2022. május 5. csütörtök

máj. 5
12:24
Június 14-én lesz teljes a katari vb mezőnye (m4sport.hu)
A FIFA közzétette az interkontinentális vb-pótselejtező menetrendjét.
máj. 5
12:24
Nem csak rózsaszín álom (Demokrata)
A világ egyik legnagyobb országúti kerékpáros-körversenye most először indulhat Magyarországról. Szilasi Lászlóval beszélgettünk.
máj. 5
12:24
Bútor Robival tesztelt R5-öst Vogel Adrienn (Racing)
Habár a versenynaptárban van most egy kis szünet, így sem maradt kihívás nélkül Vogel Adrienn. A Roger Racing Team rallyversenyzője a népszerű magyar pilótával, Bútor Róberttel tesztelt egy R5-öst, méghozzá murvás pályán – áll a csapat közleményében.  Az egésznapos teszten 120 kilométert tett meg a két versenyző azzal a céllal, hogy Adrienn minél t
máj. 5
12:42
Megvan a Bayern első nyári igazolása (m4sport.hu)
Az Ajaxtól érkező védő már az orvosi vizsgálaton is átesett.
máj. 5
12:48
A Manchester City szurkolóinak elég Guardiolából, távozását követelik (m4sport.hu)
Hat év alatt 10 trófeát hozott a Citynek Guardiola, de a BL nincs közöttük. Ez szúrja a szurkolók szemét.
máj. 5
12:54
Wéber Gábor – felkészülés az új amerikai kihívásra (m4sport.hu)
Új pálya, új kihívások + Amerika – Wéber Gáborral beszélgettünk.
máj. 5
13:06
Murray a Djokovic elleni meccs előtt visszalépett a madridi tornától (m4sport.hu)
A korábbi világelső remekül kezdett Madridban, a Djokovic elleni meccset mégsem vállalja.
máj. 5
13:06
Wolff: Kína rendezhetne akár három Forma-1-es futamot is (Racing)
Toto Wolff szerint a Forma-1-ben akár három különálló futamnak is helye van Kínában. Bár a 2023-as versenynaptár a példátlan 23 versennyel már most is csúcsra járatott, a pletykák szerint a sportág egy sor hagyományos európai helyszínt is kivágna, hogy helyet csináljon az új piacoknak. A Mercedes csapatfőnök a kínai Xinhua hírügynökségnek nyilatkoz
máj. 5
13:12
A drukkerek már összecsaptak a Marseille–Feyenoord Kl-elődöntő előtt (m4sport.hu)
Mintegy ötezer holland érkezhet Marseille-be, közülük 1000-1500-an jegy nélkül.
máj. 5
13:18
Elhamarkodottak és igazságtalanok a Hamiltont temető kritikusok? (m4sport.hu)
Túl korán kezdenek ítélkezni Lewis Hamilton felett a kritikusai – véli a korábbi F1-es versenyző, Mark Webber. Rámutatott, a rekordbajnok idénye jobb volt, mint amilyennek az imolai szenvedése mutatja.
máj. 5
13:24
Benzema már csak két gólra Puskás Ferenc csúcsától (m4sport.hu)
A Real francia támadója 10 gólt szerzett a BL kieséses szakaszában, akárcsak Di Stéfano és Cristiano Ronaldo. Puskás 12-vel vezet.
máj. 5
13:30
Tudnivalók a Giro d’Italiával kapcsolatos útlezárásokról és forgalomkorlátozásokról (m4sport.hu)
Május 6. és 8. között Magyarország több pontján is forgalomkorlátozásra és útlezárásra kell számítani.
máj. 5
13:48
Szoboszlai a Napoliban? Rossi elárulta az olasz rádióban, hol folytatja a magyar sztár (Ripost)
Korábban olasz kapitányunk is jó ötletnek tartotta.
máj. 5
13:54
Újabb szektorokat nyitottak meg a Ferencváros–Paks kupadöntőre (m4sport.hu)
Eddig 20 ezer jegy kelt el, a nagy érdeklődés miatt újabb szektorokat nyitottak meg.
