Max Verstappen a tegnapi napon szerezte meg a harmadik világbajnoki címét a Forma-1-ben. A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner úgy látja, hogy a holland nem elégszik meg pusztán a győzelemnek, mert ő mindig dominálni szeretne. Már a Katari Nagydíj sprintfutamán pont került az egyéni bajnokság végére is, miután Sergio Pérez balesetbe keveredett,
Fábián Marozsán két szettben legyőzte Dusan Lajovicsot a sanghaji tenisztorna harmadik fordulójában, és készülhet a nyolcadik kiemelt Casper Ruud ellen.
Marozsán Fábián a harmadik mérkőzését is megnyerte, ezzel nyolcaddöntőbe jutott a 8,8 millió dollár (3,3 milliárd forint) összdíjazású keménypályás sanghaji férfi tenisztornán.
Babos Tímea vereséget szenvedett második fordulós selejtezős mérkőzésén a 780 ezer dollár (285 millió forint) összdíjazású keménypályás női tenisztornán, a kínai Csengcsouban, így nem került fel a főtáblára.
Lance Stroll olyannyira frusztrált volt az időmérőn való kiesését követően Katarban, hogy a kormánydobálása mellett a személyi edzőjét is majdnem fellökte. A kanadai állítása szerint már minden rendben van, elsimították a nézeteltéréseiket. Stroll idei szezonja eddig katasztrofálisan alakul, és bármit csinál, nem képes javítani a teljesítményén. Ka
Az MTK az első félidő végére megpecsételte saját sorsát Székesfehérváron. A játékvezető Kádárt azonnali piros piros lappal, majd Thiamot második sárágával küldött le a pályáról. A Fehérvár kihasználta a kettős emberelőnyt, Katona még a szünet előtt gólt lőtt, Kalmár a második félidőben duplázni tudott.
Csomós Miklós és Bán Viktor a Rally Hungary utolsó előtti szakaszán balesetet szenvedett, így Mads Ostberg állt a verseny élére, Vincze Ferenc pedig második.
Fucsovics Márton számára a harmadik forduló jelentette a végállomást a sanghaji ATP 1000-es tenisztornán, miután három szettben alulmaradt a 20. helyen kiemelt Francisco Cerúndolóval szemben.
Az OTP Bank Liga 9. fordulójában vasárnap rendezett Fehérvár FC – MTK Budapest mérkőzés 19. percében Bogár Gergő játékvezető Kádár Tamásnak mutatta fel a piros lapot, miután rátalpalt ellenfele, Kenan Kodro térdére. Az 57-szeres válogatott hátvéd az utolsó pillanatban megfékezte a rendkívül veszélyes mozdulatot, így a Vidi csatára megúszta a komoly
Egyből tudta, hogy jó autója van, de nem sejtette, hogy ilyen dominancia lesz belőle. Elmondta, mikor érezte magán a legnagyobb nyomást, mely győzelmeit, pole-jait tartja a legjobbnak, és arról is beszélt, meddig juthat még. Max Verstappen bajnoki interjúja!
Max Verstappen a Katari Nagydíj sprintfutamán szerezte meg harmadik világbajnoki címét a Forma-1-ben. A Red Bullnál hatalmas volt az öröm az idei duplázást követően, és egy összeállításban mutatjuk meg, miként zajlott az ünneplés a sprintet követően. Verstappen már a verseny közben bajnoknak mondhatta magát, miután az egyetlen riválisa, Sergio Pére
Az MTK már a 43. percben kilenc emberre fogyatkozott a Fehérvár FC ellen, a két kiállítás (előbb Kádár Tamás, majd Thian Khaly kapott piros lapot) pedig alapvetően határozta meg a mérkőzés további menetét, a Vidi kettős emberelőnyben gond nélkül gyűjtötte be a három pontot, Katona Mátyás egy és Kalmár Zsolt két góljának köszönhetően 3–0-ra nyertek
A több mint 400 ezer helyszíni néző 98 százaléka elégedett volt a budapesti atlétikai világbajnoksággal, 84 százalékuk pedig azt mondta, hogy ez volt élete egyik legjobb eseménye, amin részt vett - állapította meg a Nielsen, a világ egyik legnagyobb független piackutató cégének felmérése.
