2023. október 29. vasárnap

okt. 29
10:09
Ezért úszta meg a büntetést Verstappen, Hamilton, Alonso és Russell (Racing)
Az stewardoknak bőven volt dolga a Mexikóvárosi Nagydíj időmérő edzését követően, miután számos pilótát vizsgáltak különböző szabályszegések miatt. Lewis Hamiltonnak azért kellett izgulnia a kvalifikációt követően, mert a Q1-ben nem lassított le eléggé a sárga zászlós szakasz alatt, ami Fernando Alonso megpördülése miatt volt érvényben. A FIA a bel
okt. 29
10:12
Elrabolták hazájában a Liverpool-sztár szüleit, a klub közleményt adott ki (m4sport.hu)
Elrabolták a Liverpool labdarúgócsapatában szereplő Luis Díaz szüleit a játékos szülőhazájában, Kolumbiában – olvasható egybehangzóan a nemzetközi sportsajtóban, a szörnyű hírekre pedig azóta a klub is reagált.
okt. 29
10:15
Kettőből kettő, Ádám Martinnal ismét bajnok lett az Ulszan (Sportal)
A magyar válogatott csatár kezdőként 85 percet játszott a Tegu ellen 2–0-ra megnyert bajnoki mérkőzésen.
okt. 29
10:18
Ádám Martin ismét bajnok lett Dél-Koreában (HírTV)
A magyar válogatott támadója második dél-koreai évében már a második aranyérmét szerezte meg.
okt. 29
10:45
Liu Shaolin Sándor megható vallomást tett, Milák Kristóf kitálalt a jövőjéről (BorsOnline)
Liu Shaolin Sándor sikerrel járt, Milák Kristóf kizárólag a párizsi olimpiára koncentrál, Marco Rossi szövetségi kapitány végre jó hírt kapott. A Bors online legolvasottabb sportcikkei közül válogattunk.
okt. 29
11:06
Hová lett a Mercedes jó formája? (m4sport.hu)
Egyelőre nem ért el az austini formáját a Mercedes. Mexikóban a legjobb ötből is kiszorultak az időmérőn, ám szerintük ennek nem annyira az autójuk, mint inkább a gumik teljesítménye áll a hátterében.
okt. 29
11:09
Norris elárulta, miért fulladt katasztrófába a mexikói időmérője (Racing)
A Mexikóvárosi Nagydíj időmérőjének legnagyobb csalódása Lando Norris volt. A McLaren brit pilótája teljes mértékben magára vállalta a tegnapi rossz teljesítményét, még annak ellenére is, hogy a csapata szükségtelenül hívta be őt a bokszba a Q1-ben. A wokingi istálló a mostani hétvégén is remekül szerepelt, és mindenki azt gondolta, hogy akár Max V
okt. 29
11:15
Nyolc éve nem látott tettre készül az Újpest a Fradi ellen (Metropol)
Van mit törleszteni a lila mezes együttesnek.
okt. 29
11:21
Alonso ismét trükközött, és direkt pördült meg a mexikói időmérőn? (Racing)
Fernando Alonso megpördült a Mexikóvárosi Nagydíj időmérőjén, ám elképzelhető, hogy mindez szándékos volt a részéről.
okt. 29
11:21
Tragikus balesetben meghalt a népszerű magyar sportvezető (Sportal)
Az egész lovassport gyászolja Kiss Nándort, a Nagylóki Lovas Egylet elnökét.
okt. 29
11:36
Verstappen szerint "marhaság" az FIA vizsgálata: Maguknak csinálják (m4sport.hu)
Elmaradtak a feltartásos esetekért osztott büntetések a mexikói időmérő edzés után. A versenyzők a rendszer visszásságára hívták fel a figyelmet, Max Verstappen szerint az FIA magának csinál felesleges munkát.
okt. 29
11:39
Hárommeccses eltiltást ért a verekedés az Erste Ligában (Sportal)
Három mérkőzésre szóló eltiltást kapott verekedésért Garrett Clarke, az Erste Ligában szereplő Corona Brasov jégkorongozója.
