Christian Horner azzal számol, hogy a Ferrari 2023-ban egy erősebb Forma-1-es autóval áll majd rajthoz. Tavaly a maranellói csapat kezdeti lendülete a Horner vezette Red Bull ellen végül elhalt – de olaszországi jelentések szerint az olaszok erőforrása 30 lóerővel erősebb lesz az idei szezonra. Ugyanezen jelentések szerint a Ferrari autója is jelen
Malcolm Wilson, az M-Sport ügyvezető igazgatója nagyon jól tudja, hogy Svédországban is erős lesz a Toyota csapata, azonban nekik is van egy Ott Tanakuk.
Ronaldinho fia, Joao Mendes de Assis Moreira apja nyomdokaiba léphet, miután szerződést kötött az FC Barcelonával, de a fiú rögös utat járt be, korábban még személyazonosságát is elrejtette.
A Vasas Óbudát edző görög Jannisz Atanaszopulosz szerint együttese annak ellenére is rendkívül hasznos tapasztalatokat szerzett a női röplabda Bajnokok Ligája csoportkörében, hogy nem sikerült mérkőzést nyernie.
Elmagyarázta Max Verstappen, miért nem akarja másokra bízni a szimulátoros munka rá eső részét, és miért tartja mégis értékesnek Daniel Ricciardo szerepvállalását.
A kétszeres Forma-1-es világbajnok Max Verstappen húga, Victoria még csak 23 éves, de már két gyönyörű kisfiú édesanyja. Tom Heuts edzővel alkot egy párt, decemberben Luka fiuk 2, Leo 1 éves lett. A két kisfiú között 1 év és 1 nap a korkülömbség. Amikor teheti, Max is szán időt unokaöccseire, ráadásul Luka a megszólalásig hasonlít
Nem tervez a Haas útjára lépni és a Mercedes fiókcsapatává válni a Williams, a csillagosoktól érkező új csapatfőnökükben viszont látja a potenciált arra, hogy hosszú távon visszavezesse őket a mezőny elejébe.
Hosszan tartó betegség után 63 éves korában elhunyt a 22-szeres spanyol válogatott, Európa-bajnoki ezüstérmes Marcos Alonso, akinek a fia jelenleg is az FC Barcelona játékosa.
Hosszan tartó betegség után, 63 éves korában elhunyt a 22-szeres spanyol válogatott, Európa-bajnoki ezüstérmes Marcos Alonso, akinek a fia jelenleg is az FC Barcelona játékosa.
Hüttner Csaba, a felnőtt kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya szerint rajtuk, szakembereken és a versenyzőkön is érződik, hogy a párizsi olimpiai kvalifikáció szempontjából a legfontosabb évad lesz az idei.
Mick Schumacher már 2024-ben a Forma-1 vitathatatlanul egyik legjobb pilótafülkéjében találhatja magát. Így gondolja ezt a 23 éves német nagybátyja, Ralf Schumacher, aki szintén értékelte Mick karrierjét a Haasnál – különösen akkor, amikor tavaly nyilvánosan megromlott a kapcsolat a fiatal versenyző és Günther Steiner között. Steiner akkori elmondá
A Feyenoord jelenleg vezeti a holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokságot, ám az, hogy még a Holland Kupában is versenyben van már kisebb csodával ér fel, ugyanis a rotterdami együttes a NEC Nijmegen ellen vívott nyolcaddöntőjében a 90.perc előtt még kétgólos hátrányban volt, de két gyors góllal sikerült hosszabbításra menteni a találkozót. A kétszer
Hatalmas üzletet ütött nyélbe a csütörtöki cserehatáridő előtt a Brooklyn Nets és a Phoenix Suns, Kevin Durant első körös draftjogokért és három játékosért cserébe vált csapatot.
Claudia Romani játékvezető, korábbi Playmate bikinire vetkőzött a tengerparton, és tette mindezt nem csak a kellemes időjárás, de egy fotózás kedvéért.
Két finn versenyző volt a Svéd Rally shakedown szakaszán a leggyorsabb, miután Kalle Rovanpera a legjobb, míg Esapekka Lappi a második eredményt érte el.
Hatalmas üzletet ütött nyélbe a csütörtöki cserehatáridő előtt a Brooklyn Nets és a Phoenix Suns, Kevin Durant első körös draftjogokért és három játékosért cserébe vált csapatot.
Ismét hazai pályán és ebből adódóan minden bizonnyal újfent több ezer néző előtt léphet pályára a magyar férfi teniszválogatott, amely heroikus csatában, 3-2 arányban maradt alul Franciaországgal szemben a Dk-döntőjének selejtezőjében. A Nagy Zoltán vezette csapat így ősszel azért lép majd pályára, hogy jövőre ismét a sorozat fináléjában való részv
Volt miből válogatnia a Red Bullnak a 2026-os motorpartnerek terén. A Porschéval majdnem megállapodtak, a Hondával csak együtt kellett volna maradniuk, de ők mégis a Fordot választották. Főnökük elmagyarázta, miért.
Az AC Milan veterán csatára, Zlatan Ibrahimovic mindenkit biztosított, készen áll rá, hogy százszázalékos állapotban térjen vissza és segítse csapatát.
Akár nyolcvan csapatot felvonultató, többosztályú formátum is lehet a jövője az Európai Szuperligának (ESL) a labdarúgó-versenysorozat kialakítása mögött álló cég elnök-vezérigazgatója szerint – számolt be róla az MTI.
Egy városban egy csoport mérkőzéseit mégis megrendezheti Magyarország a 2024-es női kézilabda Európa-bajnokságon, ha ez kisebb költséggel jár, mint a teljes visszalépés – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón.