2022. május 6. péntek

máj. 6
10:24
Ogier nem tudja miként lehet elkapni Rovanperát (Racingline)
A nyolcszoros rally világbajnok Sébastien Ogier csak dicsérni tudta fiatal csapattársát, Kalle Rovanperát, a finn versenyző horvát győzelme után.  Kalle Rovanpera az idei három versenyből kettőt megnyert, egyen pedig negyedik lett, így 29 pont előnnyel vezeti a világbajnoki pontversenyt.  Mivel az idei évben már az aktuális világbajnok, Sébastien O
máj. 6
11:12
Norris elénekelte a dalát Ricciardónak (Racingline)
Lando Norris megismertette Daniel Ricciardóval a saját “indulóját”. Korábban már beszámoltunk arról, hogy a holland Pitstop Boys a brit versenyzőről is írt egy dalt. A Super Max szerzeménnyel befutott formáció nagyon hálás a McLaren pilótájának, ugyanis az ő élő adása által lett ismertebb a dal. Sőt, még Max Verstappennek is lejátszotta a szerzemén
máj. 6
12:12
NFT díszíti Hamilton és Russell autóját Miamiban (Racingline)
A Mercedes bemutatta új, művészi hátsó szárnyának dizájnját, amely a Forma-1-es Miami Nagydíjon lesz látható, egy NFT* jótékonysági aukció részeként. *Az NFT (non-fungible token), azaz nem helyettesíthető zseton. Működése az Ethereum kriptovaluta blokklánc technológiáján alapul. Azonban az NFT maga nem kriptovaluta, hanem digitális vagyontárgyak (p
máj. 6
12:24
Kásler Miklós: Az élsport példát mutat mindenki számára (Demokrata)
A miniszter díjakat és elismerő okleveleket adott át Szabó Tünde államtitkárral közösen.
máj. 6
12:24
A Hyundai nem helyez nyomást Solberg vállára, még… (Racingline)
Oliver Solberg számára nem alakult eddig túl jól a Rally Világbajnokság, azonban a Hyundai Motorsport még időt ad Petter Solberg fiának.  Oliver Solberg a Rally Világbajnokság eddigi három versenyéből csupán csak Svédországban tudott pontot szerezni a hatodik helyen zárva, míg a Monte-Carlo Rallyn és Horvátországban egyaránt baleset miatt nem ért c
máj. 6
13:12
Elrajtolt a Giro d'Italia Budapestről, bizakodnak a magyarok (Demokrata)
Megkezdődött az első, Magyarországot érintő országúti kerékpáros körverseny.
máj. 6
13:12
Ismét lépett az FIA, Hamiltonnak mégis le kell venni a piercingjeit? (Racingline)
Nem hagyja annyiban az FIA a pilóták által viselt ékszerekre és tűzálló alsóneműre vonatkozó szabályok betartatását, és ismét lépett az ügyben. Mostantól a csapatok is felelősek azért, hogy versenyzőjük öltözéke szabályos legyen. Miután az Ausztrál Nagydíjon több pilóta is értetlenül állt Niels Wittich, az F1 idei szezontól kinevezett egyik új vers
máj. 6
13:30
Elrajtolt a Giro mezőnye (Infostart)
Megkezdődött a Magyarországot érintő első háromhetes országúti kerékpáros körverseny.
máj. 6
14:06
Faragó Tamásnál a Ferencváros a favorit a döntőben, de... (Infostart)
Péntek este megkezdődik a csata a férfi vízilabda-bajnokság aranyérméért: a döntő első meccsén 7 órától a Ferencváros az OSC-t fogadja a Komjádi Uszodában. A párharcról Faragó Tamás olimpiai és világbajnokot, a Nemzet Sportolóját kérdeztük.
máj. 6
14:12
Tsunoda: Az utolsó szektor Miamiban a Formula E-re hajaz (Racingline)
Yuki Tsunoda is véleményezte a Forma-1-be új helyszínként megérkező Miami pálya vonalvezetését, melynek egy részét egy Formula E pályához hasonlította. Az első Miami Nagydíjnak otthont adó aszfaltcsík mindenféle kanyartípust felvonultat, vannak gyors, de lassú kanyarokkal tűzdelt szakaszok is, hosszú egyenesekkel egyetemben. A legnagyobb kihívás ta
máj. 6
14:24
Horvát Rally: 70 000 néző a Power Stage-en, 400 000 a hétvégén (Racingline)
Daniel Saskin, a Horvát Rally szervezőbizottságának vezetője elárulta, mileyn sok néző volt kíváncsi versenyükre és, hogy tervük minden évben egy másik jellegű WRC futam megrendezése.  Idén is hatalmas sikert aratott a Horvát Rally, mely 2021 után másodszor szerepelt a Rally Világbajnokság naptárában. Idén azonban a sokszor rosszra forduló időjárás
máj. 6
14:48
Ha nem sikerült megnézni élőben a Giro mezőnyét, megmutatjuk, miről maradt le – nem lesz hosszú (rtl.hu)
Igen gyorsan tekernek a fiúk.
