Kilencvenkét éves korában elhunyt Pat McCormick, az amerikaiak négyszeres olimpiai bajnok műugrója, az első, akinek sikerült 3 és 10 méteren is nyernie két egymást követő ötkarikás játékokon.
Második élete 13. születésnapját ünnepelte nemrég Dzurják József. A korábbi ferencvárosi csatár ugyanis 2009-ben kapott csontvelőt a nővérétől, amivel sikerült legyőznie a gyilkos kórt, a leukémiát.
Április 29-én, a londoni Wembley Stadionban rendezik a profi ökölvívás nehézsúlyú kategóriájának címegyesítő világbajnoki mérkőzését Tyson Fury és Olekszandr Uszik részvételével.
A három magyar induló közül egyik sem jutott be a döntőbe női puskában a Tallinnban zajló olimpiai kvalifikációs légfegyveres Európa-bajnokság szombati napján.
Mint egy valóra vált álom: a világ talán legszebb városában, Európa egyik legerősebb együttesében kézilabdázhat a magyar válogatott jobbátlövő, Máthé Dominik. A 23 éves játékos hosszú és küzdelmes úton jutott el odáig, hogy tavaly februári sérülése után idén végre bemutatkozhasson a Paris Saint-Germain mezében, és eddig a vártnál is nagyobb sz
Kilencvenkét éves korában elhunyt Pat McCormick, az amerikaiak négyszeres olimpiai bajnok műugrója, az első, akinek sikerült 3 és 10 méteren is nyernie két egymást követő ötkarikás játékokon.
Otmar Szafnauer szerint még mindig nincsenek tisztában azzal, hogy az Alpine idei autója mennyire lesz versenyképes. A francia istállóban azért maradtak kérdések, mert mindkét pilótájuk szenvedett a bahreini szezonnyitón. Az enstone-i alakulat körül volt a legtöbb kérdőjel a bahreini tesztet követően, miután Pierre Gasly és Esetban Ocon sem teljesí
Több, mint egy évtizede vágott hasonló kalandba, Simon Pagenaud legutóbbi sikerei azonban újra lehetőséget nyújtottak neki részt venni egy legendás versenyen.
A Fafe Rally harmadik szombati szakaszára hatalmas eső érkezett, a ködös körülmények pedig Mads Ostbergnek kedveztek, aki ismét átvette a vezetést az ERC szezonnyitón. Csomós Miklós három helyet is javított.
Simon Pytlick és Lukas Jörgensen, a dán férfi kézilabda-válogatott oszlopos tagjaként ünnepelhetett világbajnoki címet január végén, szombaton mindkét játékos szerződtetését bejelentette a német Bundesligában szereplő SG Flensburg-Handewitt.
A Red Bull korábbi pilótája, Mark Webber szerint tavaly Spában Max Verstappen az egész mezőnyt meghunyászkodásra kényszerítette. Mark Webber ugyan nem versenyzett a világbajnok ellen, apjával azonban összetalálkozott a pályán, és a stílust most már kívülről is felismeri. „
A Real Madrid elnöke, Florentino Pérez igazgatósági ülést hívott össze annak érdekében, hogy megvitassák, milyen lépéseket tartanak megfelelőnek az FC Barcelonát érintő korrupciós botránnyal kapcsolatban.
A romló időjárás és nagy köd miatt a Fafe Rally szombati negyedik pályáján egyáltalán nem lehet versenyezni, az ötödik szakasz után a kilencediket is törölték.
A Ferencváros a szombati visszavágón 9-7-re kikapott a vendég olasz Plebiscito Padovától, de egy gólt megőrzött az első mérkőzésen kiharcolt előnyéből, ezzel bejutott a döntőbe a női vízilabda Eurokupában.
A Ferencváros a szombati visszavágón 9–7-re kikapott a vendég olasz Plebiscito Padovától, de egy gólt megőrzött az első mérkőzésen kiharcolt előnyéből, ezzel bejutott a döntőbe a női vízilabda Eurokupában.
