2021. április 2. péntek

ápr. 2
18:57
Bruno Fernandes kedvenc góljáról, példaképről, nemes ellenfélről és másról (m4sport.hu)
És persze arról is, hogy bánik otthon a fakanállal.
ápr. 2
19:15
Nem mindennapi körülmények fogadták Hajdú B.-t Andorrában: egy tűzlétra megmászása után egy munkaállványról tudósított (Blikk)
Nemcsak a magyar labdarúgó-válogatottra várt nehéz feladat Andorrában, az együttes világbajnoki selejtezőjét a helyszínről közvetítő Hajdú B. Istvánnak (51) sem volt egyszerű dolga szerda este.
ápr. 2
19:27
Jégkorong: megvan a Debrecen döntős ellenfele (Infostart)
A két együttes mozgalmas mérkőzést vívott egymással.
ápr. 2
19:27
Kiderült: covid-fertőzés miatt maradt árván egy fiatal sportoló és a húga – Besenyszögön is a járvány okozott családi tragédiát (Blikk)
Koronavírus miatt halt meg Seeler Botond édesapja, aki 14 éves húgával együtt most magára maradt.
ápr. 2
19:27
Döntőbe jutott a Szekszárd a női kosárbajnokságban (m4sport.hu)
A Szekszárd pénteken bejutott a női kosárlabda NB I fináléjába, mivel az elődöntős párharc második mérkőzésén 90-75-re verte a vendég Győr együttesét.
ápr. 2
19:29
Koronavírusos a PSG sztárja, szinte biztosan kihagyja a Bayern München elleni BL-negyeddöntőt (m4sport.hu)
A párizsiak középpályása péntek délután produkált pozitív tesztet.
ápr. 2
20:03
Döntött a szövetség: megbüntették a vk-döntőn összebalhézó magyar sportlövőket (Blikk)
Súlyos büntetést kaptak az indiai sportlövő-világkupa döntője előtt összebalhézó, majd a finálétól visszalépő férficsapat tagjai!
ápr. 2
20:03
Pozitív eredménnyel zárult a Nascar oválpályás esőgumi-tesztje (USAracing)
A “pozitív” és “biztató” szavakkal jellemezte John Probst a csütörtökön lezajlott, esős abroncstesztet a Martinsville...
ápr. 2
20:27
Ungvári Attila bronzérmes Antalyában, két magyar karanténban (m4sport.hu)
A ceglédi versenyző cseh és lengyel ellenfelet búcsúztatott, majd a nyolc között megállította őt a junior világbajnok olasz Christian Parlati.
ápr. 2
20:33
Ungvári Attila bronzérmet nyert a cselgáncsozók antalyai Grand Slam-viadalán (Blikk)
A 81 kilogrammos Ungvári Attila bronzérmet nyert pénteken a cselgáncsozók antalyai Grand Slam-viadalán.
ápr. 2
20:45
Gulácsi három Eb-ellenfelet nevezett meg, akiket szívesen látna a Leipzigben (m4sport.hu)
Egy, aki szórja a gólokat a Bundesligában, egy, aki vezéregyéniség egy PL-csapatban, egy pedig, aki millióknak példaképe.
ápr. 2
21:03
Nagyon közel volt a vég - kigyulladt a híres sportcsapat repülője (BorsOnline)
Hatalmas mázlija van a Utah Jazz kosárlabda-csapatának, a játékosai megúszták a végzetet.
ápr. 2
21:21
Hatgólos Siófok-előny az Európa-liga negyeddöntőjében (m4sport.hu)
Magabiztos előny a visszavágó előtt, de hátradőlni nem lehet.
ápr. 2
21:33
A 270-ből egyetlen igazán rossz percünk volt – Gurulj be lassítva is! podcast (m4sport.hu)
Az első három vb-selejtező szakmai értékelése mellett San Marinó-i óvifoci, vért ivó andorraiak és a magyar–andorrai barátság jegyében kabáttal letakart technika az M4 Sport podcastjében.
ápr. 2
22:03
A sportlövők botránya után megszólalt a szövetségi elnök (Infostart)
A delhi világkupa és három sportlövő megbüntetése után kért szót a szövetségi elnök.
ápr. 2
22:09
Nehezen nyert a Vasas Szegeden (m4sport.hu)
A meccset Otigba Kenneth fejese döntötte el.
ápr. 2
22:21
Megsérült a Bayern München nagy tehetsége, a műtét sem kizárt (m4sport.hu)
A holland támadónak az első vizsgálatok szerint probléma van a térdével.
