Nem esik messze az alma a fájától – a mondás igaz a Honvéd színeiben versenyző Nagy Lászlóra és fiára, Nagy Máté Lászlóra is. Előbbi a szabadpisztolyosok 50 méteres mezőnyében diadalmaskodott a hét végi Európa-bajnoki válogatóversenyen, gyermeke pedig a gyorstüzelő pisztolyosok 25 méteres viadalán végzett az élen.
A jelzés a Serie A történetének két legeredményesebb csapatának, a jelenleg is címvédő Juventusnak és az AC Milannak szólt, melyek még hivatalosan nem léptek ki az Európai Szuperligából.
Szekszárd – Többek között a bajnoki cím megszerzésének reményében érkezett hazánkba DeWanna Bonner, az amerikai kosárlabdázó azonban cserbenhagyta a hazai élvonalban szereplő Szekszárd csapatát.
A testmozgás, a természet, főleg az erdő szeretetére tanította gyermekét, majd unokáit is a 76 éves korában hosszú, súlyos betegség után a múlt hét szombaton elhunyt Monspart Sarolta, a Nemzet Sportolója.
Akár már a nyáron továbbállhat a télen a Fenerbahcéhoz szerződő magyar védő. Az El-címvédő nézte ki magának. Az isztambuliak igénye alapján az ára fél év alatt több mint tízszeresére emelkedhet.
Az angol, a spanyol és az olasz labdarúgó-szövetség közül az utóbbi máris komoly lépésre szánta el magát. A Szövetségi Tanács jóváhagyta azt a szabályt, amely megtiltja az UEFA és a FIFA által el nem ismert magánszervezetek által szervezett versenyeken résztvevő klubok nemzeti ligában való indulását.
Az Európai Szuperliga bejelentése óta először játszanak a BL-ben a kiválni készülő elitklubok. Kedd este a Real Madrid és a Chelsea találkozik az elődöntőben.
Hétfőn jelentette be az FIA és a Forma–1, hogy idén három nagydíjhétvégén élesben próbálják ki a sprintkvalifikációs lebonyolítási módot. Minden, amit az új formátumról és annak hátteréről tudni kell!
Bár Bilbaótól és Dublintól azért vették el az Eb-rendezést, mert nem garantálták, hogy nézők lehetnek a meccseiken, Aleksander Ceferin UEFA-elnök azt mondja, a végső szó a helyi hatóságoké.
Daniel Ricciardo egyelőre erősebb csapattársnak tartja Max Verstappent Lando Norrisnál, ám elismeri az imolai dobogós brit teljesítményét. A csapatutasításról, önkritikáról és a csapatváltás nehézségeiről is beszélt.
Korábbi Red Bull-os csapattársa úgy véli, Sebastian Vettelhez kevésbé illik a mostani autógeneráció és szabályrendszer, és a ferraris évek kudarca mellett ez adja a manapság látható szenvedésének alapját.
Igyekszik akadékoskodni a Mercedes a Red Bullhoz szerződött motormérnökének csapatváltásában – árulta el Helmut Marko, aki állítja, nem is kellett csábítaniuk a csillagosok kulcsfiguráját
Rengetegen szeretnének kerékpárra váltani, hogy elkerüljék a fertőzéseket, egészségesen, gyorsan, szabadon, a környezetet védve és parkolóhelyek keresésével többet nem vesződve mehessenek munkába, intézzék ügyeiket, vagy kikapcsolódjanak. Sokan pedig autót vezetve szeretnének jobban vigyázni a kerékpárral közlekedőkre. Nekik szól a Magyar Kerékpáro
Az Andrej Rubljovtól elszenvedett vereségekről és a salakszezonra vonatkozó terveiről is beszélt a szövetség honlapjának a következő feladatokra itthon készülő Fucsovics Márton, a jelenlegi legjobb magyar teniszező.
Mick Schumacher a La Gazzetto dello Sportnak adott interjúban felidézte a pillanatot, amikor közölte apjával, hogy versenyző akar lenni, és visszatekintett a gyerekként végignézett Ferrari-tesztekre is.