máj. 6
15:12
Wolff: Miami látványos bemutatója lesz az F1-nek (Racingline)
A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint a soron következő Miami Nagydíj igen látványosnak ígérkezik. A Hard Rock Stadium körül húzódó pálya először látja vendégül a Forma-1 mezőnyét, és ez lesz az idénybeli első Amerikai Nagydíj a kettő közül. „Miami egy izgalmas új kihívás és egy teljes lépés az ismeretlenbe” – vélekedett Wolff. „A pálya úgy
máj. 6
15:36
Erőemelés – 16 országos rekord dőlt meg Debrecenben (HírTV)
Jó formában vannak a magyar erőemelők!
máj. 6
15:42
Teqball – Remekeltek a magyarok a European Touron (HírTV)
Öt érmet szerzett a magyar delegáció a Marosvásárhelyen megrendezett European Teqball Tour-on.
máj. 6
15:54
TáncSport – Ismét nagyot táncolnának a magyarok a Világjátékokon (HírTV)
Erősödik a sportág
máj. 6
16:06
Már a kezdés előtt gondok adódtak a miami pálya aszfaltjával (Racingline)
Még egy métert sem tettek meg a Forma-1-es autók a vadonatúj miami pályán, máris javítani kellett az aszfaltréteget. Nem kezdődik nyugodtan az első Miami Nagydíj hétvégéje a szervezőknek, mivel már az edzések előtt problémák merültek fel a pályával. Nemhogy F1-es, de még semmilyen versenyautó nem körözött a Hard Rock Stadium körüli aszfaltcsíkon, e
máj. 6
16:24
A Pirelli válaszolt a versenyzők kritikáira (Racingline)
A Horvát Rallyn nagyon sok defekt fordult elő, ami miatt a Pirelli gumijait komolyan bírálták a Rally Világbajnokság versenyzői.  A Pirelli vizes gumijaival nagyon sok probléma adódott a Horvát Rallyn, ami miatt Pierre-Louis Loubet és Gus Greensmith is kiállni kényszerült három defekt után, de Kalle Rovanperának és Ott Tanaknak is voltak problémái
máj. 6
17:06
Napi 650 forintot keres a börtönben Becker (Blikk)
Egyre érdekesebb információk látnak napvilágot Boris Becker börtönbüntetése kapcsán. A német teniszsztár állítólag napi 1,70 eurót, vagyis 650 forintot kereshet majd, ha munkát vállal a hírhedt wandsworth-i büntetésvégrehajtási intézetben.
máj. 6
17:06
F1-es Miami “koktélokat” kotyvasztunk TikTokon (Racingline)
Akik régóta olvasnak minket, és leginkább akik követnek minket Instagramon, tudhatják, hogy olykor szeretjük a hétvégi menüt hozzáigazítani az aktuális versenyhétvégéhez. 2019-ben például az egész szezont “végigkajáltuk”. Miamiba érkezve a Forma-1-eseknek is megjött az étvágya, vagyis inkább a szomja. A Ferrari és a Red Bull is posztolt koktélrecep
máj. 6
17:12
Sztárokkal melegítettek a Forma–1-es pilóták a floridai futamra (Blikk)
Ez aztán a méltó sportfogadtatás! Vacsora Michael Jordannel, golf Tom Bradyvel, vendégségben az Inter Miaminál, kezdődobás baseballmeccsen...
máj. 6
17:18
Eldőlt Mbappé jövője? (Blikk)
Lapértesülések szerint eldőlt, hol folytatja karrierjét a Paris Saint-Germain francia klasszisa, Kylian Mbappé.
máj. 6
17:20
A Kisvárda jegyet váltott a nemzetközi kupába (Blikk)
Az Újpest elleni hazai 2-1-es győzelemmel eldőlt, hogy a kisvárdai együttes dobogón végez az NB I-ben, ezzel az is biztossá vált, hogy a gárda a nemzetközi porondon képviselheti a magyar futballt.
máj. 6
17:22
A bundaügybe kevert Aczél Zoltán lezárta a múltat: „Hogy kellek-e az Nb I-ben, az nem rajtam múlik” (Blikk)
A harmadosztályú Kozármisleny megnyerte a bajnokságot. Ez nem szenzáció, de a kisváros futballcsapatának Aczél Zoltán vezetésével sikerült a bravúr.