okt. 29
11:42
Elrabolták Szoboszlai Dominik csapattársának szüleit (Ripost)
A Liverpool sztárjának családtagjai életveszélyben voltak.
okt. 29
11:44
Szoboszlai kapós szingliként, Hosszú Katinka nem hagyta szó nélkül az újabb balhét (Ripost)
A pályán és a pályán kívül is népszerű a középpályás.
okt. 29
11:51
Gyászol a magyar sport, elhunyt a kiváló edző (Metropol)
Harmincnyolc év alatt a sportág utánpótlásában és a felnőttek között is dolgozott.
okt. 29
11:51
Hornyák Zsolt: "Négy góllal kellett volna vezetnünk, erre hátrányba kerülünk" (Sportal)
A Puskás Akadémia vezetőedzője kiemelte a Debrecen elleni döntetlen után, hogy a Loki kapusa, Megyeri Balázs volt a mezőny legjobbja.
okt. 29
11:54
Elhunyt Ratimorszky Károly, a Vasas legendás röplabdaedzője (m4sport.hu)
Hetvenegy éves korában elhunyt Ratimorszky Károly, a Vasas legendás röplabdaedzője.
okt. 29
11:56
A Williams nem érti, hová tűnt a tempó (m4sport.hu)
Albont a pályahatárok is frusztrálták, de a visszaesés jobban.
okt. 29
12:03
Meghalt a Vasas legendája (Sportal)
Hetvenegy éves korában elhunyt Ratimorszky Károly, a Vasas legendás röplabdaedzője.
okt. 29
12:09
Még a Ferrarinál sem tudják, hogy kerültek az első sorba (Racing)
A Ferrari nagyon elégedett lehet a Mexikóvárosi Nagydíj időmérőjéne végeredményével. A Vörösök kisajátították az első sort, de Charles Leclerc és Carlos Sainz sem tudott magyarázatot adni arra, hogy minek köszönhették a hirtelen formajavulásukat. A maranallói istálló versenyzői a Q1-ben és a Q2-ben is csak a túlélésre játszottak, és nem igazán néze
okt. 29
12:18
Egy korcsolyapenge elvágta a nyakát, elhunyt a Nottingham Panthers hokisa (m4sport.hu)
Halálos kimenetelű balesetet szenvedett mérkőzés közben Adam Johnson, az angol Nottingham Panthers amerikai jégkorongozója.
okt. 29
12:33
Elképesztő: a ketrecharcos padlóra küldte Tyson Furyt (Sportal)
Szaúd-Arábiában, Rijádban csapott össze egymással a WBC nehézsúlyú bokszvilágbajnoka, a brit Tyson Fury (35 győzelem, 0 vereség, 1 döntetlen, 24 KO/TKO) és az MMA-ban, a UFC-nél korábban nehézsúlyú világbajnok, a profi ökölvívásban most bemutatkozó, 37 éves kameruni Francis Ngannou.
okt. 29
12:42
Gyászol a Vasas-család, elhunyt az egyik legendája (Infostart)
Hetvenegy éves korában elhunyt Ratimorszky Károly, a Vasas legendás röplabdaedzője.
okt. 29
13:00
Belehalt a sérülésébe a profi hokis, akinek a mérkőzés során vágta el a torkát egy korcsolya pengéje (Ripost)
A férfit a gyors segítség ellenére sem tudták megmenteni.
okt. 29
13:03
Élő eredménykövető a topligák vasárnapi mérkőzéseiről (Sportal)
Manchester United–Manchester City városi rangadót rendeznek a Premier League-ben, a Serie A-ban Inter–Roma, és Napoli–Milan derbit játszanak.
