Lionel Messi határozottan cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy télen visszatérne korábbi futballcsapatához, az FC Barcelonához. Elmondta viszont, mihez kezd az így meglévő hosszú szünetével.
Befejezte profi labdarúgó-pályafutását a 23-szoros válogatott Pátkai Máté, aki háromszor volt bajnok a hazai élvonalban, egyszer pedig Magyar Kupát is nyert.
Megvan a véleménye Max Verstappennek azokról, akik a Red Bullnál zajló hatalmi harcokról terjesztenek pletykákat. Meglehetősen egyenesen fogalmazott a téma kapcsán.
Sergio Péreznek sem afelől nincsenek kétségei, hogy jövőre is a Red Bullnál fog versenyezni, sem afelől, hogy nem a mostani az utolsó szerződése az F1-ben. Reagált a kapott ultimátumról és a tervezett visszavonulásáról szóló pletykákra.
Egy csütörtöki döntés értelmében megnégyszerezte az FIA a résztvevőkre kiszabható pénzbüntetések maximumát. Bár ez csak egy lehetőség, a versenyzők túlkapásnak érzik ezt.
A Motorsport Világtanács legújabb ülésén a Pirelli tesztkérelmét és a nagyobb büntetéseket is megszavazták. Mohammed Ben Sulayem elnöklésével összeült a 2023-as év harmadik ülésére a tanács, hogy megvitassa a sportágakkal kapcsolatos javaslatokat és aggályokat. Az egyik napirendi pont a pénzbüntetések mértékének megemelése volt. A maximálisan kisza
Austinban rendezik az idény következő futamát, 23 órától látható az időmérő edzés, az Osztrák Ligában szereplő fehérvári hokisok pedig Voralberg vendégei lesznek.
A rally versenyeken olkyor előfordul olyan körülmény, mely miatt a pilóták nem látnak ki az autóból, mégis próbálják határaikat feszegetni. Íme néhány ilyen pillanat!
A Veszprém összességében magabiztos győzelemmel a hangolt a hétvégi, NEKA elleni, de legfőképpen a jövő heti Barcelona elleni találkozóra. A Wisla Plock elleni mérkőzés után Ligetvári Patrik és Gasper Marguc értékelt a Sportal TV kamerája előtt.
Egy hét szünet után az Egyesült Államokban, Texasban tér vissza a Forma–1 mezőnye. Noha az egyéni és a konstruktőri világbajnoki cím is gazdára talált már, a 44. Amerikai Nagydíj is tartogat izgalmakat.
Lewis Hamilton "sétálásával" és a 2021-es Brazil Nagydíjon történt hátsó szárny fogdosással példálózott Max Verstappen, mikor meg akarta fejteni, milyen esetekben lehet egy milliós büntetést kapni. A hétszeres világbajnok már a Katari Nagydíj első körében búcsúzott, ugyanis a rajt után nekiment csapattársának, George Russellnek. A 38 éves versenyző
A Wisla Plockban szerepel a Veszprém kölcsönjátékosaként Fazekas Gergő, aki először játszott meccset vendégként a Veszprém Arénában. A Sportal TV stábja az irányítót arról is faggatta a csütörtöki Bajnokok Ligája összecsapás után, hogy mennyire érzi jól magát a Plockban, és hogy mire számít a Barcelona – Veszprém csoportrangadón.
Újra segítene Milák Kristófnak eddigi edzéspartnere, Márton Richárd, ha az április vége óta nem versenyző olimpiai bajnok úszónak szüksége lenne erre. Az Eb-ezüstérmes sportoló erről a hétvégi budapesti Világkupa-állomás előtt beszélt az InfoRádiónak.
Lando Norris úgy érzi, egy hatalmas ziccert hagyott ki azzal, hogy hibázott a katari versenyhétvége során. Jól mozgott a McLaren a lusaili pályán, mivel mindkét versenyző az élmezőnyben találta magát. Az időmérőn a brit versenyző kiszélesítette a versenyzésre kijelölt aszfaltcsíkot, így törölték körét, csakúgy, mint Oscar Piastriét. A sprintnapon i
Múlt héten a robbant a bomba, több neves olasz játékos, köztük Nicoló Fagioli, Sandro Tonali és Nicoló Zaniolo is fogadási botrányba keveredett. Az ügy kiszivárogtatójának, Fabrizio Coronának neve Magyarországon nem mond sokat, Olaszországban viszont annál inkább: köze volt a nagy port kavaró Vallettopoli-botrányhoz és összesen tíz évet töltött bör
A Forma–1-es pilóták felháborodottan fogadták, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) drasztikusan megemelte a kiszabható pénzbüntetések mértékét.
Lewis Hamilton nem érzi kipécézve magát, sőt szerinte az FIA csupán rosszul fogalmazott. A katari verseny első körében kiesett a hétszeres világbajnok, mivel nekiment a rajt után csapattársának, George Russellnek. Az eset következtében a 38 éves versenyző leparkolta autóját a pályán, majd átsétált a másik oldalara, és ezzel veszélyes helyzetet tere
A fenti kérdésekre keressük a választ a Sportál Fogadó tippszakértőivel, vagyis egyebek mellett arra, hogy ki nyeri a Ferencváros – FEHA 19 meccset az Erste Ligában, hogy mit hozhat a liverpooli városi derbi, ki végez előrébb az Amerikai Nagydíj időmérőjén, Lando Norris vagy Oscar Piastri, de eúttal is került az tétlapra egy kis snooker és NFL is.
A Motorsport Világtanács (WMSC) csütörtöki ülésén határoztak a maximálisan kiszabható büntetések mértékéről az FIA versenyein, ami az eddigi bírság többszöröse lett minden szakágban.
A Major League Soccer minden évben közzéteszi azoknak a játékosoknak a fizetését, akik szeptember 15-én szerződésben állnak valamelyik klubbal, és ez nem történt másképp 2023-ban sem.