máj. 6
17:42
Úgy lett magyar a Giro, hogy huszárok vágtáztak a versenyzők mellett (444.hu)
A kommentátorok is lefagytak egy pillanatra.
máj. 6
18:06
Giro d'Italia - Van der Poel nyerte a visegrádi nyitóetapot (HírTV)
Szombaton újabb magyarországi etap, a 9,2 kilométeres budapesti egyéni időfutam következik.
máj. 6
18:06
Ezeket a fejlesztéseket hozta a Mercedes Miamiba (Racingline)
Több újítás már csütörtökön is láthatóvá vált az új első és hátsó szárnyat kapó Mercedes W13-ason. Ahogyan azt megígérte, a Mercedes több fejlesztéssel érkezett a Miami Nagydíjra, amelyek egy része már csütörtökön láthatóvá vált. Gary Anderson, a Jordan egykori technikai igazgatója a The-Race.com hasábjain pedig szemügyre vette az újításokat, amely
máj. 6
18:06
Az AS Roma a fináléban! (rtl.hu)
Második meccsén 1-0-ra nyert az AS Roma a Leicester ellen, így 2-1-es összesítéssel az olasz csapat jutott az UEFA Európa Konferencia Liga döntőjébe, ahol a holland Feyenoord lesz az ellenfele.
máj. 6
18:12
Végletekig kiélezett hajrá során dőlt el a Giro d'Italia első szakasza – Óriási tömeg gyűlt össze a visegrádi befutóra (Blikk)
Roppant izgalmas befutóval ért véget a Giro d'Italia 2022-es körverseny első szakasza, amely a története során tizennegyedszer indult külföldről, ám előszőr Közép-Európából, Magyarországról.
máj. 6
18:12
Megvannak az UEFA Európa Liga és a Konferencia Liga döntősei (rtl.hu)
Kialakultak az UEFA Európa Liga és az UEFA Európa Konferencia Liga fináléjának párosításai, miután csütörtökön lejátszották az elődöntők visszavágóit is. A Frankfurt a West Hamet, a Glasgow az RB Leipziget, a Feyenoord a Marseille-t, az AS Roma pedig a Leicestert búcsúztatta.
máj. 6
18:36
Rangers – Leipzig 3:1 (Összefoglaló) (rtl.hu)
Elevenítsd fel a Rangers – Leipzig mérkőzésének legizgalmasabb pillanatait!
máj. 6
18:38
Eintracht Frankfurt – West Ham 1:0 (Összefoglaló) (rtl.hu)
Elevenítsd fel az Eintracht Frankfurt – West Ham mérkőzésének legizgalmasabb pillanatait!
máj. 6
18:42
Marseille – Feyenoord 0:0 (Összefoglaló) (rtl.hu)
Elevenítsd fel a Marseille – Feyenoord mérkőzésének legizgalmasabb pillanatait!
máj. 6
18:48
Roma – Leicester 1:0 (Összefoglaló) (rtl.hu)
Elevenítsd fel a Roma – Leicester mérkőzésének legizgalmasabb pillanatait!
máj. 6
19:00
Még jégre sem lépett, de gyakorlatilag már feljutott a világcsoportba a hokiválogatott (Blikk)
A Szlovéniában zajló divízió I/A csoportos világbajnokságon Litvánia 5-3-ra legyőzte Dél-Koreát. Ez a magyar válogatott számára sorsdöntő eredmény, hiszen a mieink gyakorlatilag feljutottak az elit világbajnokságra.
máj. 6
19:06
Haspólóban vonultak a paddockban a McLaren versenyzői (Racingline)
James Corden oldalán a rop topba, vagyis “haspólóba” öltözött Daniel Ricciardo és Lando Norris tűnt fel a minap a miami Forma-1-es paddockban. A 43 éves műsorvezető fekete McLaren-pólóban és sötét napszemüvegben, jelentőségteljesen vonult a McLaren versenyzőivel. A pilóták kezdetben a szokásos narancssárga McLaren pólókat viselték, mielőtt James be
máj. 6
19:12
Berki Krisztián és a focibiznisz maffiaszerűen sötét oldala (444.hu)
Miután befejezte rövid játékoskarrierjét és mielőtt bulvárhíresség lett volna belőle, Berki Krisztián sportmenedzser volt. Nem is akármilyen: ahol alkalmazták, ott nyomozás indult ellene. Regényes sztorik a magyar futball sötét oldaláról.
máj. 6
19:36
Majdnem kilőtte a szemét a jutalompezsgővel a Giro d’Italia első magyarországi szakaszának győztese (444.hu)
A vállát találta el a dugó.
máj. 6
19:48
Véget ért a Giro első szakasza (HírTV)
Az Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos kiemelte: a rangos nemzetközi esemény óriási lendületet adhat a magyar kerékpársportnak.
