A Chelsea 121 millió eurós kiadása a Benfica argentin középpályásáért, a katari világbajnokság legjobb fiatal játékosáért, Enzo Fernandezért méltó lezárása volt a valaha volt legőrültebb átigazolási időszaknak. A Premier League klubjai szinte minden rekordot megdöntöttek.
A liverpooli klub szurkolóinak egy csoportja a csapat edzőközpontja előtt tiltakozott a vezetőség ellen, amiért az nem igazolt senkit a téli átigazolási időszakban.
Márton Anita a hétvégi kladnói atlétikai versenyen harmadik, kedd este, a szintén csehországi Nehvizdyben pedig hetedik helyen végzett női súlylökésben.
A korábbi F1-es világbajnok Jenson Button “ugrana a lehetőségért”, hogy a jövőben egy hiperautóval versenyezzen Le Mans-ban – állította újságíróknak Daytonában. Szombaton, pár órával a Daytona 24 órás verseny kezdete előtt Button meglepő módon bejelentette, hogy egyike lesz annak a három versenyzőnek, aki a Garage 56 NASCAR projektjével versenyezhe
Az olaszországi téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) múlt szombaton aranyérmes alpesi síző Bányai Attila, valamint az előző EYOF-on győztes, olimpián is szerepelt Kozuback Kamilla hódeszkás került be a sportért felelős államtitkárság Tehetség Plusz elnevezésű programjába.
A Mercedes új tartalékpilótája, Mick Schumacher is teljesítette az üléspróbáját a német csapattal. A 23 esztendős versenyző a Haas-os ülése elvesztése után csatlakozott a csapathoz, miután a három évig távol lévő Nico Hülkenbergre cserélték. Csapata új autóját február 15-én mutatja be, melybe akár ő is beülhet majd, ha be kell ugrania Hamilton vagy
Utólag elismerte a Haas csapatfőnöke, hogy hibát követek el 2022-ben a fejlesztés terén. Az ismét hullámzó teljesítményüket azonban így sem teljesen érti.
A regnáló bajnok, Max Verstappen a legjobban fizetett versenyző a 2023-as szezon kezdetén, az a RacingNews365 által összeállított lista szerint. Verstappen tavaly év elején kötött új, hosszútávú szerződést a Red Bullal, amely 2028-ig köti őt a csapathoz. Ezt a bizalmat az energiaitalos csapat magasabb fizetéssel is díjazza. Így a holland éves jöved
Különleges élményben volt része Mick Schumacher édesanyjának: először ült be a fia mellé, aki jeges pályán mutatta meg, mivel keresi a kenyerét versenyzőként
Az észak-amerikai profi amerikaifutball-liga (NFL) történetének legeredményesebb játékosa, Tom Brady szerdán közösségi oldalain bejelentette, hogy 45 évesen befejezi aktív pályafutását, állítása szerint ezúttal tényleg.
Brady igazi legendának számít, ő az NFL egyetlen hétszeres Super Bowl-győztes játékosa. Egy éve is bejelentette, hogy befejezi a pályafutását, de akkor végül meggondolta magát.
Egy tekintélyes szaklap szerint a Forma-1 rajongóinak nem szabad a Haas kedden bemutatott feltűnő új festése mögé többet gondolniuk. Miközben a csapat korábbi versenyzője, Mick Schumacher a Mercedesnél új tartalékosként üléspróbán esett át, a Haas renderelt képeket tett közzé arról a fekete-fehér-piros fényezésről, amellyel az őt váltó Nico Hülkenb
Pierre-Louis Loubet számára nem jól alakult a Monte-Carlo Rally, ennek ellenére az M-Sport ügyvezető igazgatója, Malcolm Wilson biztos a francia versenyző javulásában.
„A mi csapatösszetételünk egészen más, sok magas, erős játékosunk van, és ez hiába nem kedvez az új játékfelfogásnak, ez az adottsága a válogatottnak nem nagyon fog változni a következő időszakban.”
Az már biztos, hogy az Audi 2026-tól a Sauber motorgyártójaként és a svájci kiscsapat többségi tulajdonosaként lesz jelen a Forma-1-ben. A Volkswagen AG-hez tartozó Audi érkezése nem fog jól jönni a Mercedesnek és sajtóértesülések szerint már el is kezdődött az áskálódás a két német gyártó között. A brackley-i istálló nem is igazán foglalkozott az
Dárdai Pál, a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Hertha BSC korábbi edzője és a magyar válogatott egykori szövetségi kapitánya a német Kickernek adott interjújában beszélt a fiatalokkal való munkáról, a berlini klubnál töltött időszakáról- és arról, hogy milyen feltételek mellett vállalna újra edzői állást. Korábbi klubjánál nemrégiben elbocsájt