máj. 5
14:06
Alonso érkezhet Vettel helyére az Aston Martinba? (Racing)
Sajtóértesülések szerint Fernando Alonso ismét felkerült az Aston Martin radarjára.  Sebastian Vettel akár a visszavonulás mellett is dönthet, így a kanadai-brit csapatnak fel kell készülnie egy “B” tervre. Ugyan a négyszeres világbajnok kifejtette, hogy évközben nem hagyja el a csapatot, ám a szerződése az év végén lejár. A német pilóta egyre több
máj. 5
14:30
Szemfüles kulacsvadászok és mosolygós Nibali – ilyen volt a Giro d’Italia csapatbemutatója (m4sport.hu)
A rózsaszínbe borult Hősök terén remekül sikerült a bemelegítés a pénteki Nagy Rajtra.
máj. 5
14:30
Nagyon jó hírt kaptak a Fradi szurkolói (BorsOnline)
A Villarreal búcsújával egyszerűbb a helyzet.
máj. 5
14:36
Rejtett „hibagenerátorok” Miami F1-es Jekyll és Hyde-pályájában (m4sport.hu)
Tudatosan úgy tervezték meg a hétvégén debütáló miami F1-es pályát, hogy hibákba hajszolja a versenyzőket és fejtörést okozzon a mérnököknek. Az eredmény egy tudathasadásos Jekyl és Hyde-pálya lett, egy több szempontból érdekesnek ígérkező „Forma–E-szektorral”
máj. 5
14:42
Hiába vettek jegyet, csak a telefonjaikon láthatták a Real csodafordítását a pesszimista drukkerek (m4sport.hu)
A korán távozókat nem engedték vissza a Bernabéuba.
máj. 5
14:42
Karim Benzema kétgólnyira Puskás Ferenctől (HírTV)
A Real Madrid francia csatára azzal lépett fel a holtversenyes második helyre, hogy büntetőből eredményes volt a BL szerda esti elődöntőjében.
máj. 5
14:48
Magyar állampolgár lett a Fehérvár nigériai szélsője (m4sport.hu)
Bamgboye Funsho számára nagy megtiszteltetés lenne, ha játszhatna a magyar válogatottban.
máj. 5
14:48
Ha van verseny, amit érdemes visszanézni a hétvégéről, az EZ (Racing)
Az IMSA youtube csatornájának jóvoltából visszanézhető az elejétől a végéig fantasztikus izgalmakat hozó Laguna Seca-i verseny. Bár a Laguna Seca-i 2 óra 40 perces versenyen a pálya karakterisztikájának köszönhetően csak a két DPi-nek volt esélye nyerni, így is az utolsó méterekig kérdéses volt az első hely sorsa. A verseny során többször is helyet
máj. 5
14:50
Kroos: Ancelotti kikérte a véleményünket a hosszabbításban (m4sport.hu)
Igazi vezető a tapasztalt olasz edző.
máj. 5
14:54
A Real-bravúr apropóján: a BL-történelem legnagyobb fordításai (Infostart)
A Real Madrid a labdarúgás királykategóriájának, a Bajnokok ligája történetének egyik legváratlanabb feltámadását bemutatva jutott túl a Manchester Cityn.
máj. 5
14:54
10 érdekesség az F1-es Miami Nagydíjról (m4sport.hu)
Új helyszín mutatkozik be a hétvégén az F1-ben. Érdekességek és tudnivalók a Miami Nagydíjról és az új pályáról!
máj. 5
15:12
Könnyű lesz hibázni a miami pályán, de a tervezőknek ez is volt a célja (Racing)
Szándékosan építették olyanra a hétvégén debütáló miami F1-es pályát, hogy a versenyzők hibába hajszolják magukat. Hamarosan élőben is kipróbálhatják a pilóták a vadonat új miami F1-es pályát, amelyről több versenyző is pozitív tapasztalatokat szerzett már a szimulátorban. A puding próbája persze az evés, így egyelőre csak arra hagyatkozhatunk, ami
máj. 5
15:30
Rajna Miklós: Készen leszünk péntekre (m4sport.hu)
A magyar hokiválogatott következő ellenfele a favorit Szlovénia lesz a világbajnokságon.
máj. 5
15:48
Tóth Gabi énekli a 100. Magyar Derby indulóját (HírTV)
A Kincsem+ Tavaszi Lóverseny és Food Truck Show harmadik napján május 8-án vasárnap találkozhatsz Tóth Gabi énekesnővel, a 100. Magyar Derby arcával.
