Pierre Gasly csapata bemutatóját követően elmondta, hogy szerinte a Forma-1-es pilótáknak nyitottan kell hozzáállniuk a 2022-es autókhoz. A Forma-1-es szabályrendszer idénre komoly változáson megy keresztül, teljes megújulás történt a technikai regulák terén. Az új autókat megtervező mérnökök mellett a pilótákra is komoly feladat hárul, de az Alpha
Az Extreme E női bajnokával erősít Button csapata, legalábbis a szezonnyitón, így már kész a lista, kik indulnak majd a Neomban megrendezett Desert X-Prix-n. Kevin Hansen visszatér a JBXE-vel, az első versenyre pedig Molly Taylort kapja maga mellé, akit a Rosberg Xtreme Racing nem tartott meg 2022-re. „Fantasztikus hír a JBXE-nek, hogy Molly csatla
A Meyer Shank Racing-Honda versenyzője, Simon Pagenaud nyerte a Sebrinig tesztelés utolsó napját, csapattársa, Helio Castroneves előtt. Az egykori Penske-pilóta 52,11 másodperces idővel volt a leggyorsabb, és ezzel épphogy megelőzte csapattársát, Helio Castronevest, akivel a múlt hónapban megnyerte a Daytonai 24 órás versenyt. Castroneves viszont c
Ugyan a Ferrari bemutatója holnap esedékes, ám véletlenül már ma napvilágot látott az új autó festése. A Scuderia gondosan megtervezte a 17-i programját és a mai felvezetőt. Rajongóiknak megmutatták, hogy reagált az F1-75-re Carlos Sainz és Charles Leclerc, mikor először meglátták a konstrukciót. A szurkolóik egy részével beszélgettek, majd elkészí
Ugyan a Ferrari bemutatója holnap esedékes, ám véletlenül már ma napvilágot látott az új autó festése. A Scuderia gondosan megtervezte a 17-i programját és a mai felvezetőt. Rajongóiknak megmutatták, hogy reagált az F1-75-re Carlos Sainz és Charles Leclerc, mikor először meglátták a konstrukciót. A szurkolóik egy részével beszélgettek, majd elkészí
George Russell 2022-t már Mercedes-versenyzőként kezdi meg. Ez akár egy jókora akadály is lehetne a szabályváltozások közepette, de ő örül ennek. Három évet töltött a Williams kötelékében George Russell, 2022-ben viszont már a Mercedesnél fog versenyezni. Szerinte az, hogy pont az új szabályok érkezésekor vált csapatot, még pozitív is. “Őszintén sz
Egyelőre nem dőlt el, hogy a rally Európa-bajnokság milyen versennyel zárul, azonban román sajtóinformációk szerint országuk jó eséllyel pályázhat Eb-futam rendezésre. A rallymax.ro oldal írta meg, hogy a fras.ro oldalra olyan információ került fel, amely szerint a Kolozsvár Rallyt szeretnék ERC szezonzáróként megtartani. A rallymax.ro oldal emia
A frissítés a Daytona 500-as szezonnyitó előtt érkezik, ahol a Live Fast Motorsports a NASCAR 21: Ignition festéssel fog versenyezni. A Next Gen autó frissítése 2022. február 17-én, csütörtöktől lesz elérhető egy új “Test Drive mód” keretében a játékosok számára minden platformon (PlayStation, Xbox és PC). A Next Gen autófrissítés éppen időben érke
Bár egészen csöndesen, de már eddig is volt köze a Xiaominak a Forma-1-hez, méghozzá a Mercedes csapat kapcsán. Korábban a csapatéval azonos festésű elektromos rollert dobtak piacra. Most azonban gaming mobiltelefon kapcsán egyesítik erejüket a regnáló bajnokcsapattal. A Xiaomi tavaly indította útjára Kínában a Redmi K40 Gaminget, amely Indiába a m
Chicago – Közel 20 évvel a visszavonulása után is a csütörtökön 59. születésnapját ünneplő Michael Jordan az etalon az NBA-ban! Egy sor rekord fűződik még jelenleg is a nevéhez, és ezek közül jó párat talán soha senki nem fog még megközelíteni sem.
