A szerb Alekszandar Mitrovics nem tud leállni. A másodosztályú bajnokcsapat, a Fulham csatára a keddi, Luton ellen 7-0-ra megnyert bajnokin kétszer is betalált, ezzel már 43-ra növelte idei bajnoki góljainak számát.
„Boldog vagyok, hogy a következő bajnokságban újra legyőzhetjük a Ferencvárost” - mondta Mészöly Kálmán rögtön azután, hogy a Vasas újra feljutott az első osztályba. A Szőke Szikla fröccsel ünnepelte meg a nagy napot.
Adrian Newey szerint butaság volt Max Verstappen részéről az, hogy tavaly Szaúd-Arábiában féktesztelte Lewis Hamiltont. A világbajnoki címért ádáz küzdelmet folytatott tavaly a holland és a brit pilóta. A versenyzők mellett a csapatok is egymásnak feszültek, így borítékolható volt a “kakaskodás” az eseményeken. A Red Bull technikai vezetője szerint
Egyetlen mérkőzésen dől el, hogy az AS Roma vagy a Leicester lesz ott az UEFA Európa Konferencia Liga döntőjében, köszönhetően annak, hogy az odavágón 1-1-es döntetlent játszottak a felek. Az összecsapást az RTL+-on csütörtökön 20:45-től élőben közvetítjük!
Néhány nappal ezelőtt Álex Palou úgy nyilatkozott, hogy egyenlő erőt képvisel a Honda és a Chevy motorja. Barber után másképp gondolja. Bár Palou a Barber Motorsport Parkban a szezon negyedik fordulójában elért második helyezésével feljött a bajnokság élére, a Chevrolet továbbra is veretlen az idényben, köszönhetően a Penske három győzelmének és az
Zalaegerszeg – Volt Fradi-játékost igazolt a ZTE. A két csapat pont szerda este mérkőzik egymással a labdarúgó-NB I 31. fordulójában, de Dragóner Attila talán már kicsit inkább a zalaiaknak szurkol ezen a találkozón, mivel június 1-től ő lesz a Zalaegerszeg sportigazgatója.
Max Verstappen megmutatta milyen új sisakkal készül a Miami Nagydíjra. Először látogat a száguldó cirkusz a napsütötte Floridába, így a versenyzők és a csapatok nagy elánnal készülnek az eseményre. 2021 világbajnoka módosított sisakfestéssel adózik a hétvégének, amit a közösségi médián be is mutatott. A “Miami Vice hangulat” és a pálmafák jelennek
A Liverpool FC kétgólos előnnyel kezdi kedd este kilenc órakor a Villarreal elleni második mérkőzését a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében, az Estádio de la Ceramicában. A fogadóirodák szerint a Vörösök fognak gólt kapni, de továbbjutnak – ez a legvalószínűbb.
Óriási bajban van a Diósgyőr focicsapata, három fordulóval a másodosztályú bajnokság vége előtt három ponttal van lemaradva a még feljutást jelentő, második helyen álló Kecskeméttől. Ha elmaradna az élvonalba kerülés, az mintegy 500 milliós veszteséget jelente a klubnak - a csalódott szurkolók már most kifakadtak, fenyegetőznek, és persze tartanak
– Hollóházi porcelánból készült trófeákkal gazdagodnak a pénteken Budapestről rajtoló Giro d'Italia országúti kerékpáros-körverseny első három, magyarországi szakaszának nyertesei.
Miután csapattársa miatt esett ki a Monaco E-Prix-n egy nagy felzárkózást követően, a Venturi pilótája, Edoardo Mortara érthetően nem volt túl boldog. Az olasz-svájci pilóta a 16. helyről rajtolt, és hét körrel a vége előtt már az élmezőny nyomában járt, amikor az alagút végén defektet kapott. „Volt egy közeli találkozásom a Formula E mészárosával.
A magyar jégkorong-válogatott remek, fegyelmezett játékkal 5–1-re legyőzte a Koreai Köztársaság csapatát a ljubljanai divízió I/A világbajnokság keddi nyitómérkőzésén.
