2022. február 1. kedd

febr. 1
4:54
Feljövőben a napi fogyasztási cikkek (Mínuszos)
Az élelmiszerek, háztartási cikkek és drogériai termékek internetes értékesítési forgalma csaknem 45 százalékkal nőtt Magyarországon tavaly az első kilenc hónapban, ez a szektor bővült a leggyorsabban az online kiskereskedelmen belül 2021-ben – derül ki a GKI Digital kutatásából. A tavalyi első három negyedév bruttó 75 milliárd forintot meghaladó f
febr. 1
5:54
Átadták az OTP szuperszámítógépének első egységét (Mínuszos)
Elindították az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és az OTP Bank együttműködésével megvalósult szuperszámítógép hardverének első, önállóan működő egységét az OTP Bank székházában. Az OTP közlése szerint ezzel megkezdődik a mesterséges intelligencián (MI) alapuló öntanuló magyar nyelvi modell kutatása és fejlesztése. A hároméves fejleszt
febr. 1
6:24
Rengeteg táblagépet vásároltak az emberek a tavalyi évben (GSMring)
A tavalyi évben tovább növekedett a táblagépek piaca, a nemrég megjelent eladási adatok szerint. Mutatjuk, hogy melyik gyártók adták el a legtöbb terméket. A COVID19 megjelenése óta, új erőre kapott a táblagépek piaca és azóta egyre többen lépnek be új termékkel, a piacszerzésre való reményekkel. A legnagyobb gyártók egyre több táblagépet értékesít
febr. 1
6:54
Az orosz hatóságok ütemtervet készítenek a kriptovaluták szabályozására (Mínuszos)
Az orosz hatóságok elkészítettek egy „útitervet”, amely a kriptovaluták korlátozását irányozza elő, de a központi bank által javasolt teljes betiltást nem – írja a Reuters. A politikusok a jegybank irányváltását szorgalmazták, és a kriptovaluta kereskedés és bányászat korlátozását javasolta, mivel aggodalmak szerint az pénzügyi instabilitást okozha
febr. 1
7:24
Hamarosan megérkezhet a Honor 60 SE okostelefon (GSMring)
Úgy tűnik, hogy a kínai vállalat hamarosan egy új okostelefont dobhat piacra, Honor 60 SE néven. Mutatjuk, hogy mit lehet tudni eddig a termékről. A Honor még tavaly decemberben mutatta be a Honor 60 sorozatot mindenki csodálkozására, hiszen év elején mutatkozott csak be a Honor 50 sorozat. A termék egyelőre nem kapható a globális piacon,
febr. 1
7:54
Ez nem adomány, ez jár! Az EU fizethette az alacsonyan iskolázott magyar emberek digitális készségfejlesztését (Mínuszos)
Több mint 260 ezren vettek részt azokon az ingyenes digitális készségfejlesztő tanfolyamokon, amelyek teljes egészében uniós támogatással 22,9 milliárd forintból valósultak meg. A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (NSZFH) közlése szerint a 2015-ben indult projekt elsődleges célja a digitális megosztottság csökkentése volt a konvergencia
febr. 1
8:18
Hogyan fejlődhetnek a kaszinó mobilalkalmazások a közeljövőben? (GSMring)
A mobil alkalmazások az elmúlt években nagymértékben fejlődtek. Ma már mindenre készül app, és szinte bármit megtehetünk velük. Gondoljunk csak bele, hogy néhány évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt, hogy egy applikációval rendeljünk vacsorát, vagy éppen fizessünk egy szolgáltatásért. Ez a fejlődés az online játékipar jövője szempontjából is izg
febr. 1
8:36
Kína még a blockchaint is központosítja... (Bitport)
Pontosabban a blockchain-kísérleteket – bár annyi fogalomból sikerült már oximoront gyártaniuk, hogy talán még egy központosított blockchain sem okozna számukra nehézséget.
febr. 1
8:48
Magyar kutatók kiderítették hogy hol lehet a Marson folyékony víz (Mínuszos)
Kis mennyiségű folyékony víz megjelenését modellezték a Mars teljes felszínén a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) Csillagászati Intézetének kutatói. Eredményeik szerint tavasszal és nyáron, a késő esti és kora hajnali órák lehetnek erre megfelelőek, és az északi féltekén nagyobb kiterjedésben jelenhet meg a folyékony víz, mint a d
febr. 1
11:00
Felszállt az akvizíciós vonatra a Sony is (Bitport)
Ugyan a Microsoft januárban bejelentett ügyletéhez képest csak egy aprócska tétellel, de bővül a japánok arzenálja a játékpiacért kibontakozó totális háborúban.
