Nem csak a névtáblát festjük át – mondta a Növekedés.hu-nak adott interjúban Dietz Ferenc, a nemrég átalakult, és egyetemi rangot kapott Gábor Dénes Egyetem elnöke. Az új egyetemen kifejezetten jól
A NAV idén is külön kérés nélkül elkészíti több millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét. A folyamat automatikus, éppen ezért nem kell a kedvezményekre jogosító igazolásokat beküldeni a NAV-hoz és nem kell kérni a hivatalt a bevallás tervezetének elkészítésére sem.
A jelenlegi magas inflációs környezet hátrányosan érintheti a jövőbeli növekedési kilátásokat, amennyiben tartósan negatív hatása lesz a hitelek iránti keresletre – állapítja meg a Deloitte közép-kelet-európai banki fúziókról és felvásárlásokról szóló tanulmánya.
A Magyar Innovációs Nagydíj pályázati felhívására sok jelentős, és több kiemelkedő innovációs teljesítményt, összesen 35 pályázatot nyújtottak be különböző magyarországi cégek – tájékoztatott a Magyar Innovációs Szövetség.
A magyarok arra számítanak, hogy a következő egy évben tovább romlik az életszínvonaluk, az élelmiszer drágulása jelenti a legnagyobb problémát – derül ki az Aegon reprezentatív kutatásából.
A Szupermenta program rendhagyó felmérésében a főző- és habtejszínek, illetve ezek helyettesítő termékei kaptak főszerepet. 114 olyan termék alapvető tulajdonságait hasonlították össze a szakemberek, melyek felhasználásukat tekintve hasonlóak, összetételükben azonban jelentősen különbözhetnek.
Magyarországon a vezetők nagy része rendelkezik olyan képességekkel, amelyekkel képesek a „jövőbe látni“, vagy legalábbis két-három lépéssel előrébb tudnak gondolkodni. Azt hiszem, én is közéjük tartozom – mondta az Üzletemnek Korcsok Katalin, a Qualysoft Csoport magyarországi irodájának Sales és üzletfejlesztési igazgatója.
Egyre nagyobb kérdés, hogy ki nyerheti a gazdasági háborút. Európa kezdetben a szankciókkal komoly veszélybe sodorta saját gazdaságát is, azonban a mérleg kezd átbillenni. Az oroszok egyre nagyobb nyomás alá kerülhetnek, de Putyinnak vannak még tartalékai. A szankciók már megtépázták a gazdaságot, de Putyinnak más a véleménye Az orosz invázió megke
A Toyota legújabb elemzése szerint a kizárólagos elektromos autó használat rosszat tesz a környezetnek, ezért a piacnak többféle energiaforrást kellene alkalmaznia a jövőben is.
Januárban kevesebb németországi vállalat érezte úgy, hogy működése veszélyben van, mint a múlt év utolsó hónapjában - derült ki az ifo gazdaságkutató intézet szerdán közzétett felméréséből.
Ellenszavazat nélkül döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa január végi ülésén az alapkamat 13 százalékon tartásáról a szerdán közölt rövidített jegyzőkönyv szerint.
Miközben a NATO egyre jobban befolyásolja az orosz-ukrán háború kimenetelét, az oroszok már a szövetség háborúba történő belépéséről beszélnek. Nehéz helyzetben van a NATO, hiszen ezt mindenképp el szerette volna kerülni. A háború azonban már túlnőtt Ukrajnán. Egyre nagyobb a pánik hiszen a fegyverszállítások kiszámíthatatlan eszkalációhoz vezethet
A lengyel központi bank kamatalakító monetáris bizottsága szerdán már az ötödik egymást követő alkalommal tartotta 6,75 százalékon az irányadó referenciakamatot. A szerdai döntés értelmében nem változott a lombardhitel 7,25 százalékos kamatszintje és a 6,25 százalékos betéti kamat sem. Lengyelországban az éves szintű fogyasztói áremelkedés 16,6 szá
A kínai e-kereskedelmi óriás Alibaba szerdán a CNBC-nek elmondta, hogy a ChatGPT riválisán dolgozik, és ezzel csatlakozik a technológiai cégek sorához, amelyek a felültek a chatbot-hype vonatra.