Chase Elliott magabiztosan nyerte a hétfői doveri futamot amelyet az esőzés miatt kellett vasárnapról elhalasztani. Ezzel Elliott lett a Hendrick Motorsports istálló negyedik és egyben utolsó versenyzője, aki az első 11 versenyen – a 36 futamból álló szezon alig egyharmadában – legalább egy futamot megnyert. Hogy a legendás NASCAR Hall of Famer, Bi
Manchester – Élete legfájdalmasabb időszakán megy keresztül Cristiano Ronaldo, teljesítményén azonban ebből gyakorlatilag semmi nem látszik. A Manchester United portugál sztárja újszülött kisfia elvesztése ellenére csúcsformában futballozik: a tragédia óta lejátszott mindhárom mérkőzésén gólt szerzett, legutóbb hétfő este, a Brentford elleni angol
2019-es lefokozása óta szárnyal a vörös bikák kisebbik csapatánál Pierre Gasly. A francia pilóta futamgyőzelmet és több dobogós helyet is szerzett már a faenzai gárdának, amelynek abszolút húzóembere. Kiemelkedő teljesítménye nem maradt figyelem nélkül, több nagy csapatnál is szóba került a neve korábban, például a Mercedesnél is, de a Red Bullos v
Pénteken startol a 105. Giro d’Italia három magyarországi szakasszal, egyéni időfutammal. Sorrendben ez lesz a verseny történetében a tizennegyedik olyan alkalom, amikor külföldről indul a Nagy Rajt.
Madrid – Pályafutása legsikeresebb idényét zárhatja az olasz edzőlegenda, Carlo Ancelotti, aki a spanyol bajnoki cím után a Bajnokok Ligája döntőjébe vezethetné a Real Madrid labdarúgócsapatát.
Märcz Tamás virtuálisan is segített Németh Zsoltnak a férfi vízilabda világliga kontinentális nyolcas döntőjében. A szövetségi kapitány pozitív Covid-tesztje miatt kellett "pótkapitányt" választani a podgoricai meccsekre. Németh Zsolt a vlv.hu-nak nyilatkozott a tapasztalatairól.
Az 1982-es Belga Nagydíj időmérő edzésén szinte napra pontosan 40 éve életét vesztő Gilles Villeneuve-öt nincs sok értelme Charles Leclerc-hez hasonlítani a Ferrari csapatfőnöke szerint. Mattia Binotto nem híve a Gilles Villeneuve és Charles Leclerc közötti összehasonlításoknak, derült ki az előbbiről szóló dokumentumfilm maranellói bemutatóján. A
Sheffield – Pályafutása hetedik világbajnoki címét hódította el az angolok klasszisa, Ronnie O’Sullivan a sheffieldi sznúker-vb-n, miután a döntőben 18:13-ra legyőzte a honfitársát, Judd Trumpot.
Két napig tartott a NASCAR Cup Series doveri versenye, azonban aki hétfőn is bekapcsolódott, egy nagyon jó versenyt láthatott. A Dover International Speedway sokak szerint a legtechnikásabb oválpálya a NASCAR naptárjában, és ezt bizony a sok megpördülés, és elkopott gumi – sőt még defektek is – bizonyították. Dover ismert arról, hogy régi beton fel
Dr. Helmut Marko megnevezte, hogy szerinte ki az egyetlen versenyző, aki jelenleg Max Verstappen és Charles Leclerc szintjén van a Forma-1-ben. A Red Bull regnáló világbajnoka, Verstappen és Leclerc, a 2022-es kihívója, egyértelműen domináns erőnek számítanak a vadiúj szabályrendszer korszakának kezdetén. Marko szerint idén is marad a fej-fej ellen
Két magyar párosnak is szurkolhatunk a historic rally Európa-bajnokság második futamán, a csehországi Vltava Rallyn. ifj. Érdi Tibor és Csökő Zoltán itt debütálnak az Eb-n a Ford Sierra RS Cosworth 4×4-gyel, míg Wirtmann Ferenc és Kerekes József négy év után neveztek újra a historic Eb-re a Ford Escort Mk II-essel. Igen komoly, 92 fős mezőny
Lewis Hamilton szerint a 16 éves F1-es pályafutása egy magányos utazás. Miamiba látogat a hétvégén a mezőny, így a Good Morning America meghívta a hétszeres világbajnokot a műsorába. Az adás alatt a 37 éves versenyző arról mesélt, hogy színesbőrű pilótaként milyen egyedül érezte magát. “Ez egy magányos utazás. Én és a családom voltunk az egyedüli
