Magyar kutatók a Paksi Atomerőmű elhasznált hűtővizének a Dunára gyakorolt hatásait vizsgálva igazolták, hogy a halállomány szerkezetét elsősorban az emberi hatások határozzák meg.
A két ország modernkori diplomáciai kapcsolata 1923-ban vette kezdetét. A centenárium céljából az idei és a jövő évben is több kétoldalú kulturális együttműködés lát napvilágot.
Léteznek alacsonyabb árszintű alternatívái a légi felmérésekhez tervezett UAS-oknak? Lehet térképészeti célú, minőségi ortofotót készíteni hobbidrónokkal? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Bakó Gábor a DJI Mini 3 Pro, a
A csökkenést jelző várakozásokkal ellentétben a bruttó hazai termék emelkedett kissé a negyedik negyedévben az euróövezetben az előző negyedévhez mérve - közölte kedden az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat előzetes adatok alapján.
A magyar lakossági banki ügyfelek döntő része számára olcsó bankolási alternatívát kínálhat a Gazdaságfejlesztési Minisztérium új javaslatával harmadára csökkenő havidíjú Alapszámla.
Január végéig kell kiküldeniük a bankoknak az értesítést a bankszámla-költségeinkről. Ha sokalljuk, amit a levélben látunk, ne féljünk másik számlacsomagot választani, mert ma már nagyon egyszerűen megtehetjük ezt, akár az új bankunk is elintézi helyettünk a tennivalókat, ha így döntünk.
Halált okozó testi sértés miatt emelt vádat a Baranya Vármegyei Főügyészség egy férfi ellen, aki lakótársát annak mankójával halálra verte egy pécsi munkásszállón tavaly nyáron - közölte a vádhatóság kedden az Mti-vel.
Belgium kedden éjfélkor, 40 év után végleg leállítja a kelet-belgiumi Huy Tihange nevű városrészében található atomerőmű 2-es blokkját - jelentette a Le Soir című francia nyelvű belga napilap kedden.
Északnyugat felől többször erősen megnövekszik a felhőzet, így szerdán is inkább csak rövidebb napos időszakok valószínűek. Elszórtan, szerda napközben átmenetileg több helyen várható záporeső;
Az e-üzemanyagok mint a közlekedés szén-dioxid-mentesítésének potenciális eszközei, kereskedelmi érdeklődést - és kíváncsiságot - váltanak ki. A szintetikus üzemanyagként is ismert e-üzemanyagok kémiailag azonosak a fosszilis tüzelőanyagokból előállított hasonló olajtermékekkel, és kipufogógáz-kibocsátásuk is hasonló. Az e-üzemanyagok gyártói mégis
Február közepéig mindenki megkapja a tavalyi jövedelme és az önkéntes pénztári, nyugdíj-előtakarékossági vagy nyugdíjbiztosítási befizetései után a munkáltatói, kifizetői és pénztári igazolásokat, ezek alapján ellenőrizhető a személyi jövedelemadó bevallási tervezete és a pénztárakba befizetett összegek után járó adóvisszatérítés összege - hívta fe
Az önkéntes szén-dioxid-piac gyorsan növekszik, és ez a tempó a közelmúltban sokkal súlyosabb ellenőrzéseket eredményezett. A 2021-ben mintegy 2 milliárd dollár értékű ágazat az iparág megfigyelőinek előrejelzése szerint 2030-ra akár 40 milliárd dollárra is duzzadhat. A Guardian napilap nemrégiben megjelent cikkében azonban tudományos tanulmányokat
Tizenharmadik havi juttatást és további bérfejlesztést követelnek a közszolgálatban dolgozó szakszervezetek - jelentette be Boros Péterné, az Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (Mkksz) elnöke az érdekvédők Állj ki magadért és állj le 5 percre január 31-én! címmel megrendezett hétfői, közös sajtótájékoz
A csornai székhelyű Farkas Szerelvénygyártó Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 334,66 millió forintos fejlesztéssel növeli hatékonyságát; a beruházáshoz 234,26 millió forintos, feltételesen vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el a Széchenyi Terv Plusz programban - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
Komoly problémával néznek farkasszemet az alapellátásban dolgozó fogorvosok, hiszen a praxisok rezsitámogatását jelentősen meg kellene emelni, mert annak hiányában nagyon sok fogorvos jelenthet csődöt a közeljövőben – nyilatkozta a Napi.hu-nak Iványi József budapesti alapellátó fogorvos.