máj. 5
15:54
Gasly 130 kört már megtett a szimulátorban a miami pályán (m4sport.hu)
Jól meg akarta ismerni, csapatának ugyanis szüksége lesz a szabadedzések minden percére.
máj. 5
16:06
Mexikó eddigi legjobb motorsport-éráját éli most (Racing)
A Red Bull mexikói versenyzője Sergio “Checo” Pérez meglehetősen jó szezont fut így, hogy végre versenyképes autó van alatta, ezzel pedig nagyon büszkévé teszi hazáját. Négy futam után Pérez a harmadik helyen áll a pontversenyben, szorosan csapattársa, a regnáló bajnok Max Verstappen mögött. A szintén mexikói Pato O’Ward éppen a múlt héten nyerte m
máj. 5
16:18
Hivatalos: Megvan a 33. nevező, teljes az Indy 500 mezőnye! (USAracing)
Annyi viszontagság után hivatalos bejelentésre került a 106. Indianapolis 500 rajtrácsának harmincharmadik tagja. A legendás...
máj. 5
16:18
Hivatalos: Megvan a 33. nevező, teljes az Indy 500 mezőnye! (Racing)
Annyi viszontagság után hivatalos bejelentésre került a 106. Indianapolis 500 rajtrácsának harmincharmadik tagja. A legendás...
máj. 5
16:24
Frankfurtban és Marseille-ben is vér folyt az utcákon: tombol a futballerőszak Európában (Blikk)
Csütörtökön az Európa Liga és az Európa Konferencia Liga elődöntőit rendezik majd négy helyszínen. A csütörtök este, 21 órakor kezdődő meccsek előtt a felfokozott várakozást az erőszak előzte meg.
máj. 5
16:42
Igény esetén négy privát Ldmh-Porsche is kész lehet 2023-ra (Racing)
A Team Penske gondozásában induló gyári autók mellett a Porsche 4 privát LMDh-gépet is rendelkezésre bocsát az érdeklődőknek 2023-ban. Gőzerővel zajlanak az előkészületek a 2023-as IMSA- (és WEC-)szezonra, sportszakmai és logisztikai értelemben is. A Porsche is komoly tempóban dolgozik, most pedig betekintést adott abba is, mennyire komoly gyártási
máj. 5
16:54
Világbajnok edzője lett az Athletico Paranaensének (m4sport.hu)
Már 20 éve, hogy Luiz Felipe Scolari a csúcsra juttatta Brazíliát.
máj. 5
17:00
Az ütközések Hamiltonnal nem befolyásolták Albon pályafutását (m4sport.hu)
Örült volna a jó eredményeknek, de nem ezeken az eseteken múlt a Red Bull-ülés sorsa.
máj. 5
17:06
Miért nem zavarja Verstappen kilépési záradéka Markót? (Racing)
Helmut Marko elmondta, van kilépési záradék Max Verstappen szerződésében, de nem hinné, hogy életbe fog lépni. Az osztrák tanácsadó nem tart attól, hogy elcsábítják az ellenfelek (legfőképp Toto Wolff) a versenyzőjüket. A Ferrarinál Charles Leclerc-nek 2024-ig van érvényes szerződése (2026-ig hosszabbíthat), ám Lewis Hamilton és George Russell kont
máj. 5
17:08
Wilson és a DragonSpeed lesz a 33. induló az Indy 500-on (Racing)
Az Indianapolis 500 33. és egyben utolsó indulója a 25-ös Chevy, amelyet Stefan Wilson vezet majd a DragonSpeed jóvoltából. A Stefan Wilson, Don Cusick és a DragonSpeed vezetője, Elton Julian közötti összefogás gyorsan összejött, mivel a trió a Cusick Motorsport menedzserével, Anders Krohn-nal együtt már napokkal a Long Beach-i futam után elkezdte
máj. 5
17:18
Fontos fejleményről számolt be Szilágyi Liliána (BorsOnline)
Megértésre talált Szilágyi Liliána, aki az utóbbi időben súlyos testi és lelki bántalmazással vádolta meg édesapját, Szilágyi Zoltánt.
