaúd-Arábiában, ezért Leclerc-t tíz hellyel hátrébb sorolják a rajtrácson az időmérő után. A 16-os rajtszámú Ferrariban a vezérlőelektronika romlott el kétszer Bahreinben a hibás kötegelés miatt. A verseny előtt észrevette
Khalid Boulahrouz, az AZ Alkmaar korábbi másodedzője egy holland televíziós műsorban beszélt a csapat remek szereplésének kulcsáról, kiemelve a magyar válogatott védőt Kerkez Milost.
Négy futam után Vadnai Jonatán az összetett hatodik, testvére, Benjamin a 13., míg Érdi Mária hat futamot követően a 19. helyen áll a vitorlázó ILCA (Laser) Európa-bajnokságon.
Nehéz elvonatkoztatni a góloktól, ha hetessel üti ki az RB Leipziget a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, de mire szenzációs csatára elkezdte a termelést, a Manchester City már irányba állította a visszavágót.
Egy kulcsember már távozott, másokról is pletykálnak, ahogy a csapaton belüli feszült hangulatról is. A Ferrari csapatfőnöke reagált az elmúlt napok híreire és a Scuderia felett mondott ítéletekre.
Ugyan nemrégiben hivatalossá vált, hogy a Red Bull nem fogja eladni az AlphaTaurit, de Dr. Helmut Marko szerint a faenzaiaknak rengeteg mindenben kell fejlődniük. Az utóbbi hetek egyik legmeglepőbb híre az volt, amikor számos sajtóorgánum arról számolt be, hogy a Milton Keynes-i istállónak meg kell válnia a testvércsapatától. Azonban nem sokkal a h