Egyedi szabályok szerint rendezik meg a Katari Nagydíjat. Az FIA egy olyan döntés hozott, amit még soha nem láthattunk a gyakorlatban a királykategóriában.
Nem hoztak kielégítő eredményt a Pirelli vizsgálati eredményei, ezért további korlátozások lépnek életbe Katarban. A három kerékcserét végül nem írták elő a csapatoknak, mégis garantált, hogy ennyi kiállást látunk.
Mads Ostberg és Patrik Barth győzelmével zárult az idei Rally Hungary, mely az ERC szezonzáró versenye volt. A norvég-svéd páros sikeréhez Csomós Miklós és Bán Viktor utolsó előtti szakaszon történt kiesése is kellett.
A Fehérvár középpályása két góllal vette ki a részét az MTK elleni 3-0-s győzelemből, ráadásul Kalmár Zsoltról kapott két sárgalapot Thiam. A Vidi egyik legjobbja örül a győzelemnek, és hogy egyre inkább helyére kerül minden Székesfehérváron, de hétfőtől már a válogatott a legfontosabb Kalmár Zsolt számára, aki szerint nem lehet más a cél a szerbek
A kettős emberelőnnyel járó stresszt is jól kezelte a Vidi – véli Bartosz Grzelak, a székesfehérváriak vezetőedzője, míg MTK-s kollégája, Horváth Dávid arról beszélt a vasárnapi bajnoki után, hogy a két piros lap után csak a vereség minimalizálása lehetett a céljuk, pedig addig ígéretes játékot mutattak.
Ahogy várni lehetett, már szombaton, a Forma–1-es Katari Nagydíj sprintfutamán megvédte világbajnoki elsőségét Max Verstappen. A Red Bull Racing holland ásza zsinórban harmadik egyéni vb-címével olyan legendákhoz csatlakozott, mint Ayrton Senna (1988, 1990, 1991), Jack Brabham (1959, 1960, 1966), Jackie Stewart (1969, 1971, 1973), Niki Lauda (1975,
Sergio Pérez gyenge pénteki időmérőt teljesítve csak a 13. rajthelyet szerezte meg a Katari Nagydíjra, ám ezt sem tarthatja meg, a bokszutcából kell majd rajtolnia, miután a Red Bull megszegett egy újabban előtérbe került szabályt.
Az addig az összetett élén álló Csomós Miklós, Bán Viktor páros utolsó előtti szakaszon elszenvedett balesete után a Mads Östberg, Patrik Barth norvég, svéd kettős nyerte vasárnap a Rally Hungaryt, az Európa-bajnokság (ERC) Nyíregyházán és környékén rendezett szezonzáró viadalát.
A már bajnok Vincze Ferenc nyerte az ORB szezonzáró Rally Hungaryt Turán Frigyes és Velenczei Ádám előtt. Bacsa Tamás az ORC bajnoka, míg a Peugeot Kupában Bertalan Márton Bálinté lett az év végi első hely.
Aranyérmet nyert a Ferik Csilla, Tóth Anna, Kálmán Bálint, Rácz Áron összeállítású magyar puskacsapat a Tallinnban rendezett ifjúsági sportlövő Európa-bajnokságon.
A Fehérvár kettős emberelőnyben 3-0-ra legyőzte az MTK-t vasárnap kora délután. A hazaiak vezetőedzője szerint az első kiállítás után korántsem volt olyan egyszerű a dolga csapatának, mint azt sokan gondolnák. Bartosz Grzelak boldogan értékelt a meccs után, hiszen két győzelemmel mehet a válogatott szünetre a Fehérvár, de a szakember a kék-fehéreke
Az addig az összetett élén álló Csomós Miklós, Bán Viktor páros utolsó előtti szakaszon elszenvedett balesete után a Mads Östberg, Patrik Barth norvég, svéd kettős nyerte vasárnap a Rally Hungaryt, az Európa-bajnokság (ERC) Nyíregyházán és környékén rendezett szezonzáró viadalát.
Az addig az összetett élén álló Csomós Miklós, Bán Viktor páros utolsó előtti szakaszon elszenvedett balesete után a Mads Östberg, Patrik Barth norvég, svéd kettős nyerte vasárnap a Rally Hungaryt, az Európa-bajnokság (ERC) Nyíregyházán és környékén rendezett szezonzáró viadalát.