ápr. 2
23:21
Rafa Mir duplájával nyert a Huesca Valenciában (m4sport.hu)
A vendégek a győzelemmel elmozdultak az utolsó helyről.

2021. április 3. szombat

ápr. 3
3:09
Az elárvult pólós és húga teljesen összetörtek a gyászban – Két hét alatt vitte el édesapjukat a járvány: így próbálnak segíteni a rokonok (Blikk)
Feldolgozhatatlan családi tragédia: egy évvel édesanyja, Ivanov Mónika elvesztése után édesapját siratja Seeler Botond (21), az UVSE vízilabdázója és 14 éves húga, Fruzsina.
ápr. 3
7:09
Jön a szuperrangadó, amiért a magyar válogatottat is megszívatták (Ripost)
Szoboszlai ebből is kimarad. Minden óvatoskodás ellenére tucatnyi sztár hiányzik a német Bundesliga tavaszának nagy összecsapásáról.
ápr. 3
7:21
Elképesztő sorscsapás: árván maradt a fiatal magyar pólós és 14 éves húga (BorsOnline)
Az egész honi vízilabdasport összefogott, hogy segítséget nyújtson az Uvse 21 éves pólósának és 14 éves húgának. Egy év alatt maradtak árván.
ápr. 3
8:21
Kapás Bogi repülőjegyet kapott ajándékba edzőjétől (BorsOnline)
Dupla öröm érte Virth Balázs úszóedzőt: tanítványa, Kapás Bogi pazar formában ver­senyzett az ob-n, és végre több napot tölthetett két hónapos kisfiával, Benedekkel.
ápr. 3
8:57
Rosszul sült el az áprilisi tréfa: lemondott a futballcsapat vezetőedzője (m4sport.hu)
A román harmadosztályú klub viccnek szánt híréből komoly sértődés lett.
ápr. 3
9:21
Haaland ügynöke azért haknizik, hogy 54 milliárd forintért passzolja el a csatárt (BorsOnline)
Elképesztő akciióba kezdett Mino Raiola játékosügynök és Alf Inge Haaland focistaapuka. A két személy az elmúlt két napban hat sztárklubbal egyeztetett, hogy megtalálják a megoldást a csatárász, Erling Haaland jövőjét illetően.
ápr. 3
9:33
Csúcsrangadó vár Gulácsiékra, elődöntőzik az OSC - sport a tévében (Infostart)
Gazdag a szombati kínálat: folytatódik a magyar futballbajnokság, a topligákban pályán a sztárcsapatok, negyeddöntőt játszik a kézi BL-ben a Győr, és eldől, ki emelheti magasba a hoki Magyar Kupát.
ápr. 3
9:57
Ha nem vigyáz, Hamilton úgy járhat, mint Schumacher a Ferrarival? (m4sport.hu)
Bárhogy is alakul Lewis Hamilton szezonja a Mercedesszel, Damon Hill szerint nem hiheti magát pótolhatatlannak, mert könnyen úgy járhat, mint Michael Schumacher…
ápr. 3
9:59
Szavazás: melyik volt március legszebb gólja és védése az OTP Bank Ligában? (m4sport.hu)
Az M4 Sport és az MLSZ közös szavazásán a szurkolók dönthetnek a hónap legjobbjairól.
ápr. 3
10:51
Schumachert már gokartosként óvatosságra intették Mazepinnel… (m4sport.hu)
Mick Schumacher elárulta, akkor figyelt fel először jelenlegi haasos csapattársára, amikor egy gokartos társa figyelmeztette, jobb, ha vigyáz az agresszív Nyikita Mazepinnel…
ápr. 3
11:21
Egy Juve-szurkoló jelentette fel a tiltott partit szervező McKennie-t (m4sport.hu)
Elmesélte, mit látott és miért dobta föl a bulizó Juventus-futballistákat.
ápr. 3
12:33
Berlin és Tel-Aviv közös olimpiai pályázatát vizionálják német sportdiplomaták (m4sport.hu)
"Ez egyelőre egy vízió, nem több."
ápr. 3
13:45
Sértő bejegyzése miatt nagy összegű büntetést kapott az NBA-sztár (m4sport.hu)
A játékos „a közösségi médiában goromba és sértő” megjegyzést tett egy színésszel folytatott eszmecseréje során.
ápr. 3
15:03
Fél órát emberelőnyben futballozott, de csak pontot menteni tudott az AC Milan (m4sport.hu)
A bajnoki tabellán második milánói együttes legutóbbi nyolc hazai tétmérkőzése közül csak egyet tudott megnyerni.