febr. 1
12:18
Veszélyes alkalmazás, ami ellopja a banki adatokat (GSMring)
Újabb alkalmazás tűnt fel a napokban, ami ellopja a banki adatokat és a felhasználói adatokat. Mutatjuk, hogy melyik applikációval kell vigyázni. A napokban egy alkalmazást találtak a Google Play áruházban, amit világszerte több, mint 10.000-en töltöttek le. Az alkalmazást már eltávolították a felületről, viszont könnyen lehet, hogy valakinek ott l
febr. 1
13:36
Vége a tabletek reneszánszának (Bitport)
Tavaly év végére valósággal összezuhant a koronavírus kirobbanásakor kivirágzó szektor. Ettől függetlenül pozitív maradt a 2021-es szaldó. Hasonló mintát követett a chromebookos szegmens is.
febr. 1
16:18
Egyetlen év alatt a négyszeresére nőtt adattudósok iránti kereslet (Bitport)
Az egekben van az ilyen típusú IT-képességek iránti igény, a toborzók azonban nehezen találják meg azokat a szakembereket, akik segíthetik előmozdítani az egyes szervezetek digitális ambícióit.
febr. 1
16:42
Szívizomgyulladást okozhat az mRNS-oltás (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
febr. 1
19:18
Sokan érintettek a közelmúlt legnagyobb okostelefonos csalásában (GSMring)
Az utóbbi időben felgyorsultak az események az adathalászás tekintetében és a napokban, a közelmúlt eddigi legnagyobb okostelefonon csalását leplezték le, mi pedig mutatjuk, hogy melyik alkalmazások az érintettek. A cégek számára a legfontosabb az, hogy minél többet tudjanak a vásárlóikról, hiszen így tudják legjobban személyre szabni a termékeiket

2022. február 2. szerda

febr. 2
4:48
NMHH: annyi a telefonkönyveknek (Mínuszos)
Az idén már nem kötelező a távközlési szolgáltatóknak papíralapú telefonkönyvet megjelentetniük, a hangalapú és online tudakozók, illetve a netes keresők és közösségi oldalak szinte teljesen megszüntették a kiadványok iránti keresletet – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). A tájékoztatás szerint a csökkenő fogyasztó
febr. 2
5:54
Kibertámadásra figyelmeztet a Téli olimpiai játékon az FBI (GSMring)
Az FBI szerint azoknak akik akik a Téli olimpiai játékok miatt Pekingbe utaznak, tartaniuk kell egy lehetséges kibertámadástól. A Szövetségi Nyomozó Iroda masszív kibertámadásokra figyelmeztetett a közelgő pekingi téli olimpia idején. Az ügynökség arra biztatja a sportolókat és más résztvevőket, hogy hagyják otthon az okostelefonjaikat és más okos
febr. 2
5:54
Adatvédelmi hatóság: majdnem minden rendben van a Pegasus körül (Mínuszos)
Nem tárt fel jogsértést a Pegasus kémszoftver magyarországi alkalmazásával, illetve engedélyezésével kapcsolatban a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) – közölte a hatóság elnöke. Péterfalvi Attila a hivatal augusztusban elindított eljárásáról elmondta: végeztek helyszíni vizsgálatot a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatnál, kértek
febr. 2
6:24
Jöhet az okostelefonokkal elvégezhető COVID teszt? (GSMring)
Kutatók egy új módszert fejlesztenek, ami azért lehet hasznos, mert olcsóbb megoldás lehet, mint az eddig használt tesztek a COVID kimutatásánál. Jöhet az okostelefonokkal elvégezhető COVID teszt. A cím nem elírás és nem is tréfa, hiszen a Kaliforniai Egyetemen dolgozó kutatók azért dolgoznak, hogy egy olcsóbb és könnyebb COVID tesztelést készítsen
febr. 2
6:54
A Szberbank elpróbálta az amerikai it-programokról történő lekapcsolást (Mínuszos)
Gyakorlaton próbálták el a múlt héten a Szberbanknál, hogy milyen lenne a működés abban az esetben, ha Oroszországot leválasztanák az amerikai informatikai infrastruktúráról – közölte a Kommerszant kormányzati és számítástechnikai piaci forrásokra hivatkozva. A technológiai tesztet a lap szerint azt követően tartották meg az orosz állami bank- és p
