Nagy ütemben zárkózik fel az Aston Martinra a McLaren, és ez a versenyzőik oda-odamondogatásain is érződik. Fernando Alonso megjegyzést tett, Lando Norris pedig visszavágott.
Sajtóértesülések szerint Lawrence Stroll megunta a csapattulajdonosi életet, és eladja a részvényeit. Jól kezdte az évet az Aston Martin, és a szezon elején Fernando Alonso a pódiumceremóniák állandó szereplőjének számított. Lance Stroll a biciklis balesetéből lábadozott, ám a potenciál ott rejtőzött az alakulatban. Viszont a fejlesztési verseny so
Gareth Southgate, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint kérdéseket vet fel az esélyegyenlőséget illetően az, hogy a 2030-as világbajnokságot hat országban, három kontinensen bonyolítják le.
A Toyota Gazoo Racing csapatában Sébastien Ogier vezeti majd a harmadik Rally1-es autót, míg a Hyundai Motorsportnál Dani Sordo lesz a harmadik versenyző Japánban.
Büszkeséggel tölti el David Moyest, hogy a West Ham United angol győzelmi rekordot állított fel, ugyanakkor igazán annak örül, hogy csapata 2–1-re nyert a Sallai Rolanddal felálló Freiburg otthonában az Európa-liga csoportküzdelmeinek második fordulójában.
A legkevésbé sem ideges Max Verstappen a várható katari címvédése kapcsán, de ugyanúgy élvezi a helyzetet, mint a 2021-es kiélezett párharcukkor. Az F1 legendáihoz nem szívesen hasonlítgatná magát.
Gareth Southgate, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint kérdéseket vet fel az esélyegyenlőséget illetően az, hogy a 2030-as világbajnokságot hat országban, három kontinensen bonyolítják le.
Palkovits István, a 3000 méteres akadályfutás U23-as Európa-bajnoka megcélozza az olimpiai szintet, hogy indulhasson a jövő évi párizsi ötkarikás játékokon.
Julian Nagelsmann, a német labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya kijelölte a keretét az Egyesült Államok és Mexikó elleni októberi felkészülési mérkőzésekre.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) közleményt adott ki azzal kapcsolatban, hogy azonnali hatállyal felmentette egy munkatársát, aki ellen család miatt rendőrségi eljárás indult.
Palkovits István, a 3000 méteres akadályfutás U23-as Európa-bajnoka megcélozza az olimpiai szintet, hogy indulhasson a jövő évi párizsi ötkarikás játékokon – írja az MTI.
Max Verstappen már most jelezte, nem szeretne egy bizonyos díjat magáénak tudni, mivel "hülyeségnek" tartja az egészet. A világbajnoki cím jó eséllyel már Katarban a holland zsebébe vándorol, ám a hivatalos serlegátadásra decemberig várnia kell. A téli időszak elején különféle "címek" és érdemek találnak gazdára, az FIA Gála mellett. Az Autosport.c
A Los Angeles Lagers 4-szeres NBA-bajnok játékosa, LeBron James már a 21. szezonjára készül az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban, és az előttünk álló kiírásban ő lesz a liga legidősebb játékosa.
A fenti kérdésekre keressük a választ a Sportál Fogadó szakértőivel, vagyis egyebek mellett arra, hogy az NB I-ben az Újpest és a Diósgyőr összecsapásán hány gól esik, hogy visszatér-e a győzelem útjára a Honvéd, de nem mentük el szó nélkül a Real Madrid és az Osasuna összecsapása, és a Forma–1 mellett sem. Ezúttal Bacsinszki Ádám és Csontos Róbert
A Vajdaságban született Janics Natasa három olimpiai aranyat szerzett magyarként, mindent elért a sportban, de mire mentek a többiek? Élsportoló-honosítási enciklopédia a kubai-magyar kézilabdázóktól a kínai-magyar gyorskorcsolyázókon át a legújabb magyar világbajnok Muszukajev Iszmailig.
A Magyar Labdarúgó Szövetség azonnali hatállyal felmentette egyik munkatársát, akivel szemben csalás gyanújával indult rendőrségi eljárás, olvasható a szövetség pénteki közleményében.
Helmut Marko azt ígérte, Liam Lawson legkésőbb 2025-re teljes értékű tagja lesz az F1-es mezőnynek. Daniel Ricciardo kézközépcsonttörése után a fiatal új-zélandi ugrott be az AlphaTauriba, hogy bizonytalan ideig helyettesítse az ausztrált. A 21 éves versenyző teljesítménye viszont meglepően erősre sikerült, így sokan már 2024-ben visszavárták a raj
Érdemes lesz harcolni a Rally Hungary győzelméért az ERC értékelésben, hiszen a győztes egy igen értékes és különleges díjat vehet át vasárnap délután.
A magyar állampolgárságot kapott labdarúgó szövetségi kapitány Marco Rossi portréjával bővült a Hetedhét Hungarikon kiállítás a szegedi Fekete házban, Ördögh László festőművész alkotását pénteken helyezték el a tárlaton – számolt be róla az MTI.
Marozsán Fábián után Fucsovics Márton is esélyesebb kiemeltet legyőzve jutott a harmadik fordulóba a sanghaji kemény pályás ATP 1000-es tenisztornán – számolt be róla az MTI.
Ma kezdődik a három állomásból álló úszó Világkupa-sorozat első versenye, a berlini viadal, amelyen 22 magyar is rajtkőre lép. A szervezők, karöltve a nemzetközi szövetséggel, úgy tervezték: itt mutatkoznak majd be az úgynevezett nyílt kategória versenyei, amelyen transznemű és interszexuális sportolók indulhattak volna. Volna...
A német Bayernligában szereplő jégkorongcsapat, a TEV Miesbach kapusa, Anian Geratsdorfer még januárban egy edzés után kapott szívrohamot, családja kérésére a klub csak most hozta nyilvánosságra az esetet.
Ronald Koeman, a holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte a keretét a Franciaország és a Görögország elleni Európa-bajnoki selejtezőkre.
Japán után Katarban sem lesz jelen a Mercedesszel Toto Wolff csapatfőnök, aki megerősítette, két hete ő adta ki az utasítást a csatázó két versenyzőjük helycseréjéről.