Mohammed Ben Sulayem elmondása szerint már harmonikusan és kedélyesen beszélgetett egymással Toto Wolff és Christian Horner a tegnap előtti megbeszélésen. Az FIA a napokban prezentálta az F1 Bizottságnak a szezonzáróval kapcsolatos vizsgálatuk eredményét. Ugyanakkor nemcsak az Abu Dhabi Nagydíj volt a téma. A nagyközönséggel a sprintfutamok számát
Párizs – Nem tudta megszakítani közel négy éve tartó rossz sorozatát a hétszeres aranylabdás Lionel Messi. A francia Paris Saint-Germain argentin futballistája 2018 májusa óta nem tudott gólt szerezni a spanyol Real Madrid ellen, a gárda kapusa, Thibaut Courtois eszén pedig még soha nem járt túl, amióta a belga a lila-fehéreknél véd, azaz 2018 óta.
A Daytona 500-as futam első sorát szerda esti időmérő edzés határozza meg a Daytona International Speedwayen. A magyar idő szerint hajnali 2-kor kezdőd kvalifikáció az egyetlen szerdai esemény a versenypályán. Negyvenkét autó tesz majd kvalifikációs kísérletet. A tervek szerint a Kaulig Racinges Daniel Hemric fog elsőként próbálkozni. A sort pedig
Nagyon várja már, hogy újra F1-es futamon indulhasson Alex Albon. A thai pilóta két szezont követően a tavalyi esztendőt kiülte, ám idén a Williams színeiben ismét a mezőny tagja lesz. Albon 2019-ben a Toro Rosso színeiben mutatkozott be a sorozatban, ám fél szezon után Pierre Gasly helyén találta magát a Red Bullban, ahol még további
Nem mindennapi jelenet szemtanúi voltak azok a nézők, akik a helyszínen kísérték figyelemmel a Rock Cobbler elnevezésű terepkerékpárversenyt: egy bika támadt a mezőnyre, s az egyik versenyzőt csúnyán meg is sebesítette.
Grove – Egy 27 éve tartó, Ayrton Senna 1994-es halálához kapcsolódó hagyománnyal szakított idei autóján a Williams, amely ezentúl máshogy szeretne emlékezni a háromszoros világbajnokra. Az idei kocsi orrára nem került fel a brazil versenyző logója, az ikonikus dupla S-betű, amely az elmúlt közel harminc esztendőben egy kivétellel mindig ott volt, 2
Újabb két meccsel folytatódott a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakasza. Sokáig érett a nyolcaddöntők legnagyobb meglepetése, de a Salzburg nem tudta kihúzni az 1-0-s vezetést a Bayern München ellen. Az Inter is sokáig tartotta magát, végül a Liverpool az utolsó negyedórában bedarálta az olaszokat.
Egyedüli a dél-koreaiak szereztek két aranyérmet is a téli olimpia szerdai versenynapján. Befejeződtek a rövid pályás gyorskorcsolya versenyei, a magyar váltó, a győztes kanadaiaknál sokkal jobb idővel, hatodik lett.
A magyar Davis Kupa-válogatott korábbi szövetségi kapitánya az InfoRádióban úgy vélekedett, együtt kell tudni élni azzal a véleménnyel, hogy valaki nem oltatja be magát mint a testéért felelős ember, ugyanakkor reméli, hogy a járványhelyzet lecsendesül, és már nem lesz miről beszélni.
Közel 13 millió euróval, 133,43 millióról 146,35 millió euróra nőtt egy év alatt a labdarúgó NB I-ben szereplő 12 csapat keretének összértéke. Az akkori 336-hoz képest csak öttel több, 341 játékost foglalkoztatnak az élvonalbeli klubok.
Az oroszok 15 éves műkorcsolyázója, Kamila Valijeva annak ellenére folytathatja a versenyzést, hogy megbukott a doppingteszten - a doppingszerek használatának elterjedt problémájára is felhívja a figyelmet az eset, amely sokakban kérdéseket ébreszt azzal kapcsolatosan: vajon miért lehet kivétel az orosz versenyző.
A Salzburg végig jobban játszott, mint a Bayern a labdarúgó Bajnokok ligája nyolcaddöntőjének egyik szerdai mérkőzésén, de a 90. percben kapott gól miatt nem tudott nyerni (1-1). A Liverpool a második félidőben mutatott jó játékával 2-0-ra nyert az Internazionale otthonában.
A Telekom Veszprém házigazdaként csupán 28-28-as döntetlent játszott a portugál FC Porto csapatával a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 11. fordulójában, szerdán.