A Ferencváros a szombati visszavágón 9–7-re kikapott a vendég olasz Plebiscito Padovától, de egy gólt megőrzött az első mérkőzésen kiharcolt előnyéből, ezzel bejutott a döntőbe a női vízilabda Eurokupában.
A nők után a magyar férfiak is elbúcsúztak a további küzdelemtől a puskások egyéni versenyében a Tallinnban zajló olimpiai kvalifikációs légfegyveres Európa-bajnokság szombati napján, ezzel az is eldőlt, hogy az észt fővárosban nem szereznek ötkarikás kvótát a magyarok.
Polyánszky Zoltán 47 éves filozófust, közgazdasági doktort, a 2024-es budapesti sakkolimpiát szervező bizottság döntéshozó testületének vezetőjét választották meg elnöknek a Magyar Sakkszövetség (MSSZ) szombati tisztújító közgyűlésén.
Az amerikai Mikaela Shiffrin nyerte a szombati műlesiklást a női alpesisí világkupa-sorozat svédországi állomásán, Aréban, ezzel pályafutása 87. vk-sikerét aratta, és immár egyedüli rekorder.
Polyánszky Zoltán 47 éves filozófust, közgazdasági doktort, a 2024-es budapesti sakkolimpiát szervező bizottság döntéshozó testületének vezetőjét választották meg elnöknek a Magyar Sakkszövetség (MSSZ) szombati tisztújító közgyűlésén.
Helyzeteket igen, de gólt nem hozott a Kisvárda FC és a Debreceni VSC mérkőzésének első félideje a labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójában. Az előny megszerzéséhez a DVSC járt legközelebb, de a 32. percben csak a kapufát találta el a Loki, a szünet után viszont a gólfeleős Dorian Babunski révén megszerezte a vezetést a fehér mezes együttes. A Debr
2026-ban csatlakozik majd a Forma-1-hez az Audi, méghozzá a Sauber átvételével, és jelezték, szeretnének egy német pilótát a csapatukba. Addig még három év van hátra, de a találgatások már most megkezdődtek a német márka felállásáról. Például az Alfa Romeo egyik pilótája, Valtteri Bottas nem rejtette véka alá, akár már most elkötelezné magát egy új
Az Espanyol szerzett vezetést a Bernabéu-stadionban, ám a Real Madrid Vinícius és Militao góljaival fordított, és győzelemmel „melegített” a Liverpool elleni BL-nyolcaddöntőre.
Ezüstérmet szerzett Bőhm Csaba az öttusázók idei világkupa-sorozatának első állomásán, Kairóban, ahol az egyiptomi Ahmed Elgendi győzött, míg a harmadik helyen a cseh Martin Vlach ért célba.
A nők után a magyar férfiak is elbúcsúztak a további küzdelemtől a puskások egyéni versenyében a Tallinnban zajló olimpiai kvalifikációs légfegyveres Európa-bajnokság szombati napján, ezzel az is eldőlt, hogy az észt fővárosban nem szereznek ötkarikás kvótát a magyarok.
A labdarúgó NB I 23. fordulójának nyitó mérkőzésén a Debrecen 1–0-ra nyert a Kisvárda vendégeként, így meg is előzte szabolcsi riválisát a tabellán a hajdúsági csapat.
A Debreceni VSC 1-0-ra nyert a Kisvárda FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójának nyitómérkőzésén. A meccs egyetlen találatát Dorian Babunski szerezte, aki a szünet után volt eredményes és, aki szezonbeli tizedik gólját szerezte. Győzelmének köszönhetően a Loki megelőzte aktuális ellenfelét az NB I-ben és immáron Srdan Blagojevic le
A Fafe Rally első szombat délutáni szakaszára elállt az eső, Mads Ostberget pedig Craig Breen és Mikko Heikkila i9s megelőzte. Csomós Mixiék ismét jó teljesítményt nyújtottak és már a nyolcadik helyen állnak.