2022. május 21. szombat

máj. 21
11:44
Provokatív kérdést kapott Vettel: “Milyen ézés újra Red Bullt vezetni”? (Racing)
Sebastian Vettelt egy provokatív kérdés várta, mikor kiszállt péntek délután az autóból. Nagy port kavart a paddockban az Aston Martin, ugyanis a “B” autójuk kísértetiesen hasonlít az egyik ellenfél konstrukciójára. A “rózsaszín Mercedes” korszak után beköszöntött a “zöld Red Bull” éra, amit a Bikák nem néznek jó szemmel. Christian Horner “bűncsele
máj. 21
11:46
Na ez egy félelmetes élmény volt – O’Ward (Racing)
A pénteki edzésen a kvalifikációra teszteltek a versenyzők, azonban a nagy szél miatt nehéz volt kezelni az autókat, Pato O’ward panaszkodott is. Indianapolisban kb 50 km/h-s széllökéseket regisztráltak a pénteki nap folyamán, így míg a pálya első részén lassú és túlkormányzott volt az autó, a 2-es kanyar kijáratától ez az érzés alulkormányzottságb
máj. 21
11:48
Mocsai Tamás azt dicsérte, hogy a Nemzeti Kézilabda Akadémia azt teszi, amit egy akadémiának tenni kell (m4sport.hu)
Fiatalokat játszattnak.
máj. 21
12:06
F3: Spanyol siker Barcelonában, Vidales az első a sprintfutamon (m4sport.hu)
A hazai közönség számára remekül indult a barcelonai program szombaton, a spanyol Campos Racing spanyol versenyzője nyerte ugyanis az első F3-as viadalt.
máj. 21
12:06
Vidales rajt-cél győzelmet aratott Barcelonában (Racing)
David Vidales élete első Formula 3-as győzelmét aratta hazai pályáján, a Campos versenyzője a pole-ból rajtolva nyerte a sprintversenyt. Tehát Vidalesszel az első rajtkockában indult a verseny, a fordított rajtrács eredményeképp ő került a pole pozícióba, mellőle pedig Juan Manuel Correa várhatta a lámpák kialvását. Eredetileg Zane Maloney-é lett v
máj. 21
12:18
Hivatalos: Ángel Di María távozik a Paris Saint-Germaintől (m4sport.hu)
Az argentinnak lejár a szerződése, és a klub nem lépteti életbe a hosszabbítási opciót.
máj. 21
12:24
Kemény Dénes a vízilabda-vb-ről: ezúttal egyezik a szakma és a közönség elvárása (Infostart)
Meg lehet oldani, hogy mindenki a saját ágyában aludjon, ezért is előny a hazai rendezés a három olimpiai aranyat termelő korábbi szövetségi kapitány szerint.
máj. 21
12:42
Alonso elő lett véve az FIA-t érintő kritikái miatt? (Racing)
Az FIA állítólag vizsgálja, hogy Fernando Alonso lejáratta-e a Forma-1-et a sportág hivatalos személyeivel kapcsolatban megfogalmazott éles kritikáival. A kétszeres bajnok néhány nappal ezelőtt azt mondta, hogy az F1 új korszakában a “legaggasztóbb dolog” a “versenyigazgatóság és a stewardok”. Az F1 tavaly év végén menesztette Michael Masit, és a v
máj. 21
13:00
Otthagyja egyik csatára a PSG-t, már sejthető az is, hol folytatja (Infostart)
Az argentin csatár, Ángel Di María hét év után távozik a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatától.
máj. 21
13:12
Mindent tagad az Aston, őket is meglepte a hasonlóság a Red Bull-lal (m4sport.hu)
Cáfolja az Aston Martin a Red Bull vádját, miszerint adatlopás segítségével fejlesztettek az övékhez hasonló autót. Elmondásuk szerint meglepte őket, hogy ellenfelük hasonló koncepcióval állt elő a télen.