febr. 2
7:24
Új telefonnal bővült a Huawei Nova sorozat (GSMring)
Úgy tűnik, hogy a kínai márka nem adja fel és újabb készülékeket dob a piacra a vásárlóközönség megtartása miatt. Mutatjuk a részleteket a termékkel kapcsolatban. Mint, ahogy az már kiderült, az előrejelzések beigazolódtak, hiszen a Huawei okostelefon eladásai drasztikusan csökkentek a 2020-as évhez képest, ami nyilván nem jött jól a kínai cégnek,
febr. 2
7:54
Egyszerű méhecskehotelekkel segíthetjük a beporzó rovarokat (Mínuszos)
A magányosan élő méhek és darazsak szaporodását segítő természetvédelmi eszközök, “méhecskehotelek”, vagy más néven “darázsgarázsok” elhelyezésére biztat a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. Az egyesület közleménye szerint a természetvédelmi eszköz már kora tavasztól segítheti a szelíd beporzók szaporodását, ezért azt február végéig ér
febr. 2
8:24
1000 mérföldet hajózott kapitány nélkül a Nellie Bly (Bitport)
A Sea Machines Robotics projektje a remények szerint új korszakot nyithat a tengeri közlekedésben.
febr. 2
8:54
A mobilok harmadát nem kellene idő előtt lecserélni (Mínuszos)
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatása szerint a használt mobilok 53 százaléka legfeljebb kétéves, 85 százaléka pedig nem idősebb ötévesnél, 32 százalékuknál a csere elkerülhető lett volna, mert a mobil megfelelően működött, de a használó mégis újat kapott, kedvezmény hatására vásárolt vagy csak megunta korábbi, divatjamúlt darabját
febr. 2
9:18
Kiderült melyik mobilok kapják meg leghamarabb a MIUI 13-at (GSMring)
A Xiaomi közzétett egy frissített listát amin azokat a mobilokat láthatjuk amik 2022 első negyedévében megkapják majd meg a MIUI 13 frissítést. A Xiaomi a múlt héten jelentette be, hogy melyek lesznek azok a Redmi modellek ami Európában is elérhetők lesznek, ami természetesen azt jelenti, hogy Magyarországon is felkerülnek majd a boltok polcaira. M
febr. 2
10:24
Kiderült mennyibe kerül majd havonta a HBO Max (GSMring)
Néhány hónapja jött a hír, hogy megszűnik itthon a HBO GO, helyette a külföldön már lassan egy éve debütáló HBO Max lesz elérhető. Már az is tudjuk, hogy március 8-tól nézhetjük hazánkban a HBO Max tartalmait és most az is kiderült, hogy mennyit kér majd ezért a streaming szolgáltató. A HBO GO-ra már nagyon ráfér
febr. 2
11:06
Szétkereste magát a Google-lel az Alphabet (Bitport)
A keresőóriásnál maximum fordulaton pörgött a pénztárgép. Meg is lett az anyavállalat újabb rekord negyedéve.
febr. 2
12:18
Az e-kereskedelem piacának nyitott kérdéseire és kihívásaira válaszol a DHL Supply Chain (Mínuszos)
Az e-kereskedelem piacának rohamtempójú fejlődése megállíthatatlan: a megváltozott szokások az online térbe terelik a fogyasztókat és a kiskereskedőket, mely egyre nagyobb teret ad a webáruházaknak, és ezzel együtt a fulfillment szolgáltatásoknak. A DHL Supply Chain szerint a kiskereskedelem jövője ma kezdődik, melyben az e-kereskedelem az átjáró.
febr. 2
14:00
Az okos házak csak egy okos városban mutatják meg a tudásukat (Bitport)
Az intelligens ház építését is az alappal kezdik. De hogy mit is tud egy ilyen épület, azt csak egy olyan ökoszisztémában képes megmutatni, melynek kereteit az intelligens város adja meg.
febr. 2
16:24
Gond van a stoptáblákkal: 54 ezres visszahívás a Teslánál (Bitport)
Az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság januárban már a sokadik vizsgálatot indította az autógyártó megoldásaival szemben, ezúttal a kereszteződéseken való áthaladással nincsenek kibékülve.
febr. 2
16:54
Nagy újdonság a Gmailben (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.