A KSH friss adatai szerint a havi nettó átlagkereset a 2010-es 132,6 ezer forintról 339,5 ezer forintra emelkedett 2022-re. Ezzel pedig valóban az Eurostat adatai alapján a fejlettebb tagállamok vérszintjéhez, de még így is a magyar munkavállalók kerestek a 3. legrosszabbul 2021-ben.
A beporzók fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni: a mezőgazdaság és az ökoszisztéma számára is nélkülözhetetlen szolgáltatásokat nyújtanak. De hogy segíthet rajtuk egy tégla?!
Január 27-én Purgel Csaba, a Continental váci gyárának vezetője átvette a Ford Q1 díjat Carlos Capillától, a Ford európai regionális beszállítókért felelős vezetőjétől. Az autógyártó elismerését szigorú követelmények teljesítésével érdemelte ki a német technológiai vállalat váci üzeme. A hazánkban tizenkét lokáción, nyolc városban jelen lévő, minte
Az Alcsúti Arborétumban minden évben ünnep a hóvirágnyílás. A pontos dátuma értelemszerűen nem rögzíthető előre, de az biztos, hogy most már a küszöbön áll. Érdemes figyelni a híreket!
A tavalyi utolsó negyedévben 0,3 százalékkal visszaesett Csehország bruttó hazai terméke (GDP) az előző negyedévhez viszonyítva, ezzel technikai recesszióba került az ország, miután a GDP két egymást követő negyedévben is csökkent - jelentette a CTK hírügynökség a Cseh Statisztikai Hivatal közleményére hivatkozva.
Egy magyar fejlesztés akár több hétnyi munkát is megspórolhat a könyvelőknek, pénzügyi szakembereknek. A TruTax és a Céginformáció.hu által közösen megalkotott szoftver képes többszáz oldalnyi dokumentációt is elkészíteni, az eddig lehetségesnél lényegesen rövidebb idő alatt. A cégeknek minden évben össze kell állítaniuk transzferár-nyilvántartás
Az európaiak az egészségügy, az energiaellátás, a környezetvédelem, az éghajlatváltozás, valamint a foglalkoztatás területeire fordítanák a legtöbb támogatást a Next Generation EU nevű uniós helyreállítási eszköz keretéből - derült ki az Európai Bizottság által kedden közzétett Eurobarométer-felmérésből.
Tudtad, hogy a BlueVoyant nevű kibervédelmi unikornis egyik legfontosabb bázisa Budapesten található? Mi a titkuk, miért döntenek úgy az iparág nagyágyúi akár FBI-os múlttal is, hogy itt folytatják pályájukat? Az amerikai cégvezért kizárólag a Forbes.hu kérdezhette.
Együttműködési megállapodást írt alá az Opus Tigáz Zrt. és a Tsc Labdarúgó Kft. – jelentették be a felek a Földi Imre Sportcsarnokban rendezett sajtótájékoztatón. A megállapodás értelmében az Opus Tigáz névadó szponzorként támogatja a csapatot, amely a továbbiakban „Opus Tigáz Tatabánya” néven szerepel a labdarúgó Nemzeti Bajnokság Iii. osztályának
Az oregánó egy igen kedvelt, olasz konyhában is használt fűszernövényünk. A szurokfüvet, mely néven alig ismeri bárki, akár napi szinten használjuk a konyhában. Továbbá értékes illóolaja az aromaterápia egyik fontos eleme lehet, de a kertben is hasznos funkciója van a növényvédelmi leveknél.
A Wanhua Cégcsoporton belül elsőként váltott a legmodernebb SAP S/4HANA vállalatirányítási rendszerre a BorsodChem Zrt. Európában. A kazincbarcikai székhelyű vállalat, amely Európa egyik piacvezető műanyag alapanyag és szervetlen vegyianyag gyártója, és az SAP 2022 elején közös projektbe kezdett. Ennek keretében a társaság régi R3-as vállalatirányí
A magyar lakossági banki ügyfelek döntő része számára olcsó bankolási alternatívát kínálhat a Gazdaságfejlesztési Minisztérium új javaslatával harmadára csökkenő havidíjú Alapszámla. A bankok számára az új díjazás komoly bevételkiesést jelenthet, ám épp ez katalizálhatja majd az ügyfelek számára fontos többletszolgáltatásokat kínáló csomagárazás ál
2022-ben a legális dohánypiac növekedést mutatott. Mindez az állam számára érezhető plusz jövedelmet generált. Persze a mérleg másik serpenyőjében ott áll, hogy a káros szenvedéllyel élők egészsége károsodik, ami komoly társadalmi és egészségügyi kiadásokat generál. Noha a füstmentes technológiák révén sok fiatal kezdett dohányozni, a most jelentke
Felére csökkent az autósiskolákba jelentkezők száma a drágulás miatt az egyik szakmai szervezet szerint - a gazdasági szempontból fontosabb nagykategóriákban pedig még ennél is rosszabb a helyzet. Manapság ahhoz, hogy valaki a nulláról indulva a kezébe vehesse a jogosítványát, nagyjából 400 ezer és 500 ezer forint közötti összeget kell kifizetnie.