okt. 29
13:09
F1-es játékbarlang, a legelvetemültebb rajongók így nézik a kedvenceiket (videó) (Racing)
Egy Tik Tok csatorna bemutatta a létező egyik legjobb játékbarlangot, ahol többek között Forma-1-et is lehet nézni. Aki innen követi figyelemmel a sportág eseményeit, garantáltam nem marad le egyetlen fontos pillanatról sem. A szóban forgó játékbaréangban a billiárd és ping-pong asztalon, játékgépeken és a bútorokon kívül egy televízót, valamint sz
okt. 29
13:15
Közeleg a 239. derbi; Ádám Martin másodszor is bajnok Dél-Koreában – délelőtti hírösszefoglaló (Sportal)
Ha lemaradt volna a legfontosabb vasárnap délelőtti sporteseményekről, nálunk elolvashatja, megnézheti egy helyen.
okt. 29
13:24
Kikapott a horvátoktól a bronzmeccsen, ötödik a női kumite csapat a karate-világbajnokságon (m4sport.hu)
Kikapott a horvátoktól a bronzmérkőzésen, így a ötödik helyen zárt a magyar női csapat a Papp László Budapest Sportarénában zajló 26. karate-világbajnokságon.
okt. 29
13:27
Közép-Európa Rally: Rovanpera és Halttunen a második vb címet, Neuville az új versenyt nyerte (Racing)
Kalle Rovanpera és Jonne Halttunen a Közép-Európa Rallyn bebiztosította második világbajnoki címét, miután Elfyn Evans szombaton kicsúszott, így a finn toyotás kettős átengedte a győzelmet Thierry Neuville-nek, Rovanpera pedig a második helyen ért célba.
okt. 29
13:30
Alonso pörgött-forgott: Nem vagyok a legjobb szintemen (m4sport.hu)
Rá nem jellemző megforgások és a csapatára egyre inkább jellemző látványos gyengélkedés – Fernando Alonso szerint ő és az Aston Martin is messze a csúcsformától Mexikóban. De mi történik a silverstone-iaknál?
okt. 29
13:33
Elvágta a korcsolya a nyakát, meghalt a korábbi NHL-játékos (Sportal)
Halálos kimenetelű balesetet szenvedett mérkőzés közben Adam Johnson, az angol Nottingham Panthers amerikai jégkorongozója.
okt. 29
13:35
Ezredes lett a Real klasszisa (Sportal)
Luka Modric, a horvátok aranylabdás, világbajnoki ezüst- és bronzérmes labdarúgója pályafutása ezredik mérkőzését játszotta szombaton, amikor a Real Madridban pályára lépett az FC Barcelona elleni spanyol bajnokin.
okt. 29
13:45
LaVine 51 pontja is kevés volt a Chicagónak (Sportal)
Zach LaVine 51 pontot szerzett a Chicago színeiben Detroitban az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) szombati játéknapján.
okt. 29
13:47
Magyar ezüstérem a Skate Canadán (Sportal)
A Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei páros ezüstérmet nyert a Skate Canada műkorcsolya- és jégtáncversenyen.
okt. 29
13:49
Két győzelemmel kezdett a magyar válogatott a világbajnokságon (Sportal)
Két győzelemmel kezdett a magyar válogatott az egyesült arab emírségekbeli Rász el-Haimában zajló minifutball-világbajnokságon.
okt. 29
13:51
Mikkelsen nyerte a 2023-as WRC2-es bajnokságot, Greensmith hibázott a Közép-Európa Rally Power Stage szakaszán! (Racing)
Andreas Mikkelsen az idei WRC2-es bajnok, miután Gus Greensmith nem tudott élni a lehetőséggel, hibázott a Közép-Európa Rally Power Stage szakaszán. Mikkelsen 2021 után lett ismét világbajnok a WRC második kategóriájában.
okt. 29
14:09
Ötödik a női kumite csapat a karate-vb-n (Sportal)
Ötödik helyen zárt a magyar női kumite csapat a karate-világbajnokság zárónapján a Papp László Budapest Sportarénában.
