A NASCAR Cup Series darlingtoni versenye során Hamlin bajba került. Valamikor a verseny alatt nem tudott inni a vizes palackjából. Nyilvánvaló, hogy egy NASCAR-autó vezetése fizikai szempontból elég megterhelő munka. Azonban nem arról volt szó, hogy elfogyott a vize, vagy leállt, hanem arról, hogy a szívószál egyszerűen befagyott. Úgy tűnik, ez egy
A Spanyol Nagydíj pénteki első szabadedzésén több F1-es versenyző is pihenhet, mert más vezet majd helyette. Alex Albon helyett Nyck de Vries, Guanyu Zhou helyett Robert Kubica, Sergio Pérez helyett pedig Jüri Vips ülhet autóba. Akik követik az F2 és F3-as bajnokságokat is, már ismert lehet Vips neve. Akinek azonban még nem az, azoknak íme
Az eredeti tervek szerint kihagyta volna a Dunakanyar Rallyt Zsírpapa és Mészáros Sándor a Lada VFTS-sel, akik a Salgó Rallyn ugyan ORC-ben indultak, de a szezon hátralévő részében a historicra akartak koncentrálni. Új szponzoruk lett azonban, a Vestin Equity, így legnagyobb örömünkre, a jövő héten őket is láthatjuk az Országos Rally Challenge harm
Az IndyCar mezőnye utolsó hétvégéjét tölti az idei évben Belle Isle-ben és mivel lesz rá idő, visszahozzák a korábban megszokottnak számított Fast Six formátumot az időmérőre.
Hétvégén Spanyolországba, azon belül is a katalán, barcelonai versenypályára látogat el a Forma-1 mezőnye. E hétvége pedig a számok szerelmeseinek is tartogat érdekességet, de egy évfordulót is lehet majd „ünnepelni” a hétvége során. Spanyol Nagydíj és a Circuit of the Catalunya Az előttünk álló futam lesz az 52. hivatalos Forma-1-es Spanyol Nagydí
Sipos Jenő, az Magyar Labdarúgó Szövetség szóvivője a magyar válogatottra váró júniusi Nemzetek Ligája-mérkőzések előtt arról beszélt lapunknak, hogyan és mikortól juthatnak belépőkhöz a szurkolók.
Miután a Ferrari nemrég Monzában tesztelte a Spanyol Nagydíjon bevetendő új fejlesztéseit, szerdán a jelek szerint a Mercedesen volt a sor. A német istálló a Paul Ricard versenypályán lőtte el az egyik filmes napját, ahol állítólag George Russell-lel teszteltek titokban, míg Lewis Hamilton nem volt jelen. A Mercedes számára ez volt a második és egy
A kétszeres Indy 500-győztes Takuma Sato a legjobb időt érte el az Indy 500 első edzésnapján, és úgy véli, a Dale Coyne Racing kiváló munkát végzett a holtszezonban.
Lewis Hamilton idei küszködését látva Fernando Alonso szerint csak ismét megerősítést nyert, hogy a Forma-1-ben minden pilóta annyira jó, amennyire az autója ezt lehetővé teszi. A kétszeres világbajnok saját karrierjével állította párhuzamba azt, ami a hétszeres világbajnokkal történik. „Ilyen a sport természete. Olykor jobb autód van, máskor pedig
Szakértők szerint egyre inkább a Formula–1-es pályafutása utáni évekre készül Sebastian Vettel. A négyszeres világbajnok német pilóta már a Ferrarinál eltöltött évei második felében is igen sokat hibázott, bő egy éve az Aston Martinnal pedig általában nincs sok esélye a legjobbakkal küzdeni.
Maradéktalanul elégedett vagyok a csapat hozzáállásával, játéktudásával" – mondta a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe jutó Telekom Veszprém kézilabdacsapatának sportigazgatója.
