Könnyen felejtenek a brazil drukkerek, már rég túltették magukat a Venezuela elleni gól nélküli döntetlenen, már elhalkultak a kritikus hangok, és szórványos fütty sem kíséri a csapatot az öltözőbe.
Saját térfeléről lőtt szabadrúgásgólt a francia Hérold Goulon a malajziai FA-kupa elődöntő első mérkőzésén. Csapata, a Pahang 2-1-re vezetett, amikor a középpályás kb. 60 méterről végzett el szabadrúgást. Azt nem tudni, hogy tényleg kapura akarta-e lőni, viszont egyrészt nagyon becsapta a Perak kapusát, másrészt a kapus is egyértelműen hibázott. Íg
Az információ, kommunikáció ágazat vállalkozásai 776 milliárd forint árbevételt értek el idén az első negyedévben, 7,8 százalékkal többet, mint egy évvel korábban - írta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az előzetesi adatok alapján.
Egyszerre volt a verseny embere és a legnagyobb vesztese Lando Norris a Francia Nagydíjon. A szárnyaló McLaren a hajrára fokozatosan szétesett alatta, ám csapatának így is volt oka az örömre.
Negyeddöntőben reménykedtek, ezüstéremmel jöhetnek haza – röviden így lehetne összefoglalni a 3×3-as női kosárlabda amszterdami világbajnokságon a magyar női válogatott utóbbi egy hetét.
A bajnokság elúszni látszik, a versenye unalmas volt, a Ferrari képtelen egyről a kettőre jutni, ám Sebastian Vettel állítja, így sem küzd motivációs problémákkal.
A bajnokság elúszni látszik, a versenye unalmas volt, a Ferrari képtelen egyről a kettőre jutni, ám Sebastian Vettel állítja, így sem küzd motivációs problémákkal.
Idén először sikerült legyőznie csapattársát Robert Kubicának, ám kettejük két összecsapása döntetlennel, egy közvetítésből kimaradt pazar előzéssel és egy sorrendről döntő sérüléssel ért véget.
Dárdai Pál bődületes bombagólja, Dárdai Bence parádés csukafejese és Fehér Csaba húszméteres, a léc alsó lapjáról bevágódó ívelése akár a Herthában vagy a PSV Eindhovenben is simán megállta volna a helyét.
Nem zárja ki a Renault a közös folytatás lehetőségét a lejáró szerződésű Nico Hülkenberggel, ám azt sem, hogy versenyzőjük vagy csapatuk más lehetőségek után néz.