máj. 6
20:00
Nascar: Kyle Busch kihagyhatja a vasárnapi versenyt (Racingline)
A Joe Gibbs Racing megnevezte Kyle Busch potenciális helyettesét arra az esetre, ha a kétszeres...
máj. 6
20:12
Welcome to Miami: Zenével hangolódunk az új versenyre (Racingline)
A Forma-1 mezőnye első alkalommal látogat a floridai Miamiba. Miami kapcsán leginkább a luxus tengerpartokra asszociálunk, noha a versenyhelyszín nem a parton lesz. Mindenesetre, hogy kicsit ráhangolódjunk a helyszínre, összegyűjtöttünk pár számot nektek, kiegészítve klasszikus tévésorozatok főcímdalaival. ????
máj. 6
21:12
Hamilton külsejével tüntetett az FIA ellen, a Mercedes kiállt mellette (Racingline)
Hiába az FIA további szigorítása, Lewis Hamilton továbbra sem fogja levenni az ékszereit, mielőtt autóba ül. A hétszeres világbajnok nagy butaságnak tartja, ami jelenleg zajlik, és bár nem akar civakodni az FIA-val, a Miami Nagydíj sajtótájékoztatóján a megjelenésével azért finoman fityiszt mutatott a Nemzetközi Automobil Szövetségnek. Niels Wittic
máj. 6
21:48
Kicsúszásokkal tarkított edzésen Leclerc kezdett az élen Miamiban (Racingline)
Eseménydúsra sikeredett a miami pálya debütálása. Az első szabadedzést megpördülések, kicsúszások és egy piros zászlós megszakítás is tarkította, az élen Charles Leclerc végzett. Nagy meleg és verőfényes napsütés fogadta a pilótákat az első Miami Nagydíj első szabadedzésén. Nem is tétlenkedtek sokat, mindenki sietett ki a boxból a 60 perces tréning
máj. 6
22:06
Latifi reagált a Piastri pletykákra (Racingline)
Nicholas Latifi válaszolt azon pletykákra, amelyek szerint a Forma-1-es ülése veszélyben van. A kanadai 2020-ban debütált a Williamsnél édesapja cégének, a Sofina Foodsnak a támogatásával, de idén eddig küszködik a tempóval, miközben nagy hibákat is elkövetett. Az új csapattársa, Alex Albon remek formájája után a második Williamsnél ez olyan találg
máj. 6
22:12
Hatalmas fiesztával ünnepelték az El-döntőbe jutást Frankfurtban (Blikk)
Egészen elképesztő hangulatot teremtettek a frankfurti szurkolók a West Ham United elleni labdarúgó Európa-liga-elődöntőben. A visszavágót 2-1-s előnyből váró német csapat 50 ezer drukkere belehajszolta az övéit az újabb, 1-0-s győzelembe, így a lefújás után hatalmas fieszta indult.
máj. 6
22:24
Mourinhót meghatotta a saját rekordja (Blikk)
José Mourinho egyedülálló tettet hajtott végre! A portugál az első edző, aki négy különböző csapattal jutott el európai kupasorozat fináléjáig, miután az olasz Roma csütörtökön 1-0-ra nyert az angol Leicester City ellen az Európa-konferencialiga elődöntőjének visszavágóján, és 2-1-es összesítéssel döntőbe is jutott.
máj. 6
22:36
Giro d'Italia: Van der Poel nyerte a visegrádi nyitóetapot (SzMo)
Legjobb magyarként Valter Attila 29. lett.
máj. 6
22:42
Vereség Szlovéniától, de még él a remény (HírTV)
A magyar jégkorong-válogatott 5-1-re kikapott a házigazda szlovén csapattól a ljubljanai divízió I/A világbajnokság pénteki játéknapján, így a biztos feljutáshoz vasárnap pontot kell szereznie Románia ellen, de akár már szombaton az elitbe kerülhet Sean Simpson szövetségi kapitány alakulata.
máj. 6
23:12
Domenicali fogyókúrára fogná az F1-es autókat (Racingline)
Stefano Domenicali elismerte, hogy szeretné lefaragni a Forma-1-es autók egyre növekvő súlyát. Az F1 Bizottság legutóbbi ülése után az FIA megerősítette a testület célkitűzését, miszerint 2026-ra “csökkenteni kell az autók méreteit” és “csökkenteni vagy megállítani az autók súlygyarapodását”. Valóban, korábban az autók minimális tömege 500-600 kilo
máj. 6
23:24
Nascar: Larson és Gordon megkoszorúzta az ismeretlen katona sírját (Racingline)
Nagy megtiszteltetésben volt része szerdán Kyle Larsonnak és Jeff Gordonnak. A Nascar Cup Series regnáló...

Keresés