Újabb brutális családon belüli erőszakról szerzett tudomást a Blikk! Egy hivatásos tűzoltóként is tevékenykedő, az NB1-es Mezőkövesd utánpótlás csapatánál dolgozó fociedző nem bírta elviselni, hogy a felesége nélküle képzeli el az életét. Ferenc annyira kegyetlenül elbánt többször is gyermeke édesanyjával, hogy a járásbíróság – a Debreceni Regionál
Még most, napra pontosan egy esztendő távlatából is felfoghatatlan, hogy elhunyt Puhl Sándor. Az egykor a világ legjobb játékvezetőjének választott, vb-döntőt is dirigáló legenda halálát a koronavírus szövődménye okozta – 65 évet élt.
Néhány napos késéssel, de kiderült, hogy Mourad Lamrabatte egykori élvonalbeli marokkói-holland futballista volt annak a halálos balesetnek az áldozata, ami néhány napja Mallorca szigetén történt.
Miközben Kiss Norbert és a Révész Racing szorgalmasan készült a hétvégi szezonnyitóra, lett hirtelen egy LEGO versenykamion találkozó is. Úgy történt az eset, hogy pár rajongóját is meghívta a háromszoros Európa-bajnok, hogy benézhessenek a kulisszák mögé is egy tesztelésen. Persze, nyilván Norbitól sem áll távol a legózás. Ismert nála az is, hogy
Yoann Bonato rossz emlékekkel érkezett a Kanári-szigetek Rallyra a tavaly évet követően, azonban idén már sokkal jobb hangulatban távozott a versenyről. Tavaly Yoann Bonato egyszerűen nem találta a tempót a Kanári-szigetek Rally szakaszain, nem tudott a legjobb ötbe kerülni, majd az utolsó napon egy balesettel ért véget a versenye. Idén azonban n
Pár napos késéssel derült ki, hogy a Mallorca szigetén történt tragédia áldozata egy volt labdarúgó, a holland Vitesse-ben szerepelt holland–marokkói Mourad Lambratte, aki egy 30 méteres sziklaugrást számított el, és a halálba zuhant. A felesége egy hajóról filmezte a tragikus kimenetelű sírkövezéses ugrást.
Max Verstappen bízik benne, hogy a Red Bull tovább tudja vinni a Miamiban látott lendületét Barcelonába is, és szeretné, ha simán indulna számára a hétvége. A holland 19 pontra csökkentette a hátrányát Charles Leclerc-el szemben az elmúlt két futamon aratott győzelmével, így összesen már három elsőség áll a neve mellett, ezeket kivéve minden más fu
Elszabadultak az indulatok a csütörtök este lejátszott Everton–Crystal Palace angol bajnoki meccs után. Az Everton 0-2-ról fordította meg a meccset, ezzel eldőlt, hogy biztosan első osztályú marad jövőre is a liverpooli klub. A vendégek menedzserénél, a korábbi kiváló francia futballistánál, Patrick Vieiránál viszont elszakadt a cérna.
Niki Lauda 1949. február 22-én született Bécsben, szülei papírgyártó iparosok voltak, akik rosszallóan figyelték, ahogy már gyermekkorában az autóversenyzés felé kacsingatott. Még nagyon fiatal volt, amikor 30 ezer fontos bankkölcsönt vett fel, hogy építgesse karrierjét. Ez a befektetés pedig búsásan megtérült még úgy is, hogy kis híja volt, hogy 1
Fernando Alonso egyelőre félretette az Indy500-as győzelmi ambícióit, miután az elmúlt évek során már háromszor próbálkozott. A spanyol a Forma-1-be való visszatérése óta csak és kizárólag az Alpine-os teendőire koncentrál. „Fizikálisan és mentálisan is frissnek érzem magam, hogy még néhány évig folytassam” – nyilatkozta Alonso, akinek hosszabbítás
A Rally1-es bajnokság harmadik futamát jövő héten a Dunakanyar Rallyn keretein belül rendezik meg, a kétnapos rendezvény pályái pedig egészen idáig titkosak voltak. A Dunakanyar Rally május 28-án szombaton a Márianosztra – Nagymaros (9,7 km) és a Gombás – Sejce (6,8 km) szakaszok kétszeri teljesítésével kezdődik. Vasárnap a Felsőpetényi elág – Bá
A száguldó cirkusz mellett is lesz mit nézni: zárul a női kézilabdaolló, lesz csúcshoki, olasz foci, baseball, Giro, tenisz, darts, motorsport és Real Madrid is.
