Az FC Barcelona labdarúgója egy klubcímer nélküli mezt viselt a Napoli elleni Európa-liga-mérkőzés második félidejében. Felvetődik a kérdés, hogyan történhetett ez meg?
Olyan feszültség szabadult fel a szakmai stábból, hogy az a csoda, hogy a helyén maradt a korcsolyacsarnok teteje – mondta a rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott menedzser-edzője.
A sílövő Johannes Thingnes Bö lett a pekingi téli olimpia legeredményesebb sportolója, ugyanis pénteken megnyerte a férfiak 15 kilométeres tömegrajtos versenyét.
Nyolc számban hirdetnek győztest a pekingi téli olimpia utolsó előtti versenynapján, melyen 50 kilométeres sífutásban elindul Kónya Ádám, és ott lesz a rajtnál Johannes Hösflot Klaebo is, aki győzelmével jelentősen előrelépne a legeredményesebb téli olimpikonok listáján.
A NASCAR péntek délután jelentett be, hogy elkobozta az RFK Racing és a Team Penske által a Daytona International Speedwayen használt kerekeket. Arról, hogy miért kobozták el a kerekeket, nem közöltek részleteket, és a NASCAR azt sem pontosította, hogy hány kereket vittek el, illetve melyik autóról. A lefoglalt alkatrészeket az észak-karolinai Conc
Az M-Sport csapatvezetője, Richard Millener elárulta, minden versenyen szeretnének négy Ford Puma Rally1-es autót indítani a 2022-es Rally Világbajnokságon. Az M-Sport a Monte-Carlo Rallyn négy autót indított Sébastien Loeb, Craig Breen, Adrien Fourmaux és Gus Greensmith irányításával. A Svéd Rallyn ugyancsak ez volt a terv, azonban az Olasz Diva
Bár eleinte az Aston Martin lelkes volt az új Hypercar szabályrendszer iránt, végül visszamondták a Valkyrie-programot. Most azonban újabb fordulat jöhet a történetben. 2020-ban egy évvel a Hypercar-kategória elindulása előtt a brit márka az új F1-es csapatára hivatkozva lemondta a WEC-ben való részvételt. A márka tulajdonosa, Lawrence Stroll az id
A Porsche többnapos tesztjére a Circuit de Catalunyán került sor, ez volt az LMDh projekt első nemzetközi pályán végzett gyakorlása. Miután a két pilóta, Felipe Nasr és Dane Cameron leellenőrizték a rendszereket, az 500 kW-os autót fokozatosan gyorsuló tempóval terelték körbe a barcelonai aszfaltcsíkon. „A sikeres barcelonai teszt egy fontos lépés
Nasser Al-Attiyah nyerte a Közel-Kelet Rally Bajnokság idei második versenyét, a Katar Rallyt, amivel a hazai versenyén induló pilóta megszerezte nyolcvanadik futamgyőzelmét. A szezonnyitó Omán Rally után a Katar Rallyn is magabiztosan szerezte meg a győzelmet Nasser Al-Attiyah az ománi Abdullah Al-Rawahit és Kris Meeke-t megelőzve. A volkswagene
Tavaly nyáron betöltötte a nyolcvanat, és sírva-nevetve köszönte meg, mennyien szeretik. Mészöly Kálmánra azóta is vigyáznak. Óvják őt vírustól s a rossz hírektől. Utóbbi nem könnyű, a legendás Szőke Szikla naprakész.
Jost Capito, a Williams új vezérigazgatója és csapatfőnöke egy 100 napos tervvel áll elő, miután a Dorilton Capital őt nevezte ki a Grove-i istálló élére. Három évnyi szenvedés után a brit csapat 2021-ben 23 pontot szerzett, amivel nem csak a Haas, hanem az Alfa Romeo elé is kerültek. „Az első 100 napomon nem volt más
A tavalyi év elején még a Road to Indy létráján szerepelt, majd fél év F3-as szereplés után Enzo Fittipaldi a Formula 2-ben találta magát. Most úgy tűnik, meg is tudja vetni a lábát a sorozatban. A brazil meglepetésre otthagyta a Ferrari akadémiáját, hogy az IndyCar létráján próbáljon szerencsét inkább. A harmadligában (Indy Pro 2000) Formula
2024-ben indítja útjára első társsorozatát az Extreme E. A világ első hidrogén meghajtású bajnoksága az Extreme H névre hallgat majd. Alejandro Agag, aki két elektromos sorozat után harmadik nagyobb projektjét indítja, így nyilatkozott a bejelentéskor: „Azért hoztuk létre az Extreme E-t, hogy teret adjunk az újításoknak és az új mobilitási megoldás
Daytona ezúttal sem hazudtolta meg magát. A mezőny nagy része számára ugyanis egy tömegbaleset miatt már a hajrá előtt végetért a szezonnyitó Truck futam. Amilyen csendes mederben kezdődött, annyira eldurvult a NASCAR Camping World Truck Series daytonai futama. A 36 főt számláló mezőny komolyan problémák nélkül lehozta a verseny nagy részét, a hajr
Úgy tűnt Greg Biffle karrierje véget ér 2016 végén. Az öreg rókában azonban még van erő, és elszántság egy Daytona 500-ra. A John Cohen tulajdonában lévő, 44-es rajtszámú csapat az utolsó pillanatban nevezett a Daytona 500-ra, és a veteránt választotta autójuk vezetésére. Biffle-nek a Duelen keresztül kellett bejutnia a vasárnapi fő versenyre, miut
Nem engedheti meg a Mercedes George Russell szerint, hogy csapaton belüli rivalizálás terelje el a figyelmét 2022-ben. Főnöke egyenlőségről biztosította az újonnan érkezőt.