2022. február 3. csütörtök

febr. 3
4:48
Nem sugározhatja német adását az RT orosz állami televízió (Mínuszos)
Az RT orosz állami televízió műsorszolgáltatási engedély hiányában nem sugározhatja német adását (RT DE) Németországban – közölte a német médiahatóságok engedélyezési és felügyeleti bizottsága, a Kommission für Zulassung und Aufsicht der Medienanstalten (ZAK). Az RT DE a médiaszolgáltatásról szóló németországi szabályok alapján engedélyköteles műso
febr. 3
5:54
Megváltoztatta adományozási szokásait BillGates.exe (Mínuszos)
Nem a Bill és Melinda Gates Alapítványnak adja a jövőben vagyona nagyrészét Bill Gates volt felesége, Melinda French Gates, hanem több jótékonysági alapnak – jelentette a The Wall Street Journal. A Microsoft-alapító és akkori házastársa 2010-ben hozta létre a Bill és Melinda Gates Alapítványt azzal a céllal, hogy más milliárdosokat
febr. 3
6:24
Csúcsprocesszorokkal jön a Xiaomi Redmi K50 sorozat (GSMring)
Ahogy, azt már megírtuk, hamarosan bemutatkozhatnak az új Xiaomi Redmi K50 sorozat tagjai és egy új szivárgásból most megtudhattuk, hogy milyen specifikációkkal. Kínában most az egyik legnagyobb ünnepség van készülőben (Holdünnep), ám a Xiaomi nem tétlenkedik ebben az időszakban sem, mostanában tervezi bemutatni a legújabb készülékeit, a Xiaomi Red
febr. 3
6:48
Összeszedtük melyik eszközökön lesz majd elérhető a Disney+ (GSMring)
Nyártól itthon is elérhető lesz a Disney+, mutatjuk milyen eszközzel kell rendelkezned ha elő szeretnél fizetni a streaming szolgáltatásra. Mint tudjuk a Disney idén nyáron újabb negyvenkét országgal fogja bővíteni a Disney+ elérhetőségi körét. Ami azt jelenti, hogy Magyarország mellett nyártól, Albánia, Algéria, Andorra, Bahrein, Bosznia és Herceg
febr. 3
6:48
Nyáron indul az ePincekönyv rendszer (Mínuszos)
Idén nyáron,  június 1-jén indul az új adminisztrációs logika alkalmazása és nyílik meg az elektronikus ügyintézés lehetősége a termelők számára – közölte az Agrárminisztérium. A tájékoztatás szerint az új szabályok 2022. augusztus 1-jétől lépnek teljes körűen hatályba. Ekkortól a nem kisüzemi bortermelők, valamint a (három év átlagában) tíz hektár
febr. 3
7:54
GoTo lett a LogMeIn (Mínuszos)
A távmunkát és a távoli elérést segítő szoftvereket fejlesztő, tavaly 1,3 milliárd dollárt meghaladó éves árbevételű LogMeIn Inc. mostantól GoTo néven működik tovább, és legalább húsz százalékos létszámbővítést tervez az idén Magyarországon. A névváltás összhangban van azzal, hogy a kis- és középvállalatok it-igényeinek teljes körű kiszolgálását cé
febr. 3
8:18
A Skynet gyilkos robotok helyett kamu videókkal is elintézhet minket (Bitport)
James Cameron szerint a deepfake ma már valós társadalmi veszélyt jelent, amit érdemes lenne nagyon komolyan venni.
febr. 3
8:18
165 wattos gyorstöltéssel jön az egyik kínai gyártó mobilja (GSMring)
Hivatalosan még be sem mutatkozott a ZTE Nubia Red Magic 7, de már a Red Magic 7 Pro-ról szivárognak a friss információk. A gamer mobiljairól ismert kínai gyártó, a Nubia jelenleg több okostelefonon is dolgozik. Ezek közül nemrég a Nubia Red Magic 7 megkapta a TENAA és a kínai 3C tanúsítványt is. Ezeknek köszönhetően kiderült,
febr. 3
8:54
Artikulációs zavarban szenvedőkön segítenének az SZTE-n (Mínuszos)
Betegség vagy akár baleset következtében kialakuló artikulációs zavarban, dysarthriában szenvedőket segítő megoldást fejlesztenek a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE). A dysarthria olyan beszédprobléma, amely mások számára alig érthetővé, sokszor érthetetlenné az érintettek beszédét. Ivaskó Lívia, az SZTE docense, a projekt vezetője úgy fogalmazott,
febr. 3
10:30
Nevet váltott a LogMeIn. Mostantól GoTo-nak hívják (Bitport)
Egyszerűbb művésznevet választott magának a LogMeIn. A vállalat tegnap jelentette be, hogy ügyfelei ezentúl GoTo néven találkozhatnak vele.