ápr. 3
15:21
Nem tudott győzni a Milan (Infostart)
Az AC Milan 1-1-es döntetlent játszott a vendég Sampdoriával az olasz labdarúgó-bajnokság 29. fordulójának nyitómérkőzésén.
ápr. 3
15:33
Utolsó szeretője állítja: ha elvonóra küldik, Maradona még ma is élne (BorsOnline)
Egyénisége és nem elhanyagolható vagyona miatt Diego Maradona könnyedén döntötte ágyba a nőket. Mi most házasságon kívüli utódainak nyomába eredtünk.
ápr. 3
15:39
Nagy verésbe szaladt bele a Chelsea (Infostart)
A 19. helyezett West Bromwich Albion vette el Thomas Tuchel hibátlan mérlegét.
ápr. 3
16:09
„Amikor valaki meghallja a vezetéknevemet, mindig van egy-két kedves szava” – Híres felmenőkre lehet büszke Cholnoky Sára: sportolóként ő is történelmet írna (Blikk)
Híres írók és neves orvosok is fellelhetőek a már a második olimpiájára készülő szörföző, Cholnoky Sára felmenői között. A hazánkat a sportágban a nyári játékokon egyedül képviselő, harminckét éves Európa-bajnoki bronzérmes versenyző roppant büszke a gyökereire.
ápr. 3
16:09
A Chelsea ötöt kapott a kiesés elől menekülő West Bromtól (m4sport.hu)
Thomas Tuchel vezetésével először kaptak ki a londoni kékek.
ápr. 3
16:45
"Az embereknek már elegük van Jogi Löwből" - mondta a német Eb-győztes Markus Babbel (m4sport.hu)
"El kellene gondolkodni azon, hogy van-e értelme egy edzőváltásnak még az Eb-rajt előtt."
ápr. 3
17:15
Hahn duplázott, a Paks simán legyőzte az MTK-t az NB I-ben (m4sport.hu)
Sikerével négy mérkőzésből álló nyeretlenségi sorozatot zárt le a Paks.
ápr. 3
17:21
A Fradi a jégkorong Magyar Kupa bronzérmese (m4sport.hu)
A második harmadban eldöntötték a mérkőzést a zöld-fehérek.
ápr. 3
17:39
Tóth Krisztián ezüstérmet szerzett az antalyai Grand Slam-viadalon (m4sport.hu)
A magyar dzsúdós teljesítményével a tokiói kvalifikációs ranglistán a nyolcadikról a harmadik helyre ugrott előre.
ápr. 3
17:51
Amikor Michael Andretti fuvart adott édesapjának Long Beachen [Video] (USAracing)
Az 1989-as Gp of Long Beach hajrájában Mario Andretti és Al Unser Jr. késhegyre menő...
ápr. 3
17:51
Fölényes Ferencváros-siker Békéscsabán (m4sport.hu)
Nem volt esélye a tabella végén kullogó viharsarkiaknak.
ápr. 3
17:57
Edzője nélkül is nyert a Paks (Infostart)
Négy mérkőzésből álló nyeretlenségi sorozatot zárt le a Paks, melynek kispadján nem lehetett ott az eltiltását töltő Bognár György vezetőedző, akit koronavírus-fertőzéssel kórházban kezeltek a napokban.
ápr. 3
18:09
Előnyben az OSC (Infostart)
Az OSC 10-7-re nyert a vendég görög Vuliagmeni ellen a férfi vízilabda Eurokupa elődöntőjének szombati első felvonásán.
ápr. 3
18:27
Hozta a kötelezőt a Real Madrid (m4sport.hu)
A címvédő otthon verte két góllal az Eibart.
ápr. 3
19:21
Waltner győzelemmel debütált a kiesési rangadón (Infostart)
A házigazda Zalaegerszeg 2-0-ra nyert a hozzá hasonlóan kiesés ellen küzdő, sereghajtó Diósgyőr ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójában.
ápr. 3
19:27
A ZTE legyőzte az utolsó DVTK-t, és távolodott a kieső zónától (m4sport.hu)
Értékes győzelmet aratott a zalai csapat az új edző, Waltner Róbert irányításával.
ápr. 3
19:33
Kettős győzelemmel jutott a döntőbe a Sopron (m4sport.hu)
Esélyeshez méltó teljesítménnyel lépett át a DVTK-n a soproni csapat.
ápr. 3
19:45
Olimpiai álma Pekingig repítette (Infostart)
A kitartás kifizetődött: kvótát szerzett a 2022-es téli olimpiára a Chtchetinina Ioulia, Magyar Márk műkorcsolyapáros.

Keresés