Tavaly 3,3 milliárd forint értékben vásároltak az ügyfelek befektetési célú aranyat, ami a 2021-es forgalom háromszorosa; az értékesített aranytömbök mennyisége december végére elérte a 141 kilogrammot - tájékoztatta a BÁV Zrt. a fiókhálózatának adatai alapján az MTI-t közleményben szerdán.
51 milliárd eurós profitot termelt 2022-ben az ExxonMobil, ez rekordnak számít a cég fennállása óta. Hiába a zöldítéses marketing, mindössze 5 százaléka megy alacsony kibocsátású projektek felé. Közben egy friss kutatás kiderítette: a vállalat tudósai már az 1970-es években meglepően pontosan jósolták meg, milyen következményei lesznek a fosszilis
A műtrágya-értékesítés volumene tavaly az utolsó negyedévben 40 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, növényvédő szerekből pedig 54 százalékkal kevesebbet vásároltak a gazdák, mint 2021 utolsó három hónapjában - derül ki az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összesítéséből.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén is külön kérés nélkül elkészíti több millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét, a folyamat automatikus, éppen ezért nem kell a kedvezményekre jogosító igazolásokat beküldeni az adóhivatalhoz, és nem kell kérni a hivatalt a bevallás tervezetének elkészítésére sem - közölte a NAV szerdán az MTI-vel
Hazánkban jelenleg közel 2 millió öregségi nyugdíjas kapja vagy banki átutalással (bankszámlára) vagy postai kézbesítéssel a havi rendszeres nyugdíját 2023-ban, így fontos információ lehet az érintettek számára a nyugdíj utalási időpontja 2023-ban. Cikkünkben mutatjuk azokat a hivatalos nyugdíj kifizetési napokat (nyugdíj naptár 2023), mely napokon
Egyre nagyobb gondot okoz a cégeknek az infláció és az energiaköltségek folyamatos emelkedése. Utóbbit elsősorban a fűtés korlátozásával, a világítás mérséklésével és az energetikai berendezések korszerűsítésével próbálják kompenzálni a cégek – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Az energiaárak piaci emelkedése is hátrányo
A tudósok már évek óta tudják, hogy az egészségtelen étrend - különösen a magas zsír- és cukortartalmú ételek - káros változásokat okozhat az agyban, és kognitív károsodáshoz vezethet.
A gazdasági ellenszéllel szembesülve a vállalatok óvatosan állnak a beruházásokhoz. Ugyanakkor a vállalkozások 43%-a tervezi, hogy növeli az ellátási láncra irányuló beruházásokat, míg 39%-uk a technológiai beruházásokat kívánja növelni. 2022 novemberében és decemberében 15 országban több mint 2000, az 1 milliárd dolláros éves árbevételt meghaladó
A pályázók az utóbbi időkben több problémát is tapasztaltak a napelemes és fűtéskorszerűsítési programban, az Energiaügyi Minisztérium magyarázattal szolgált.
Almafám törzsén a kéreg fekete színű, a fa tavaly nem mutatott semmi elváltozást, szépen termett. Mi lehet ez a fekete bevonat, hogyan tudom eltávolítani?
Az teljesen egyértelmű, amellett hogy elítélendő, milyen természeti károkat okoz az, aki az útszéli árkokat vagy az erdőt háztartási szeméttel, építési hulladékkal teleszórja. Azonban arról már keveset tudunk, hogy a zöldhulladék: levágott fű, metszett ágak, lehullott gyümölcs szintén jelentős károkat okozhat a természetben.
