Gary Anderson érdekes megoldást vázolt fel a Forma-1-be igyekvő fiatal tehetségek megsegítésére, amivel az Oscar Piastrihoz hasonló versenyzők akár évi hat versenyen is részt vehetnének. Nyck de Vries barcelonai első szabadedzésen esedékes F1-es debütálása ismét felszínre hozott egy évek óta fennálló problémát, nevezetesen a fiatal pilóták bizonyít
Kylian Mbappé miután átvette – az előző két idényhez hasonlóan – az Év játékosának járó díjat Franciaországban, kérdéseket kapott a jövőjéről. Azt mondta, hogy a döntés nagyjából megszületett, de még nem beszél róla. Viszont bejelenti, hol játszik majd a következő idényben még azelőtt, hogy csatlakozik június 5-én a francia válogatotthoz. Ugyanakko
Egy évnyi várakozás a végéhez közeledik, hiszen a hétvégén már időmérőznek a versenyzők a 106. Indy 500-ra. Az Indianapolis 500 idei 106. futamát május 29-én rendezik meg, és a mezőny pontos létszáma 33 versenyző lesz. Ennek eredményeképpen a jövő hétvégi kvalifikáción tulajdonképpen – a fontos pontokon kívül nem fog sok minden eldőlni. Ehelyett a
Aalborg – Hetedszer érheti el a férfi kézilabda Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjét a Telekom Veszprém csapata, amely hét gólos előnnyel várja a dán Aalborg elleni szerda esti, idegenbeli visszavágót (Sport1, 18.45).
„Kinek kell adni a taslit, mondd el még egyszer! Hát, aki rágja a körmét. És ki adja a pofont? Mindenki.” Felvette egy anya a kisfia beszámolóját egy pusztazámori iskola kézilabdaedzőjének módszereiről. Az edzőnővel beszélt az RTL Híradó, de nem járult hozzá, hogy válaszait közöljék.
Mindössze 28 évesen vonult vissza a profi ökölvívástó Naseem Hamed, a boksz hercegének is nevezett ötszörös világbajnok röviddel azután, hogy 2001-ben Las Vegasban kikapott a mexikói Marco Antonio Barrerától, ami egész profi karrierje során az egyetlen veresége volt.
Szokatlan módját választotta a szálláskeresésnek egy skót drukker: a 23 éves, Connor nevű férfi a labdarúgó-Európa-liga sevillai döntője körüli hisztéria miatt társkereső oldalon nem párt, hanem szállást keresett magának egy éjszakára. A sevillai fináléban a skót Rangers és a német Eintracht Frankfurt csap össze szerdán este (M4Sport, 21), és mindk
A Lamborghini megerősítette, hogy egy LMDh autót fejleszt, amely 2024-ben csatlakozik az IMSA új Grand Touring Prototype (GTP) osztályához. A GTP osztály 2023-ban debütál a WeatherTech bajnokságban, és a Daytona Prototype international (DPi) kategória helyébe lép, mint a sorozat legfejlettebb technológiai osztálya. A Lamborghini bejelentése jelentő
Mohammed Ben Sulayem, az FIA elnöke találkozott a Porsche vezérigazgatójával, Oliver Blume-mal, hogy megvitassák többek között az autómárka jövőbeni elkötelezettségét a motorsport iránt. A Volkswagen-csoport tervei szerint 2026-ban – amikor egy új motorformula lép életbe – a prémium kategóriás Porsche és Audi márkáival belépne az F1-be. A Red Bullt
Több csapat is besegített annak érdekében, hogy a Cusick Motorsports és a DragonSpeed közös nevezése létrejöjjön az Indy 500-ra. A beállítási pad, a kerék pisztolyok és a tűzoltó készülékek az Andretti Autosporttól származnak. A nagy segédkocsi a Juncos Hollinger Racingtől származik. A tankolótartály és a boxutcai nitrogénpalack-szállító a Team Pen
Alexander Wurz nem támogatja Lewis Hamilton hadjáratát az ékszerháborúban. Az újra leporolt szabály kisebb vitát generált a paddockban. A hétszeres világbajnok kijelentette, hogy nem minden ékszerét tudja eltávolítani, és nem is feltétlenül szeretné ezt megtenni. Az önkifejezés eszközeként jellemezte darabjait, ezért vitába is szállt az FIA-val. A
2018-ban egy teljes szezont töltött a Forma-1-es Williams csapatnál az orosz Szergej Szirotkin, aki a távozása óta egyre inkább a sportpolitika felé indult el. Ennek pedig meg is lett az eredménye, ugyanis az Orosz Automobil Szövetségben (RAF) kapott helyet, ráadásul elég komoly pozícióban ő lett ugyanis a szövetség ügyvezető igazgatója, feladata p
Sebastian Vettel attól tart, hogy versenyzőként már nem élheti át a hazai futam varázsát. 2007 közepe óta tagja a mezőnynek a négyszeres világbajnok. Ám a hazai versenyét ez idő alatt, csak egyszer tudta megnyerni. 2013-ban, még a Red Bull színeiben diadalmaskodott Németországban, míg 2019-ben a második helyet kaparintotta meg a Ferrarival. Azóta