máj. 21
13:12
Az Aston Martin elmagyarázta, honnan ered a “zöld Red Bullja” (Racing)
A Red Bullt nem hagyja nyugodni a Barcelonában megjelent, az ő autójukra egyes részeiben a megszólalásig hasonlító Aston Martin. A silverstone-i istálló ugyanakkor állítja, ők nem másoltak, és elmagyarázta, milyen folyamatok vezettek a B-autó bevetéséhez. A Spanyol Nagydíj pénteki napján újabb másolós botrány robbant ki az F1-ben, ezúttal az Aston
máj. 21
13:18
A Vasasnak mindig a legjobbak között van a helye (Blikk)
Ő volt a dribli-király Angyalföldön. Úgy trükközött, hogy a legendás bűvész, Rodolfo is megirigyelhette volna. Izsó Ignác az angyalföldi szurkolók nagy-nagy kedvence az eddigi utolsó bajnokcsapat centere ma sem szakadt el szeretett klubjától, s persze a labdarúgástól.
máj. 21
13:36
Wolff szerint Verstappennek most minden egyszerűbb (Racing)
Toto Wolff szerint Max Verstappennek idén minden könnyebb. Tavaly Lewis Hamiltonnnal folytatott ádáz küzdelmet a holland pilóta. 2021-ben a 24 éves versenyző “nevetett utoljára”, így megszerezte első bajnoki címét. Idén a Mercedes visszaesett, míg a Red Bull újfent az élen találta magát a Ferrarival karöltve. Az osztrák csapatfőnök szerint 2022-ben
máj. 21
13:38
Marketingügynökség segítségét kérték Kyle Busch-ék (Racing)
A Joe Gibbs Racing felbérelte a JTG Daugherty Racing tulajdonosának ügynökségét, hogy segítsen szponzort találni Kyle Busch-nak. A Tad Geschickter cégével kötött szerződés egy egyedülálló, ha nem is példa nélküli megállapodás, amelynek értelmében egy Chevy-közeli NASCAR-csapattulajdonos segít bevételt találni a Toyota programjában futó egyik legfon
máj. 21
14:18
Kenus ezüst és bronz kezdésként a racicei vk-n (m4sport.hu)
A magyar indulók közül Balla Virág és Takács Kincső érthetetlen módon visszaesett.
máj. 21
14:18
Leclerc volt a leggyorsabb, miközben Gasly és Schumacher füstölögtek (Racing)
Igazi mediterrán hőségben indult a Spanyol Nagydíj harmadik szabadedzés. Lando Norris volt az első, aki nekiveselkedett egy mért körnek. Közepes gumikeverékeken 1:23.641-es idővel nyitott a McLaren. Ezt pár perccel később Bottas javította meg Mindeközben Pierre Gasly még el sem indult, a boxban füstölni kezdett az AlphaTauri, nem sokkal később pedi
máj. 21
14:24
Az időmérő előtt is Leclerc volt a leggyorsabb, Verstappen és a Mercedes szorosan a nyomában (m4sport.hu)
Verstappen 72, Russell 148, Hamilton pedig 230 ezreddel volt lassabb a listavezetőnél.
máj. 21
14:30
A hokilegenda családjában a feleség szava a döntő – Vas Jánossal beszélgettünk (Blikk)
– Harmadszor ünnepelte a csodát a jégkorong-válogatott: a magyar együttes ismét feljutott az A csoportba, 2008 és 2015 után 2022-ben is elérte az áhított célt. A csapat rekordere Vas János, mindhárom diadal részese lehetett. Nála is igaz a mondás, minden sikeres férfi mögött ott áll egy nő, Vas nem is titkolja, milyen hálás a feleségének.
máj. 21
14:42
Még Hamilton is megvásárolná Bottas intim képét (Racing)
Lewis Hamilton azzal viccelődött, hogy jótékonysági célokra megvásárolná Valtteri Bottas nemrég piacara dobott intim fotóját. A finn pilóta már a Drive to Survive 3. évadjában is megmutatta fedetlen fenekét, amivel versenyzőtársai előszeretettel piszkált. Nemrég viszont egy újabb szintre emelte a nastolai az “aktfotó” fogalmát, ugyanis egy festői t
máj. 21
14:48
Spanyol Nagydíj: a szabadedzések összesített eredménye (m4sport.hu)
Így állunk az időmérő előtt!
