Szerda este a két magyar válogatott játékost foglalkoztató RB Leipzig fogadja a címvédő Manchester Cityt a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörében. A két együttes története során mindössze négy meccset játszott egymással, mindegyiket a legrangosabb európai kupasorozatban. A találkozókra alighanem az angol klub szurkolói emlékeznek vissza szívesebb
Bondár Annának és Gálfi Dalmának is az a célja, hogy ismét a legjobb százban zárja az évet a női teniszezők világranglistáján – számolt be róla az MTI.
Eltiltották a Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Liverpool két labdarúgóját, akiket a videóbírós (VAR) hiba miatt nagy port kavart Tottenham elleni szombati bajnokin állítottak ki.
A keddi sajtóhírek után hivatalosan is megerősítette az Alpha Tauri, hogy Daniel Ricciardo helyett Katarban is Liam Lawson versenyez. Ez az új-zélandi utolsó lehetősége?
Az egyik pályázó szerint az F1 be fogja engedni az Andretti-Cadillac csapatot új résztvevőként a sportágba. Az FIA napokkal ezelőtt bejelentette, hogy elfogadták az amerikai ex-versenyző pályázatát, így felveheti a kapcsolatot a Forma-1-gyel. A Liberty Media tudomásul vette a Szövetség döntését, míg az F1 a benyújtott papírokat vizsgálja. Mindaddig
Francia sajtóértesülések szerint a Paris-Saint Germain trénere, Luis Enrique súlyos szavakat vágott a klubot nyáron elhagyó labdarúgó, Marco Verratti fejéhez.
Nem elég, hogy az előző idény végén az élvonaltól búcsúzó Bp. Honvéd gyengén szerepel a másodosztályban is (10 forduló elteltével a 12. helyen szerénykedik, mindössze három ponttal megelőzve a már kieső pozíciót elfoglaló Siófokot…), még egyik vezérét, Ivan Lovricot is hónapokra elveszítette.
A korábbi BL-győztes edző, aki ült a Bayern München, a Barcelona, a Manchester United és a holland válogatott kispadján is, visszatér sikerei kezdetének helyszínére, és az Ajaxnál vállal tanácsadói munkát.
A negyedik kalapba került a magyar női kosárlabda-válogatott a párizsi olimpia selejtezőtornáinak a sorsolása előtt, amelyre csütörtökön került sor Sopronban – írta az MTI.
Max Verstappen akár már a mostani hétvégén megszerezheti a harmadik világbajnoki címét a Forma-1-ben. A bajnokavatás akár már a szombati sprintkvalifikáción is megtörténhet, amivel Red Bull holland kiválósága ismételten nem a szokványos módon válna világbajnokká. Az egész 2021-ben kezdődött, ahol a Forma-1 történelmének egyik legizgalmasabb szezonj
Nem teljesít az elvártak szerint a Red Bull B-csapata, ezért a következő évtől újra szorosabbra fűzi együttműködését a nagy testvérrel, ám mérnökük szerint ez nem akkora váltás, mint amekkorának hangzik.
Korábban bejelentett visszavonulása ellenére jövőre is versenyezni fog a 2011-es országúti kerékpáros világbajnok Mark Cavendish, aki célba veszi a szakaszgyőzelmek rekordját a Tour de France-on – írta az MTI.
A Vasas öt találkozó után is hibátlan a férfi vízilabda ob I alapszakaszában: a fővárosi együttes a szerda déli mérkőzésen 15-14-re nyert Egerben – írta az MTI.
Több mint 61 ezer szurkoló váltott belépőt az Inter Miami szerda esti chicagói mérkőzésére az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban (MLS), jelentős részük azért, hogy lássa a pályán Lionel Messit, ám a világbajnok argentin támadó játéka még kérdéses, ezért vigaszdíjjal készül a házigazda Chicago Fire.
Elképesztő történetről érkezett hír Gyuláról. Egy most 68 éves férfiról kiderült, hogy karateedzőként 1990 (!) óta szexuálisan molesztálta a rábízott gyerekeket.
Fazekas László olimpiai bajnok, többszörös válogatott magyar labdarúgó a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetésben részesült – számolt be róla a madridi magyar nagykövetség Facebook-oldala.
Immáron hivatalosan is bejelentésre került, hogy Ott Tanak 2024-ben visszatér a Hyundai Motorsporthoz, ahol 2020 és 2022 között versenyzett. A 2019-es világbajnok elárulta, mi győzte meg és miért tér ismét vissza a koreai gyártóhoz.
Marozsán Fábián után Fucsovics Márton is sikerrel vette az első fordulót a 8,8 millió dollár összdíjazású sanghaji keménypályás férfi tenisztornán – írta az MTI.
George Russell szerint érthető, hogy más az ő kapcsolata Toto Wolff-fal, mint Lewis Hamiltonnak, ám úgy érzi, az utóbbi években közöttük is változás történt.
Nem foglalkoztatja Carlos Sainzot, hogy a kívülállók közül ki hogyan értékeli őt versenyzőként. A Ferrarinál érzi a megbecsülést, és a közös jövőjük szempontjából is bizakodó.
Az M-Sport azt követően, hogy hivatalossá vált Ott Tanak év végi távozása a Hyundai Motorsporthoz, jövőre ismét fiatal versenyzőknek adna lehetőséget, ehhez azonban az anyagi problémákat is meg kell oldani.
A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke, Szabó László továbbra is bízik abban, hogy a jövő évi, párizsi paralimpiára utazó sportolói küldöttség létszáma eléri az 54 főt, amely holtversenyben minden idők legnépesebb csapatát jelentené.
Eddig nem lehet panasz Dejan Sztankovics munkájára a Ferencváros labdarúgócsapatánál, a zöld-fehérek egy hónapja kinevezett trénerére azonban csütörtök este vár az igazi erőpróba, amikor is a magyar bajnok az Európa Konferencia Liga csoportkörének 2. fordulójában az olasz Fiorentina otthonában lép pályára.