A címvédő Atlético Madrid meglepetésre 1-0-ra kikapott otthon a sereghajtó Levantétól a spanyol labdarúgó-bajnokság 21. fordulójából elhalasztott és szerdán pótolt mérkőzésen.
A NASCAR szeretne minél fiatalabb korosztályt megnyerni. A legfőbb eszközök? Szimulátor, iRacing, és E-Sport! A NASCAR kedden tárta a világ elé egy országos főiskolai E-Sport liga tervét, amely több mint 500 főiskolát és egyetemet foglal magában, és potenciálisan több ezer diákot érhet el. Az eNASCAR College iRacing Series elnevezésű sorozat része
Robert Kubica a Forma-1-es autók evolúciójáról beszélt, elmondta, mik a legfőbb változások ilyen téren. A lengyel versenyző 2006-ban debütált a BMW pilótájaként, majd 2010-ig versenyzett a száguldó cirkuszban, hiszen 2011-ben súlyos balesetet szenvedett. Ezek után már az is csodaszámba ment, hogy vissza tudott térni 2019-ben a Forma-1-be. Jelenleg
Új kategóriát hozott létre a rally Európa-bajnokságon a WRC Promótere. A Rally2-es kittel, N-csoportos és RGT autókkal versenyzőket az ERC Open kategóriában fogják értékelni. A rally Európa-bajnokságon idén megszűnik az ERC2-es kategória, azonban a WRC Promóter helyette létrehozza az ERC Open kategóriát, melyben indulhatnak azok az autók, amiket k
A következő generációs prototípusok terén egy érdekes új szereplővel, a Liger-vel bővül az IMSA Weathertech GTP/LMDh osztálya. A RACER információ szerint a Ligier – az LMP2, LMP3 karosszériák francia székhelyű építője – felkérést kapott egy autógyártótól egy új GTP/LMDh modell építésére, amely akár már 2024-ben debütálhat. Szerdán a Ligier egyik ma
Az Alfa Romeo megerősítette, hogy új 2022-es autójuk, a C42 “sikeres shakedownon” van túl. Ellentétben F1-es riválisaikkal, akik szintén túl vannak már ilyen “gyakorláson”, az Alfa Romeo előzetesen semmit sem mutatott az autóból vagy annak színösszeállításából. A hivatalos weboldalukon közzétett rövid közleményt kísérő képek nélkül tették közzé. Az
A Toyota technikai igazgatója, Tom Fowler elégedett a Toyota GR Yaris Rally1-es autóval a Svéd Rally előtti teszteket követően. A csapathoz visszatért Esapekka Lappi is. A Toyota idén megszerezheti öt versenyből negyedik győzelmét, valamint mesterhármast is érhet el, ha sikerrel jár a Svéd Rallyn. A japán gyártó első svéd győzelmét még Jari-Matt
Az aerodinamikai szabálycsomagok kidolgozásától függetlenül a Goodyear keményen dolgozott télen az új, 18 colos abroncsok elkészítésén. A nagyobb kerekek konstrukciós változtatásokat és új keverékeket igényeltek a gumiabroncs alacsonyabb profilú oldalfala, valamint az autó kialakításának és súlyának változása miatt. Összességében a Goodyear több mi
A McLaren tegnap megmutatta, mi történt a színfalak mögött az autóbemutatójuk napján. A wokingi istálló már prezentálta új konstrukcióját Daniel Ricciardo és Lando Norris kíséretében. Azonban az események mentén előkapták saját kamerájukat is, így az Unboxed sorozat idei fiókját megnyitva mutatták meg, hogy is zajlott a bemutató az ő szemszögükből
Nicholas Latifi a Williams bemelegítő körözése után kijelentette, kevesebbet látni az új autók pilótafülkéjéből. A 2022-es autók egyik legnagyobb változását – az aerodinamikai szabályok megváltozása mellett – a már Formula 2-ben látott 18 colos gumik bevezetése jelenti. Talán a motorok jelentik az egyetlen állandó pontot a tavalyi és az idei év köz
A Lexus jelenlegi autójának beceneve Frankenstein, ezt fogja leváltani hamarosan az új, célirányosan GT3-asnak épített gép. Az alapja a Toyota GR GT3 lehet. A Lexus az IMSA WeatherTech SportsCar Championship mezőnyében 2017 óta versenyez a RC F típusú autóval. Igen ám, csak ezzel soha nem terveztek GT-versenyeket futni. A testvérmárka Toyota a napo