máj. 21
15:12
Vettel: A világ mélyen benne van a sz*rban (Racing)
Sebastian Vettel ismét megkérdőjelezte azt, jó irányba tart-e az F1, tekintettel a világ állapotára, amely szerinte már “mélyen a kakába” süllyedt. A négyszeres világbajnok F1-es pályafutása nyilvánvalóan a végéhez közelít, közben számos globális témában, nevezetesen az LMBTQ+ jogok és az éghajlatváltozás kapcsán is gyakran hangot ad a véleményének
máj. 21
15:24
A harmadik DTM futamot a harmadik német márka húzta be (Racing)
A DTM első lausitzringi versenyét a BMW-s Sheldon van der Linde nyerte, míg a mezőny harmada kiesett. A Mercedes és az Audi után így a bajorok is győzelmet ünnepelhettek. A pole-ból Lucas Auer nem tudta megtartani a helyét Sheldon van der Lindével szemben, és érdekes módon egy másik BMW, Philipp Eng is látványosan jól rajtolt,
máj. 21
15:36
Wolff leszögezte: Hamilton nem lett második számú pilóta (Racing)
Toto Wolff kijelentette, nem történt “hatalomátvétel” a Mercedesnél. George Russell indén csatlakozott a csillagosokhoz. A versenyek során a Safety Car fázis is a segítségére volt, míg Lewis Hamiltont nem érintette jól a dolog. Az elmúlt napokban a fiatal brit a Paul Ricardon teljesítette a forgatási napot, ahova az Ezüst Nyilak pár újítást is vitt
máj. 21
16:00
Három magyart ünnepelnek a németek, vagy csak egyet? (Infostart)
Különleges kupadöntőt rendeznek ma Németországban. A Német Labdarúgó-szövetség, a DFB serlegéért először játszanak olyan finálét, amelynek mindkét csapatában szerepel magyar játékos. Az RB Leipzig keretében három (Gulácsi Péter, Willi Orbán, Szoboszlai Dominik), a Freiburgéban egy (Sallai Roland) magyar válogatott szerepel.
máj. 21
16:12
Nascar: Chastain tagadja, hogy elájult volna a pénteki Truck-futam után (USAracing)
Ross Chastain idei harmadik versenyét teljesítette a Nascar Truck Series mezőnyében. A nemzeti harmadosztály pénteki,...
máj. 21
16:12
Nascar: Chastain tagadja, hogy elájult volna a pénteki Truck-futam után (Racing)
Ross Chastain idei harmadik versenyét teljesítette a Nascar Truck Series mezőnyében. A nemzeti harmadosztály pénteki,...
máj. 21
16:14
2019 óta először nyert Truck futamot Stewart Friesen (Racing)
Nehezen megszerzett, mélyen megbecsült győzelmet aratott Stewart Friesen a péntek esti NASCAR Truck Series futamon a Texasban. Friesen 60 kört vezetett, és ez kiemelkedően több volt, mint a szezon eddigi részében bármikor. A verseny hosszabbításban dőlt el, méghozzá Christian Eckes és Friesen között, akik szoros csatát vívtak, de végül utóbbi nyert
máj. 21
16:16
Kevin Magnussen is beszáll az E-Sport világába (Racing)
A hónap elején jelentette be az Asetek SimSports, hogy szerződtették Kevin Magnussen Forma-1-es versenyzőt márkájuk nagykövetének. Magnussen állítólag szorosan együttműködik majd az Asetek mérnökeivel, hogy a Forma-1-es autók valódi érzését hozzák be a szimulátoros eszközök világába – írja a Traxion.gg. Magnussen jelenleg a 2022-es Forma-1-es bajno
máj. 21
16:36
Fordulat: Mbappé nem a Real Madrid játékosa lesz (Infostart)
2025-ig érvényes új szerződést ír alá.
máj. 21
16:36
A transzferguru jelenti: Mbappé nem megy a Realba, hosszabbít Párizsban (m4sport.hu)
Állítólag a klasszis maga hívta fel Pérezt a hírrel.
máj. 21
16:42
Indy 500: 26 éve nem született olyan gyors kör edzésen, mint ma (USAracing)
Ed Carpenter zárta az élen a 106. Indianapolis 500 kvalifikációját megelőző, utolsó edzést. A saját...
máj. 21
16:42
Indy 500: 26 éve nem született olyan gyors kör edzésen, mint ma (Racing)
Ed Carpenter zárta az élen a 106. Indianapolis 500 kvalifikációját megelőző, utolsó edzést. A saját...
máj. 21
17:00
Balesetben elhunyt az Ifjúsági és U23-as vb-ezüstérmes kenus (m4sport.hu)
Csanki Márk utas volt a vétlen autóban.
máj. 21
17:00
Mbappé marad a PSG-nél (HírTV)
Kylian Mbappé úgy döntött, hogy meghosszabbítja szerződését a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatánál.