febr. 3
12:48
Tragédia: kevesebben lettek a facebookozók (Bitport)
Az anyavállalat Meta részvényei több mint 20 százalékot estek, miután kiderült, hogy visszaesett az aranytojást tojó tyúkként funkcionáló közösségi hálózat tábora.
febr. 3
13:48
Újabb banknál érhető el a Google Pay Magyarországon (GSMring)
A Google Pay-t használó bankok listája folyamatosan bővül Magyarországon is és a napokban egy újabb bank jelentette be, hogy elérhető lesz náluk a szolgáltatás. A Google a tavalyi évben jelentette be, hogy bővíti azon országok listáját, ahol elérhető a Google Pay fizetési lehetőség. Ebbe a listába Magyarország is beleesett, így nem csak okostelefon
febr. 3
14:54
Még soha nem volt ennyire kompatibilis a LibreOffice a Microsoft csomagjával (Bitport)
Kijött a LibreOffice 7.3-as verziója. Sokat javítottak a csomag interoperabilitásán. A makrókra importjára és exportjára azonban még keresik a megoldást.
febr. 3
17:00
300+ millió dollárnyi ethert nyúltak le a Wormhole blokklánchídon keresztül (Bitport)
A szolgáltatás fejlesztői 10 millió dolláros díjjal próbálják rávenni a hekkereket, hogy szolgáltassák vissza az ellopott eszközöket.
febr. 3
17:00
Megváltozik a Gmail (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
febr. 3
19:18
Xbox vagy Playstation? Most nagyon át kell gondolni! (GSMring)
Január közepén jött a hír, hogy a Microsoft felvásárolta az Activision Blizzard-ot. Megy is a találgatás, hogy a redmondi cég milyen játékokat fog majd PC és Xbox exkluzívvá tenni. Sajnos némi alapja van ennek az egésznek, hiszen miután a Microsoft felvásárolta a Berhesdát, a sokak által várt Starfieldről is kiderült, hogy kizárólag PC-n és Xbox

2022. február 4. péntek

febr. 4
4:54
Cicaharc: Oroszország leállítja a Deutsche Welle adását (Mínuszos)
Oroszország leállítja a területén a Deutsche Welle (DW) adásának műholdas és egyéb sugárzását, válaszul a német nyelvű, orosz állami RT DE tévécsatorna németországi betiltására – közölte az orosz külügyminisztérium. Moszkva bezárja a DW oroszországi tudósítói irodáját, alkalmazottjainak akkreditációját pedig visszavonja. A válaszlépések közé tartoz
febr. 4
5:54
Bazi nagy jacht: szétszerelnek egy hidat Jeff Bezos kedvéért (Mínuszos)
Rotterdam városi tanácsa engedélyt adna a Koningshavenbrug híd szétszerelésére, hogy Jeff Bezos amerikai milliárdos luxusjachtja áthajózhasson alatta – írta a Dutchnews helyi hírportál. A régi acélszerkezetes vasúti hidat, amelyet a rotterdamiak De Hef néven emlegetnek, 2017-ben újították fel, és a tanács akkor ígéretet tett arra, hogy szerkezetét
febr. 4
6:24
Rengeteg mobil fog bemutatkozni ebben a hónapban (GSMring)
Ahogy a január a február is több mobiltelefonnnal kecsegtet, mutatjuk, hogy mely készülékekre lehet számítani ebben a hónapban. Samsung Galaxy S22, S22 Plus, S22 Ultra A Samsung Galaxy S22 bevezetése az egyik legjobban várt esemény ebben a hónapban a Samsung az Unpacked bemutató időpontját február 9-én tűzte ki. Ahogy várható volt, a sorozatban les

Keresés