Világbajnok csapattársa szerint Sérgio Pérez az idei új szabályoknak köszönheti, hogy jóval közelebb tudott hozzá kerülni. A mexikói Sérgio Pérez tavaly került a Red Bullhoz Max Verstappen mellé, ám végül nagyon hamar másodhegedűssé vált, mivel teljesítményben elmaradt a világbajnoki címet szerzett társától. Idén viszont más a helyzet, Pérez folyam
A Spanyol Nagydíj csütörtöki napján több istálló is megmutatta, hogy milyen fejlesztéssel készült a ebből a szempontból mindig különösen fontos barcelonai futamra. Az Aston Martin szinte teljesen új autót hozott. A Haast leszámítva az összes csapat kisebb, de inkább nagyobb fejlesztésekkel érkezett a Spanyol Nagydíjra. A leglátványosabb változásoko
Kőkemény felkészülést követően nagyon várta a Kaposváron rendezett enduro magyar bajnoki viadalát Hertlik Donoven. Az endurocrossban háromszoros magyar bajnok motoros számára sajnos megint nem sikerült problémamentesen letudni a kétnapos viadalt, ugyanis szombaton hatalmasat bukott, ám a nagy fájdalmak mellett is sikerült a negyedik helyen végeznie
A maga műfajában mindent elért, és még annál is többet. Jimmie Johnson mégis gyermeki lelkesedéssel készül élete első Indy 500-ára. Hétszer lett bajnok a NASCAR Cup Series-ben és 83 futamot nyert meg húsz év alatt, amíg itt versenyzett. A 83-ból kettő (2006-ban és 2013-ban) a Daytona 500 volt. Ha Jimmie Johnson itt abbahagyta volna, akkor
A terepmotoros EnduroGP világbajnoki sorozat magyarországi futamát és a ZEG Rally Show raliversenyt is az augusztus 6-7-i hétvégén rendezik Zalaegerszegen a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével. A rangos motor- és autósport versenyek mellett a közlekedésbiztonságra is nagy hangsúlyt fektet az Üg
Nem akármilyen szezont fut Észak-Amerika egyik legerősebb junior hokiligájában Halász Béni. Jégkorongozóként átlagon felülit kell nyújtani, hogy valaki Amerikában bizonyíthasson, ha pedig kapusról van szó, ennél is kiválóbb teljesítményt kell produkálni. A fiatal magyar kapus mindennek remekül megfelelt.
A McLaren Racing a háromszoros Forma-1-es világbajnok Niki Lauda emlékére egy új bronzszobor leleplezésével emlékezett meg a McLaren Technológiai Központban, halálának harmadik évfordulóján. A szobor sorozatban a harmadik a Paul Oz művész által készített darab. A korábbiak a csapat alapítóját, Bruce McLarent és a háromszoros világbajnok Ayrton Senn
Nem szimpatikusak Fernando Alonso számára azok a folyamatok, amelyek jelenleg az IndyCarban zajlanak. Lélekben távolodni látszik Amerikától. Fernando Alonso háromszor próbálkozott meg az Indy 500-zal karrierje során. Legjobban a legelső, 2017-es alakult számára, amikor az előkelő ötödik rajthelyről vághatott neki a versenynek. Vezetett is 27 kört,
Sébastien Loeb saját bevallása szerint jól vezetett a Portugál Rally negyedik szakaszán, amit az eredmények is megerősítettek, hiszen a kilencszeres rally világbajnok vezeti a versenyt Elfyn Evanst és Thierry Neuville-t megelőzve péntek délben. A Portugál Rally csütörtök este egy coimbrai városi szakasszal kezdődött, melyet Thierry Neuville nyert