Úgy tűnik, hogy Lewis Hamiltont gyorsan magába szippantotta az éjszakai élet Miamiban. A Mercedes hétszeres világbajnokát a vasárnapi versenyt követően látták bulizni a személyi edzője, Angela Cullen társaságában. A rekordbajnok idén rég nem látott mélységeket kénytelen megélni, miután a brackley-i istálló teljesítménye jelentősen visszaesett a 202
Május 21-22-én Nyirádon kezdődik a nemzetközi rallycross szezon. A Rallycross Eb EURO RX1 és EURO RX3 kategóriája érkezik Magyarországra, már a hétvége programja is elérhető. A menetrend az Eb-n megszokott forgatókönyv szerint alakul. Szombaton reggel szabadedzéssel kezdődik a program mindegyik kategória számára. Érdemes már erre is eljönni, hiszen
A magyar jégkorong-válogatott története során harmadszor jutott fel az A csoportba. A szlovéniai torna után a Budapest Parkban találkozott a szurkolókkal a csapat, illetve ünnepelte a 2023-as vb-részvételt, amelynek talán Budapest lesz az egyik házigazdája.
Az NTT IndyCar Series új elektronikus sportbírói rendszert vezet be a versenyek lebonyolítására, beleértve a digitális zászlós táblákat is. A szombati GMR Nagydíjtól kezdve az Indianapolis Motor Speedway egész területén elhelyezett fényjelző táblák a zászlók kódjait és a helyi marshaloktól és a versenyirányítástól származó információkat fogják megj
Több mint 100 sportág, több mint 20 hangszer, olimpiai, Világ – és Európa-bajnok sportolók, neves zenészek, szakképzett oktatók várnak május 27-28-án a Merkapt Sportközpontban.
A Red Bull nemrégiben felfedte, hogy Sergio Pérez könnyen elkönyvelhette volna a második nullázását Miamiban, miután egy szenzorhiba miatt jelentős motorteljesítménytől esett el egy rövid ideig. A mexikói versenyző a verseny első szakaszában nagyon köze állt Carlos Sainz megelőzéséhez és akár még a győzelemért való csatába is beleszólhatott volna,
Lionel Messit a szaúd-arábiai turizmus nagyköveteként mutatták be, és a partnerségről egy Instagram-bejegyzést osztott meg a Visit Saudi-val egy jachton, a Vörös-tengeren. Még kellemetlensége is lehet ebből az argentin futballistának, ugyanis nem is olyan régen, éppen a Szaúd-Arábiában bebörtönzöttek rokonai szólították fel a világsztár, lépjen vis
Elégedetlen az Alpine Fernando Alonso pontvesztést hozó második miami büntetésével. Főnökük szerint az FIA úgy ítélkezett, hogy nem volt kíváncsi a bizonyítékaikra.
Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke megvédte a Miami Nagydíjon hozott döntést, ami Christian Horner szerint a maranellóiak győzelmébe került. A svájci olasz elmagyarázta, miért nem álltak ki egy extra kerékcserére a verseny záró szakasza előtt beküldött biztonsági autó alatt. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke már közvetlenül a Miami Nagy
Harmadik alkalommal versenyez a Kanári-szigeteken Herczig Norbert, de ezúttal már Igor Bacigál diktálja az itinert. A ŠKODA Rally Team MRF Tyres Hungaria párosa a 2022-es ERC szezon harmadik versenyén aszfaltos gyorsaságikon száll harcba az Eb pontokért. 2019-ben járt utoljára a Kanári-szigeteken Herczig Norbert és akkor egy nagyszerű negyedik hell
A Tesla ebben a hónapban 129 960 járművet hívott vissza, mert az infotainment rendszerek gyorstöltés közben túlmelegedhetnek. A Tesla azt mondja, hogy a hibát egy felhőn keresztül történő szoftverfrissítéssel oldja meg, amely vezeték nélkül frissíti a szoftvert, így a visszahívás kevésbé megterhelő a Tesla és az érintett tulajdonosok számára. A Tes
George Russell más kaliber, mint Valtteri Bottas, és talán már el is hozta az őrségváltást a Mercedesnél – a korábbi versenyzők szerint Lewis Hamilton talpa alatt forrósodik a talaj.
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke amondó, hogy Lewis Hamilton és Mohammed bin Sulayem FIA-elnök képes lesz megoldást találni a hétszeres világbajnok ékszerviselés betiltásával kapcsolatos problémáira. A Miami Nagydíj hétvégéje a pályán zajló események helyett legfőképp a pályán kívüli történések, leginkább az ismét kirobbant ékszer- és alsónadrág
A Miami Nagydíjon aratott győzelmével Max Verstappen 27-ről 19 pontra olvasztotta lemaradását Charles Leclerc-rel szemben. A McLaren gyenge hétvégéjének köszönhetően Hamilton megelőzte Norrist a pontversenyben. Albon pedig két pozíciót lépett előre, új pontszerzőt azonban nem köszönthettünk a hétvégén, noha egy ideig úgy tűnt, hogy Mick Schumacher
A hétvégén a februárban átadott monori M-Ringen folytatódott a 2022-es Magyar Rallycross Országos Bajnokság, ami igencsak eredményesen zárult a Korda Racing és a Ritmus ASE közös csapatának hat versenyzője számára. Volt, aki megnyerte a kategóriáját, míg mások dobogóra állhattak, azaz jelentős volt az előrelépés a máriapócsi idénynyitóhoz képest.
A Forma-1 amerikai fejlődése megkérdőjelezhetetlen, és a paddockban úgy vélik, hamarosan lesz amerikai pilóta a mezőnyben. Hat IndyCar-győzelmével, a még mindig csak 22 éves Colton Herta nem hagyott kétséget afelől, hogy ki a legjobb fiatal amerikai együléses pilóta. Herta – mint a legmenőbb 30 év alatti amerikai formula autós pilóta – jelenléte mé
Május 14-én és 15-én folytatódik Rácz Geri bemutatkozó idénye a brit MINI CHALLENGE-ben. Az EXCELR8 Motorsport versenyzője a gazdag történelmű, a versenyzők és szurkolók által is Anglia egyik ékszerdobozaként számon tartott Brands Hatch-ben lép pályára. Anglia egyik, ha nem a legkedveltebb versenypályáján folytatódik a MINI CHALLENGE JCW 2022-es sz
Az Audi korábbi Formula E partnere, az Abt Sportsline már közel áll ahhoz, hogy bejelentse az első pilótáját, aki már korábban is versenyzett velük. Nem másról, mint Robin Frijnsről van szó, aki három éven keresztül a DTM-ben erősítette a németek csapatát. A holland 2020-ban bajnoki harmadik lett, tehát a sebessége megvan. Amellett pedig Formula E-
A Blikk úgy értesült, hogy a tavasszal a Zalaegerszeget viharos körülmények között elhagyó Waltner Róbert váltja a ma este a Ferencváros ellen Magyar Kupa-döntőt játszó Paksi FC kispadján Bognár Györgyöt.