Mohamed ElSayad 2023. január 31-gyel távozik a Yettel Magyarországtól, pozícióját Nemanja Zilovic tölti be a kereskedelmi divízió élén. Nemanja (a nyitóképen) 2003 óta dolgozik a mobilkommunikáció területén, pályafutása során különböző lakossági marketingkommunikációs és marketinges munkaköröket töltött be igazgatóként Montenegróban és Szerbiában
Az éves szaldóelszámolás lehetősége a napelemrendszereknél 2024. január elsejétől lényegében mindenkinek megszűnik. Aki nem akar kifutni a szűkös határidőből, annak érdemes mielőbb egy megbízható kivitelezőt választania.
A kereskedelmi bankok kivétel nélkül részt akarnak venni a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogramban (BGH). Az alig egy hete bejelentett program még el sem indult, de már sorban állnak a cégek az olcsó hitelért.
Példátlan átalakulás zajlott le a szemünk előtt, hiszen az orosz-ukrán háború előtt az Európai Unió gázimportjának 45-50%-a Oroszországból jött, de ez idén januárra 8% körülre zuhant a Portfolio kalkulációi szerint, azaz a súlyos függőségi helyzet után szinte pillanatok alatt levált a közösség az orosz gázról. Ez egyúttal drasztikusan csökkentette
Kamatdöntő ülést tart ma az amerikai jegybank, az ülésen várhatóan tovább lassít a kamatemelési tempón a Federal Reserve. Azt is lehet mondani, hogy ezzel visszatér a normalitáshoz a jegybank, a 25 bázispontos lépésköz tekinthető ugyanis alapvetőnek az amerikai monetáris politika történelmében. Az ehhez való visszatérés egyben azt is jelenti, hogy
Az szja-törvény hatálya alatt előírt pénzforgalmi (egyszeres) könyvvitel szabályai sokban eltérnek a kettős könyvvitelből ismertektől. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az egyéni vállalkozók könyvvezetése egyszerű. Sokuk számára lehet hasznos segítség cikksorozatunk, amelyben a leggyakrabban előforduló gazdasági események pénztárkönyvi, naplófőkönyv
Úgy tűnik, darázsfészekbe nyúlt Sebestyén Géza közgazdász cikke, amely nem kevesebbet állít, mint hogy Magyarországon a legjobb nyugdíjba menni, mivel a legkisebb életszínvonal-visszaesést egész Európában a magyar dolgozók szenvedik el. Karácsony Mihály, az Országos Nyugdíjas Parlament elnöke számos állítással vitába szállt.
Nőtt a bérek vásárlóereje Magyarországon az elmúlt évtizedben a GKI Gazdaságkutató szerint, azonban az uniós fizetési rangsorban továbbra is a sereghajtók között vagyunk.
Alig egy hónap alatt több tízezer munkavállalónak mondtak fel a technológiai cégek. Valódi válságban lennének máris ezek az óriás vállalatok, vagy csupán előremenekülésnek lehetünk szemtanúi? A technológiai szektor legfrissebb eseményeiről számolunk most be.
A Corolla Cross tavaly októberi bemutatása óta elérhető 2,0 literes rendszerhez hasonlóan ez az új verzió is a Toyota hibrid technológiájának ötödik generációját használja. Az új 1,8 literes modell egy szélesebb piac számára teszi elérhetővé a Corolla Crosst. A Toyota öntöltő hibrid technológiájának folyamatos fejlesztése 140 lóerős (103 kW) telj
Erőteljes növekedést ért el, maximálisan kihasználta a gyártási kapacitásait, valamint megerősítette piaci pozícióját itthon és külföldön egyaránt a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. 2022-ben. Emellett a sikeres kutatásfejlesztési tevékenységének eredményeként bemutatta legújabb – a transzformátorok monitoringján alapuló – techno
Ellentmondásos év, kirívó szélsőségekkel. Röviden így jellemezhető 2022, s ebbe ugyanúgy beletartozik az irtózatos pusztító aszály, mint a féktelen drágulás vagy a szomszédunkban zajló háború következményei. Vajon ebben a helyzetben miként tudott helytállni az idén 50 éves integrátor, tudott-e élni a piaci lehetőségekkel, mennyire volt képes a bajb