Kiállt a múlt évi szezonzárón hibázó Nicholas Latifi mellett Lewis Hamilton, és a közösségi oldalak üzemeltetőit tette felelőssé, hogy tétlenül nézik mások bántalmazását.
Az idei összes versenyen beleszólást akar a Ferrari a futamgyőzelmek sorsába, és „bátor” autójával újra felvenné a kesztyűt a legnagyobb riválisokkal az élmezőnyben.
A NOB szombaton megtartott pekingi ülésén hét tartózkodás mellett 72 igen és négy nem szavazattal megválasztott 62 éves sportvezető 2016 és 2020 között már betöltötte a szervezet alelnöki tisztségét.
Tavaly teljes dominanciával nyerte meg a Toyota mindkét bajnoki címet, azonban így sem teljesen elégedettek a jelenlegi autóval. Az LMH autók eddig kétféle kerékméret közül választhattak: 2023-ig lehetőség van, hogy mindkét tengelyen 13 colos kerekeket rakjanak fel, után azonban kötelező jelleggel 12,5 és 14 colos gumik kerülnek az első, illletve a
Lewis Hamilton szerint időre lesz szüksége ahhoz, hogy újra teljes mértékben meg tudjon bízni a FIA-ban, miután a tavalyi szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj eseményeit követően „elveszítette bennük a hitét”. A Mercedes hétszeres világbajnoka körül sok volt a kérdőjel, mivel a már leköszönt versenyigazgató, Michael Masi döntése miatt bukta el a nyolcadik
A WWE-szupersztár Big E vezetheti fel a mezőnyt a 64. Daytona 500 rajtjához. A pankráció-rajongók számára ismerősen csenghet Big E neve. Az Ettore Ewen néven anyakönyvezett pankrátor egy új szerepkörben csilloghat, miután őt nevezték meg a felvezető autó hivatalos sofőrjének. A 35 éves Big E pankrátor karrierje előtt több sportágban is kipróbálta m
Az első szabadedzést követően a pénteki harmadik gyakorláson is Michael McDowell volt a leggyorsabb. A Daytona 500 címvédője mögött 5 Ford végzett. A Daytona-i gyakorlások általában nem az időeredményekről, sokkal inkább a versenyre való felkészülésről szólnak. Ennek ellenére maximálisan elégedettek lehetnek a Fordosok a hét eddigi alakulásával, ug
Az éjjeli és reggeli eső után a pálya állapota folyamatosan romlott, és az utolsó előtti autónál (Veloce) megtörtént a baj. Bár csak pár napja jelentették be az új formátumot, az Extreme E megváltoztatta az időmérőt: az első körben egyenként engedték el az autókat. A csapadék miatt a homok nehezebbé vált, emiatt nőtt a tapadás, és
Scott McLaughlin kijelentette, hogy jó eséllyel el fog indulni az idei Repco Bathurst 1000-en a Shell V-Power Racing Team versenyzőjeként. Tavaly az IndyCar Series-ben a Team Penske csapatnál vállalt kötelezettségek és a koronavírus okozta utazási korlátozások miatt McLaughlin nem indulhatott az év legjobban várt Supercars versenyén. Ez volt az els
Újabb verseny 2022-es megrendezése felett gyülekeznek szürke felhők. Melbourne, Montreal és Szocsi után Suzuka is kérdéses, különböző okok miatt. Jeroen Huis in ‘t Veld, a jegyértékesítő- és utazási iroda, XS2Event vezérigazgatójának forrásai alapján a koronavírus-krízis még messze van a végétől Japánban. Elmondta, hogy elég kétséges a 2022-es Japá