máj. 21
17:06
Sportoló hunyt el a péntek esti balesetben az M5-ösön (Infostart)
Az ifjúsági és U23-as korosztályban világbajnoki ezüstérmes Csanki a Szegedi Vízisport Egyesület sportolója volt.
máj. 21
17:18
Az első körét elrontotta, de aztán lecsapott! Leclerc nyerte az időmérőt (m4sport.hu)
A második pozíciót Max Verstappen, a harmadikat a hazai közönség kedvence, Carlos Sainz szerezte meg.
máj. 21
17:18
Leclerc egy hiba után szerezte meg a pole-t Spanyolországban (Racing)
A Spanyol Nagydíj időmérő edzésére tovább melegedett az idő, így nem volt egyszerű dolga a mezőnynek. Q1 Miután a harmadik szabadedzésen nem tudott részt venni, Pierre Gasly hajtott elsőként pályára. Az AlphaTauri azonban továbbra sem tűnt hibátlannak, olykor némi füstfelhőt hagyott maga után. Az első komolyabb időt Verstappen futotta 1:20.091-gyel
máj. 21
17:24
Kevin de Bruyne a szezon játékosa a Premier League-ben (m4sport.hu)
A belga játékost három év alatt másodszor választották a legjobbnak.
máj. 21
17:30
Leclercé a pole pozíció Barcelonában (HírTV)
A 24 éves versenyzőnek ez az idei negyedik és pályafutása 13. F1-es pole pozíciója.
máj. 21
17:42
Charles Leclercé a pole pozíció (Infostart)
A világbajnoki pontversenyt vezető ferraris monacói pilóta nyerte a Forma-1-es Spanyol Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd meg az első rajtkockából.
máj. 21
17:54
Indy 500: Megbukott Montoya autója, elvesztette a garantált kvalifikációs kísérletét (USAracing)
Az Arrow McLaren Sp 6-os számú Dallara-Chevyje elhasalt a 106. Indy 500 kvalfiikációját megelőző technikai...
máj. 21
17:54
Spanyol Nagydíj, időmérő: az első hármas nyilatkozata (m4sport.hu)
Így értékeltek a leggyorsabbak a kvalifikáció után.
máj. 21
17:54
Indy 500: Megbukott Montoya autója, elvesztette a garantált kvalifikációs kísérletét (Racing)
Az Arrow McLaren Sp 6-os számú Dallara-Chevyje elhasalt a 106. Indy 500 kvalfiikációját megelőző technikai...
máj. 21
17:56
Yates bírta legjobban a hőséget, Carapaz átvette a rózsaszín trikót a Girón (m4sport.hu)
"Üdvözlet a pokolban" - olvashatták a bringások a 14. szakasz közben.
máj. 21
18:06
Kiss Norbert remekül kezdte a gyorsasági kamion Eb idei szezonját (m4sport.hu)
Az első futamon rajt-cél győzelmet aratott.
máj. 21
18:08
Mégsem a motorja hagyta cserben az utolsó körén lelassuló Verstappent (m4sport.hu)
Ismét kifogott a technika ördöge Max Verstappenen. Bár a motorra gyanakodott, a DRS-e hiúsította meg a javítását a barcelonai időmérő hajrájában.
máj. 21
18:12
Vége a drámának: eldőlt, hol folytatja a pályafutását Kylian Mbappé (Blikk)
A francia világsztárnak jelenlegi csapatával lejárt a szerződése és nagyon úgy tűnik, hogy megszületett a döntés, hol folytatja karrierjét.
máj. 21
18:12
Szép magyar eredmény a Gyémánt Ligában: Wagner-Gyürkés Viktória egyéni csúcsot futott 5000 méteren (m4sport.hu)
A győztes etióp futó is kitett magáért, versenycsúcsot ért el.
máj. 21
18:18
Lesújtó hírt közöltek: Tragikusan fiatalon vesztette életét a tehetséges magyar kenus (BorsOnline)
Megrázó információk jutottak lapunk birtokába.
máj. 21
18:24
A Minardival volt ilyen mélyen – buta félreértés történt Alonsónál (m4sport.hu)
Nem feltartás, egy félreértés okozta Fernando Alonso korai kiesését a Spanyol Nagydíj időmérő edzésén. Először esett ki a Q1-ben Barcelonában, és a debütálóéve óta legrosszabb rajthelyét szerezte hazai pályán.

Keresés