Az InfoRádiónak nyilatkozó szakértő szerint az elmúlt napokban nyilvánosságra került információk szerint okkal bizakodhatnak a Forma–1-es Red Bull csapat hívei, hiába maradt le Max Verstappen a győzelemről a bahreini szezonnyitón.
Április 7-ig kellett az idei labdarúgó Európa-bajnokság rendezőinek beadniuk azt a tervet, amelyben a szurkolók beengedésével kapcsolatos álláspontjukat vázolják. Korábban Aleksandar Ceferin, az UEFA elnöke kijelentette, csak az a város rendezhet, ahol szurkolók is lehetnek. A beérkezett anyagokat április 17-ig elemzi ki az UEFA, majd hozza meg a v
Szigorúbb járványügyi intézkedések bevezetésére kérte a japán kormányt Juriko Kojke tokiói kormányzó, hogy megfékezzék a fővárosban és környékén a koronavírus terjedését.
Érdekes történetre bukkantunk a Nemzeti Sport húsz évvel ezelőtti számában, amely arról írt, hogy az 1971-es vesztegetési manipulációk után újabb botrány rázza meg alapjaiban a Bundesligát. Ennek főszereplője a német bajnokságban öt évig futballozó Vlado Kasalo. A ma 58 éves, egykori futballista bűnlajstroma igen csak gazdag lett azóta. Az ő történ
A 26 éves Aminat Idrees a terhessége ellenére sem fejezte be az kőkemény edzéseket. Állítása szerint kitűnően érezte magát az tréningeken, ezért úgy határozott, hogy a tékvándó egy könnyebb, védekező kategóriájában megméretteti magát.
Nem igazán szerencsés Babos Tímea, a világranglistán 106. helyen álló magyar teniszező. Hiába jutott tovább párosban az orosz Kudermetova oldalán a Charlestonban zajló teniszversenyen. Egymás után két pozitív tesztet produkált, így 10 nap karantén vár rá.
Különleges mesterhármasnak örülhet Antoine Griezmann (30), aki óriási örömhír miatt hagyta ki a spanyol fociélvonalban a bajnoki címért küzdő Barcelona csütörtöki edzését.
Súlyos betegséggel, agyi limfómával küzd a japánok olimpiai és világbajnok kalapácsvetője, Murofusi Kodzsi (46), aki a tavalyi év szeptemberéig a nyári, tokiói játékok sportigazgatója volt.
A francia Paris Saint-Germain világbajnok csatára, Kylian Mbappé (22) „elintézte” a címvédő Bayern Münchent a labdarúgó-Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén. A németek otthonában 3-2-re nyerő PSG-ben két gólt szerzett a támadó.
Jót tett az olimpia egyéves elhalasztása Dósa Dánielnek, aki férfi tőrben az európai pótkvalifikációs versenyen megpróbálja kiharcolni a tokiói részvétel jogát.
Az UEFA várhatóan pénteken közli, hogy a 12 rendező város stadionjában mekkora kapacitással számolnak, amelyen legfeljebb április 28-áig lehet még változtatni.
Az evezős Pétervári-Molnár Bendegúz egypárban tokiói kvótát szerzett az európai olimpiai kvalifikációs viadalon az olaszországi Varesében, ahol a csütörtöki zárónap utolsó versenyszámának döntőjében a harmadik helyen végzett.
A Telekom Veszprém kettős győzelemmel jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe, miután házigazdaként 39-30-re nyert az északmacedón Vardar Szkopje ellen a nyolcaddöntő csütörtöki visszavágóján.
Kétszáztizennégy centiméter a kosárlabdapályán előny, a hétköznapokban viszont sokszor jár nehézségekkel – Anda Dávid (23), az Oroszlányi SE hórihorgas centere ezt saját bőrén tapasztalja. Az első osztályú férfi-kosárlabda-bajnokság, s alighanem az ország jelenlegi legmagasabb élsportolója a Blikknek mesélt arról, milyen is az élet 210 cm felett.