Marozsán Dzsenifer igazán előkelő társaságba „keveredett”: a férfiaknál a brazil Neymar, a nőknél pedig ő lett Franciaországban az Év játékosa a profi labdarúgókat tömörítő szervezet választásán.
Nagyon sokan Gianliugi Buffont tartják a XXI. század eddigi legjobb kapusának, talán az is kiemeli ugyancsak kiváló pályatársai, Oliver Kahn, Iker Casillas, Manuel Neuer mellől, hogy a kétezres évek első két évtizedét valóban csúcsszinten, a világ legszűkebb elitjébe tartozva védte végig. Mostani játékostársai közül néhányan még meg sem születtek,
Nekünk, magyaroknak már csak az marad, hogy a valaha az NB I-ben pallérozódott külföldi labdarúgók diadalútjának tapsolhatunk – ha már egyszer honfitársaink között ez idő szerint nincsenek sztárok.
Összeomlott egy ideiglenes állvány, és 18 ember megsérült a Chester című talkshow felvételén, amelyen a Barcelonától búcsúzó csapatkapitány, Andres Iniesta lett volna a vendég.
37 éves korában, autóbalesetben életét vesztette a trinidadi származású, de az angol utánpótlás-válogatottakban is pályára lépő Jlloyd Samuel. A hátvéd pályafutása legnagyobb részét az Aston Villa csapatánál töltötte.
A Ferencvárosnak egymillió forintot kell fizetnie a Vasas elleni szombati találkozón történtek miatt a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságának keddi döntése értelmében.
Másodjára is jó úton halad afelé, hogy legyőzze a nyirokrákot Hardi Richárd (25), a Ferencváros jégkorongozója. 2016-ban már sikerült nyertesen kikerülnie a csatából, visszatérhetett a jégre, de tavaly augusztusban sokkoló hírt kapott: újra diagnosztizálták nála a halálos kórt az orvosok.