okt. 29
14:12
Mészáros János: Hárspataki ezüstérme számomra arany (m4sport.hu)
Mészáros János, a hazai szövetség elnöke több szempontból is sikeresnek értékelte a vasárnap véget érő karate-világbajnokságot, és azt is elárulta, hogy számára Hárspataki Gábor második helyezése ugyanolyan aranyérmet jelent, mint Kákosy Olíviáé.
okt. 29
14:15
Ricciardo a 4. helyét követően: Kezdem felfedezni a régi önmagam (Racing)
Daniel Ricciardo minden képzeletet felülmúlt a Mexikóvárosi Nagydíj időmérőjén elért 4. rajthelyével. Az ausztrál pilótát a régi önmagára emlékeztette a mostani kvalifikációs köre. A mostani mindössze a második versenye a nyolcszoros futamgyőztesnek a kézsérüléséből való visszatérése óta. Ricciardo már a második szabadedzésen jó tempót futott az Al
okt. 29
14:27
Kitálalt a Schumacher család ügyvédje: elárulta a titkolózásuk okát (BorsOnline)
Ezért nem tudhatja meg a világ, hogy van Michael Schumacher.
okt. 29
14:33
Mészáros János: Hárspataki ezüstérme számomra arany (Demokrata)
Mészáros János, a hazai szövetség elnöke több szempontból is sikeresnek értékelte a vasárnap véget érő karate-világbajnokságot.
okt. 29
14:42
"Nem vagyok kész" - Szoboszlai mindenkire ráijesztett (Ripost)
Még a mostaninál is jobb Szoboszlai Dominikra számíthatnak.
okt. 29
14:51
Ilyet még biztosan nem látott: Szabó Franciska hatalmas pofonnal terítette le ellenfelét (Sportal)
Szabó Franciska, az Exatlon Hungary korábbi bajnoka egyszer már felhívta magára a figyelmet egy hatalmas kiütéssel az amerikai Power Slap nevű pofonbajnokságban, és most ismét megtette ezt.
okt. 29
14:53
Megsérült a Puskás Akadémia alapembere, hónapokat kell kihagynia (Sportal)
A Puskás Akadémia 29 éves védője, Batik Bence fáradásos talpcsonttörést szenvedett, emiatt előreláthatólag három hónapot kell kihagynia.
okt. 29
15:03
Szoboszlaiék a Nottingham Forestet fogadják (Sportal)
A Liverpool Szoboszlai Dominikkal a kezdőjében fogadja a Nottingham Forestet a Premier League 10. fordulójában.
okt. 29
15:06
Összevetés: így alakult a Ferrari versenyzőinek időmérős csatája (m4sport.hu)
Látványos grafikán Leclerc és Sainz összecsapása.
okt. 29
15:08
Megoperálták a Puskás Akadémia középpályását, hosszabb kihagyás vár rá (m4sport.hu)
Batik Bence a Puskás Akadémia MTK elleni mérkőzésén sérült meg október 22-én, a középpályást azóta megoperálták.
okt. 29
15:09
MotoGP: Izgalmas hajrá, Martín hátránya már csak 13 pont a Thaiföldi Nagydíjon (Sportal)
A spanyol Jorge Martín nyerte meg a MotoGP kategóriát vasárnap a gyorsaságimotoros-világbajnokság Thaiföldi Nagydíján.
okt. 29
15:11
Fucsovics főtáblára jutott a párizsi tenisztornán (Sportal)
Fucsovics Márton feljutott a főtáblára a 6,75 millió euró (körülbelül 2,565 milliárd forint) összdíjazású párizsi kemény pályás tenisztornán.
okt. 29
15:12
"Mókás rajt lesz" – mit tehet a két Ferrari Verstappen ellen? (m4sport.hu)
Már a rajt döntőnek bizonyulhat a Ferrari és Max Verstappen között Mexikóban, és hiába Charles Leclerc pole-ja, nem biztos, hogy ő került a legelőnyösebb helyzetbe. Mire mennek a vörösök a csapatmunkával, és képes-e a címvédő a két évvel ezelőtti megismétlésére.

Keresés