máj. 5
17:30
Elképesztő számok mutatják, micsoda utat jár be a Real Madrid (Infostart)
Real Madrid szerda este fantasztikus végjátékban jutott túl a Manchester Cityn a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében, s jutott végül be 6-5-ös összesítéssel a május 28-i, párizsi döntőbe. Mint minden ilyen nagy csata, ez is hozott néhány különleges számadatot.
máj. 5
17:30
Schäfer András visszatérhet (HírTV)
Klubja múlt szerdán jelentette be, hogy a 17-szeres válogatott középpályás megfertőződött a koronavírussal.
máj. 5
17:48
Csodálatos eredmény a magyar kerekesszékes curling vegyespárostól (HírTV)
A Sárai Rita, Beke Viktor kerekesszékes magyar curling vegyespáros ezüstérmet nyert az idén első ízben megrendezett világbajnokságon.
máj. 5
18:00
Szitkozódtak a versenyzők rendesen Dover autózabáló oválján (Racing)
Dover beceneve egyébként is a Monster Mile. Ha pedig ez önmagában nem lett volna elég, jött az eső is. Ez mind hallatszott a rádiózásban is. Bár megpróbálkozott a NASCAR Cup Series mezőnye azzal, hogy vasárnap fussa le a versenyt Dover oválján, az anyatermészet közbeszólt. Így pedig nem volt mit tenni, hétfőn kellett visszatérnie a mezőnynek
máj. 5
18:12
Világszám lehet Valter a Girón (Blikk)
Valter Attilán a világ szeme, de legalábbis a hazai sportrajongóké biztosan! Kezdetét veszi ugyanis a Giro d’Italia olasz országúti kerékpáros körverseny, a május 29-ig tartó háromhetes viadal első három szakaszát rendezik hazánkban.
máj. 5
18:12
Russell: Inspiráló, ahogy Hamilton motiválja a csapatot (m4sport.hu)
Ami az eredményeket illeti, biztosra veszi, hogy a csapattárs vissza fog vágni.
máj. 5
18:12
São Paulo még öt évig biztosan világbajnokság helyszíne lesz (Racing)
Öt éves szerződéssel lép be São Paulo városa a Formula E vérkeringésébe, így végre Brazília is elektromos versenyt rendez majd. Dél-Amerikai jelentős részt vállalt az elektromos sorozat kezdeteiben, Argentína, Uruguay és Chile is rendezett versenyt az első négy évben. Bár két bajnokuk is volt ebben az időszakban (Piquet & Di Grassi), Brazília még i
máj. 5
18:14
William Byron további 3 évig marad a Hendrick Motorsports-nál (Racing)
William Byron további három évig marad a Hendrick Motorsportnál, jelentette be a csapat. Így legalább 2025-ig ő vezeti majd a 24-es autót. Byron és a Hendrick Motorsport hétfőn megállapodott és véglegesítette a szerződéshosszabbítást. A hírt csütörtökön tették hivatalossá. Byron és a szervezet jelenlegi szerződése a 2022-es év végén járt volna le.
máj. 5
18:24
„Na ne csessz fel...” – így reagált Messi a Real fordítása után (m4sport.hu)
Sokat látott játékosok is csak a szájukat tátották a Real-City BL-elődöntő láttán, a Manchester City korábbi csatára, Sergio Agüero élő adásban olvasta fel, mit írt neki Lionel Messi.
máj. 5
18:30
Sorban állnak a külföldi kérők a 31 gólos Ádám Martinért (Blikk)
Elképesztő idényt produkál Ádám Martin, a Paks válogatott futballistája, aki a Gyirmót elleni (3-3) duplájával 31 forduló után 31 gólos az NB I-ben. Nyilasi Tibor 41 évvel ezelőtti 30 gólos idénycsúcsát sikerült felülmúlnia, a nyáron szinte biztos, hogy légiósnak áll, válogathat a külföldi ajánlatok között.
máj. 5
18:48
Áll a bál Miskolcon: két gólvágóját is a második csapathoz száműzte a feljutásért küzdő Diósgyőr (Blikk)
Továbbra is áll a bál a Diósgyőr háza táján: az NB II-ben a feljutásért küzdő együttes a második csapatához száműzte két gólerős labdarúgóját, Horváth Zoltánt és Molnár Gábort. Előbbi 11-szer, utóbbi 9-szer volt eredményes a szezonban.

Keresés