Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nem zárja ki, hogy a Spanyol Nagydíj után a kukába dobják az először a szezon előtti bahreini teszten bevetett egyedi megoldásukat, és akár visszatérnek arra a változatra, amellyel bemutatták az idei autót. Hiába érkezett több fejlesztéssel a Miami Nagydíjra, a Mercedesnek nem sikerült megoldani az idei autóval k
Egy versenyző kivételével gyakorlatilag mindenki utálta, Max Verstappent a hétvége kezdetén pedig kis híján ki is ütötte a miami pálya furcsa sikánja. Az F1-esek ott és az aszfalt minőségében is változást várnak a folytatásra.
Megnyertük a power stage-t és kategória másodikként fejeztük be a versenyt – nyilatkozta a Boldogkő Rally után Kronome Ákos. Szakaszgyőzelmekkel tűzdelt Boldogkő Rally után kérdezem Kronome Ákos Raliversenyzőt. Mennyire vette ki az erőt belőletek a kilenc gyors? – Nem okozott problémát ennyi gyorsaságit menni, inkább hiányzott még egy másik ver
A szerdán közzétett Forbes-lista alapján a Paris SG argentin futballistája az elmúlt 12 hónap alatt 130 millió dollárt (47,65 milliárd forin) keresett. A Los Angeles Lakers kosarasát, LeBron Jamest, illetve a Manchester United focistáját, Cristiano Ronaldót előzte meg
A harmadik kiemelt Bondár Anna csütörtökön bejutott a negyeddöntőbe a Karlsruhéban zajló, 125 ezer dollár (45 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztornán.
Sergio Pérez megerősítette, hogy a Red Bull-lal elkezdték a szerződéshosszabbításáról való tárgyalásokat. Ez egyáltalán nem meglepő, ugyanis az energiaitalosok rendkívül elégedettek a mexikói idei teljesítményével. A kétszeres futamgyőztes még 2021-ben tette át a székhelyét Silverstone-ból Milton Keynes-be és a szakértők nem jósoltak neki túl nagy
Hamarosan új szezon indul az Aston Martin számára? Sajtóhírek szerint szinte egy új autóval vágnak neki a Spanyol Nagydíjnak – már ha időben elkészülnek vele.
Kemény hetek várnak az FTC olimpiai és világbajnok vízilabdázójára: előbb a bajnoki finálé folytatása a testvére ellen, utána a Bajnokok Ligája nyolcas döntője, majd a hazai világbajnokság.
A Mercedes tisztába tette, hogy miért szeretett volna stratégiai kérdésben Lewis Hamiltonra támaszkodni a Miami Nagydíjon. A hétszeres világbajnok együttműködés helyett értetlenkedve fogadta a csapat kérését. Ezúttal Mike Elliott, a Mercedes Forma-1-es istállójának technikai igazgatója válaszolt a rajongók kérdéseire a csapat szokásos versenyhétvég
A hatfordulós Junior Eb első versenye a hétvégi Kanári-szigetek Rally lesz, ahol 14 páros részvételével indul a fiatalok bajnoksága, köztük László Martinnal és Berendi Dáviddal. A Hatfordulós ERC4 junior bajnokság hétvégén a Kanári-szigeteken kezdődik, ahol azonnal 14 2022. január 1-jén még 27. életévüket be nem töltött pilóta áll rajthoz. A bajno
Rodney Sandstorm megtestesítője, Jordan Taylor is ott volt a Forma-1 első ízben megrendezett Miami Nagydíján. Taylor az IMSA Sportkocsi bajnokságának első számú személyisége, de emellett egy bődületesen gyors versenyző is. A 31 éves versenyző jelenleg a Corvette Racing csapatánál versenyzik, és karrierje során az összes nagy hosszútávú versenyen tu
Nem mindennapi ajánlattal állt elő a McLaren ügyvezető igazgatója a Miami Nagydíj rajtrácsán: F1-es tesztlehetőséget kínált a 82 esztendős bajnoknak, Mario Andrettinek!
A DTM első embere, Gerhard Berger arról beszélt, hogy melyik jelenlegi, vagy korábbi F1-es pilótákat hozná át a szériájába, Fernando Alonsóval pedig állítólag már szóbeli megegyezést is kötöttek. A kétszeres világbajnok abban a két évben, amikor nem szerepelt a Forma-1-ben, sok szériában megfordult és számos autót kipróbált. Ott volt az Indy500-as
Nagy bajban van Ted Hankey, a Lakeside-i, BDO darts-világbajnokság korábbi kétszeres győztese, akit két év börtönre ítélték egy nő szexuális bántalmazásáért.
Max Verstappen állítólag három kilót fogyott a kiszáradás miatt a miami győzelméhez vezető úton. A floridai napsütés és az új utcai pálya különösen megviselte a vasárnapi versenyen az F1-es pilótákat, de kiderült, hogy a világbajnok Verstappen egy csepp vizet sem ivott, végig. A Red Bull egykori versenyzője, Robert Doornbos beszélt erről a Ziggo Sp
A kvalifikáció előtti szabadedzéssel megkezdődött a Kanári-szigetek Rally. Kezdésként Herczig Norbert a hetedik időt autózta, míg a leggyorsabb Simon Wagner volt. A Rally Európa-bajnokság harmadik, Kanári-szigetek Rallyján a szabadedzéssel megkezdődött a hétvégi program. Az 3,09 km-es szakaszon az osztrák skodás Simon Wagner Gerald Winter autózta
Romain Grosjean csak a korábbi Forma-1-es rosszfiú hírnevét nem tudja levetkőzni, vagy jogosak a versenyzőtársak kritikái? A tavalyi szezon egy álom volt Romain Grosjean számára, aki az USA-ba költözött, és az NTT IndyCar Series-ben indult. Az F1-ben eltöltött egy évtized után a veterán újraindíthatta karrierjét. Tiszta lappal indulhatott, hogy újr
Xevi Pujolar, az Alfa Romeo vezető pályamérnöke a Mercedesszel való csatázást tűzte ki fő célul, a Miami Nagydíj hétvégéje után. Valtteri Bottas korábbi munkaadója, (Mercedes) mindkét versenyzője előtt végezhetett volna, ha a futam végén nem vétett volna egy hibát a 17-es kanyarban, melynek köszönhetően Lewis Hamilton és George Russell is el tudott
Mint az ismert, Sebastian Vettel nem megy el szó nélkül a különféle társadalmi-, vagy környezetvédelmi problémák mellett. A klímaváltozás elleni harc egyik szószólója, és rendkívül fontosnak tartja, hogy az egyének is megtegyék a környezetkímélés érdekében azokat a kis lépéseket, melyeket megtehetnek. A Forma-1-es versenyzőket gyakran látjuk magánr
Luis Monzón nyert, míg Herczig Norbert 13. helyen zárta a Kanári-szigetek Rally kvalifikációját, melyen 18 eredmény született. A helyi Luis Monzón és Jose Carlos Deniz érte el a Kanári-szigetek Rally kvalifikációjának legjobb eredményét, aki 1.4 másodpercet tudott javítani Simon Wagner és Gerald Winter szabadedzés első idején. A kvalin Efrén Llar