A magyarországi cégvezetők többsége a világ- és a magyar gazdaság növekedésének egyértelmű lassulására számít 2023-ban, azonban a hazai gazdaság helyzetét törékenyebbnek érzik a globálisnál. 85 százalékuk a GDP-növekedés lassulásával számol itthon – derül ki a PwC Magyarországi Vezérigazgató Felméréséből. A gazdasági növekedésre leselkedő legnagyob
Nagyot fordult a világ a házgyári lakások körül. Épülésükkor csodának, később szitokszónak számítottak, a pandémia ideje alatt pedig a megváltozott vásárlói szokások miatt váltak mellőzötté a lakáspiacon. A 2022 óta újra reneszánszát élő ingatlantípus erőssége a „rezsivédett” címkével együtt tovább növekedett, amelynek köszönhetően a lassuló piaci
A Debreceni Egyetem Informatikai Karával folyó közös munkáról számolt be weboldalán a szoftvergyártó világcég. A vállalat és az IK között évek óta meglévő együttműködés révén a Microsoft által támogatott képzéseken vehetnek részt az egyetem hallgatói, akik a cég legújabb technológiáit ismerhetik meg és piacképes tanúsítványokat szerezhetnek. A Debr
A PwC Magyarország tizenkettedik alkalommal kérdezte meg személyes interjúk keretében a hazai vállalatvezetőket arról, hogyan látják az elkövetkező időszakot, a gazdasági környezetet, saját üzleti helyzetüket, illetve milyen kockázatoktól tartanak és ezekre milyen stratégiai, szervezeti válaszokat formálnak. A PwC elemzése szerint a magyarországi
Egy éve azt gondolta a piac, hogy a kormány a választási osztogatás után beleáll a költségvetési szigorba és lehajol az uniós pénzekért. Szigor lett is (a maga rezsicsökkentés-csökkentős, illetve bárkire bármikor különadót kivetős módján), de a pénzekért nem tettek teljesen eleget a brüsszeli elvárásoknak.
A Magyar Olimpiai Bizottság új stratégiai partnerségi megállapodást kötött a Szerencsejáték Zrt.-vel, amelynek értelmében a társaság 2024 végéig megemelt összeggel, 80 millió forinttal támogatja a magyar versenyzők felkészülését
A szellemitulajdon-védelem az elmúlt évtizedekben nem kapott megfelelő figyelmet, így a sajtóban is kevesen foglalkoznak rendszeresen a témával. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (Sztnh) ezen kíván javítani egy olyan, újságíróknak és médiaszakos hallgatóknak szóló képzéssel, amelynek keretében megismerhetik, milyen gazdasági és társadalmi hatása
Az OTP várhatóan már márciusban jelentősen megemeli a bankszámlái díjait, több pénzintézet pedig áprilisban követi a piacvezetőt. Az ügyfelek a tavalyi átlagos inflációval megegyező drágulásra számíthatnak.
Amerikában és Európában is emelkedtek a terményárak a szerdai kereskedés során. Chicagóban a búza 2 százalékkal, a kukorica 0,7 százalékkal, a szójabab pedig 0,3 százalékkal lett drágább. A repce kivételt jelentett a maga minimális, 0,1 százalékos árcsökkenésével. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a tak
Az szja-törvény hatálya alatt előírt pénzforgalmi (egyszeres) könyvvitel szabályai sokban eltérnek a kettős könyvvitelből ismertektől. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az egyéni vállalkozók könyvvezetése egyszerű. Sokuk számára lehet hasznos segítség cikksorozatunk, melyben a leggyakrabban előforduló gazdasági események pénztárkönyvi, naplófőkönyvi
A referenciakamatok alakulása alapján bőven benne volt a pakliban, hogy 1-2 százalékpontot még emelnek az év első heteiben a bankok az újonnan felvehető lakáshiteleik kamatán. Érdekes módon egyelőre nem ezt látjuk: megállt a lakáshitelek drágulása az utóbbi két hónapban, és már nem ritkák a banki kamatcsökkentések sem. A legmagasabban árazó K&H, OT
Egy szardíniai kis borászat úgy döntött, hogy harcba száll a Red Bull óriás energiaital gyártóval. A konfliktus forrása a borosüveg címkéje, a Red Bull cég vezetése szerint ugyanis lemásolták a logójukat. A borászat ezt tagadja, és ellenáll.