Pierre-Louis Loubet annak ellenére, hogy a Horvát Rallyn nem tudott pontot szerezni, úgy érzi, hogy végre beindult karrierje. A francia versenyző megértette azt is, hogy miért nem tudott elég gyors lenni a Hyundaijal. A 2019-es WRC2-es világbajnok Pierre-Louis Loubet 2020-ban a 2C Competition csapatában egy Hyundaijal lépett a WRC legerősebb kateg
Bár nyernie még nem sikerült, Erik Jones több erős eredményt hozott már a legenda, Richard Petty csapatának. Ő a maga részéről elégedett. Bár még nem nyert futamot, Erik Jones a maga részéről elégedett azzal, amit a Petty GMS 43-as rajtszámú autójában tapasztal. Legjobb eredménye 2022-ben egy harmadik hely, ezt Fontanában, a szezon második futamán
Lando Norris új formátumot dobna a kalapba az F1-es hétvégék kapcsán. A sprintfutamokkal már tavaly megkavarták a jól megszokott menetrendet. Imolában ismét előkerült a formátum, ahol is az első szabadedzés után rögtön az időmérő következett. Azonban a kvalifikáció csak arra adott választ, hogy milyen sorrendbe állhatnak fel a versenyzők a sprintre
Kovács Antal és Istovics Gergő neve szinte már összeforrt az évek alatt a Ford Fiesta R5-tel, azonban az ősszel úgy döntöttek, hogy eladják az autót és egy újabb technikára váltanak. “2015 óta nyúztuk már egymást a Forddal, 7 szezonon keresztül – mondta Kovács Antal a Rally Cafe.hu-nak. “Nagyon szerettük, de az elmúlt években már ereztük,
Sajtóértesülések szerint új szélcsatorna épül a Red Bull főhadiszállásán. A Bikák nem akartak ilyen mértékű beruházást végrehajtani, ám lemaradni sem szeretnének, így kénytelenek belevágni a projektbe. Az Auto Motor und Sport értesülései szerint 2 év alatt fog elkészülni az új szélcsatorna. Az osztrák istálló szélcsatornája jelenleg a Bedford Techn
A Dodge márka vezérigazgatója szerint az ellátási lánc problémái miatt késik a Dodge néhány fontos koncepciójának bemutatása. Kuniskis elmondta, hogy reméli, az elektromos izomautó koncepcióját a Woodward Dream Cruise és az általuk Roadkill Nights-nak nevezett esemény körül fel tudják fedni. A Dodge ezt az augusztusi időszakot “Speed Week”-nek neve
Adrian Newey felelevenítette, milyen szokásokat követett a mérnöki megbeszéléseken néhány sztárpilóta, akivel együtt dolgozott. Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez igaz az autóversenyzőkre és a munkamódszereikre is, hiszen például van, aki elemzőbb típus, míg más nem szeret annyit az adatokon rágódni. A The-Race.com-nak adott exkluzív int
Csütörtökön megtudjuk, hogy a 2021/22-es szezonban kik játszhatják az UEFA Európa Liga és az UEFA Európa Konferencia Liga döntőjét. Az RTL Most+-on 21 órától élőben közvetítjük a Frankfurt – West Ham EL-összecsapást és a Konferencia Ligából a Marseille – Feyenoord találkozót. Mindkét párharc odavágóján szoros eredmény született, így komoly izgalmak
Aszfalton komoly fejlődést mutatott a Hyundai Motorsport a Monte-Carlo Rallyhoz képest a Horvát Rallyn, azonban a csapat még nem elégedett a teljesítménnyel. Jelentősen javult a Monte-Carlo Rallyhoz képest a Hyundai autóinak gyorsasága a Horvát Rallyn, ahol már a győzelemért tudtak a csapat versenyzői harcolni. A fejlődés már látszott a Svéd Rall
Elhunyt 90 éves korában a visszavonult brit Forma-1-es pilóta, Tony Brooks. A nagy tiszteletnek örvendő, 38 nagydíjat megjárt veterán 1961-ben vonult vissza a versenyzéstől. Brooks, a brit “Száguldó Fogorvos”, a Forma-1 utolsó életben maradt nagydíjgyőztese volt az 1950-es évekből, aki1959-ben második lett a világbajnokságon. Stefano Domenicali, a
A GTD Pro és a GTD kategóriában is győzelmet aratott a Porsche GT3-as osztaga Laguna Secában az IMSA hétvégi versenyén. Mathieu Jaminet “tökéletes napnak” nevezte a Pfaff Motorsports vasárnapi futamát, ahol ő és Matt Campbell fölényes győzelmet aratott a GTD Pro kategóriában. A Porsche gyári pilótái uralták a Laguna Seca versenypályán rendezett két