Kemoterápiás kezelést kap Markovics Dávid (21), de a Nyíregyháza színeiben az NB I-ben és a Ligakupában is pályára lépett labdarúgó bízik benne, hogy a nyáron visszatérhet a pályára.
A világsajtóban alapvetően az észak-koreaiak részvétele és az oroszok csuklóztatása tematizálta a megnyitóünnepséggel hivatalosan ma kezdődő XXIII. téli olimpia felvezetését. Számunkra azonban jóval lényegesebb az, hogy negyven év után újra éremesélyeink vannak a havas-jeges sportok seregszemléjén. S az sem a valóságtól elrugaszkodott ábránd, hogy
A Barcelona labdarúgócsapata kettős győzelemmel jutott be a spanyol Király Kupa döntőjébe, miután az elődöntő csütörtöki visszavágóján 2-0-ra nyert a Valencia vendégeként.
Továbbra is Európában és Észak-Amerikában nézik a legtöbben az olimpiát, de az ázsiai országok is feljövőben vannak. A phjogcshangi téli olimpiára azonban rányomhatja a bélyegét az NHL-játékosok hiánya.
A magyarok közül a rövidpályás gyorskorcsolyázók mutatkoznak be elsőként a pénteken kezdődő, phjongcshangi téli olimpián: az első hivatalos versenynapon, azaz szombaton a 3000 méteres női váltó az elődöntőben szerepel, a női 500 méter selejtezőjében két, míg férfi 1500 méteren három magyar lesz érdekelt.
A Barcelona labdarúgócsapata kettős győzelemmel jutott be a spanyol Király Kupa döntőjébe, miután az elődöntő csütörtöki visszavágóján 2-0-ra nyert a Valencia vendégeként.
Kékesi Márton alpesi síző szerint a phjongcshangi téli olimpia férfi lesikló pályája kielégíti adrenalinfüggőségét, tízes skálán nyolcas nehézségűnek tartja.
A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) néhány órával a megnyitó előtt elutasította 45 orosz sportoló és két edző fellebbezését, akik indulni szerettek volna a phjongcshangi téli olimpián.
A zászlóvivő Nagy Konrád vezetésével a 89. nemzetként érkezik majd a magyar küldöttség a phjongcshangi téli olimpia pénteki megnyitó ünnepségén a stadionba. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapjának tájékoztatása szerint a nemzetközi szervezet (NOB) közzétette a bevonulás sorrendjét, valamint ismertette a zászlóvivők névsorát.
A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) néhány órával a megnyitó előtt elutasította 45 orosz sportoló és két edző fellebbezését, akik indulni szerettek volna a phjongcshangi téli olimpián. Egy nappal korábban 13 esetben hasonló döntést hozott a CAS. Moszkva igazságtalannak tartja a CAS ítéletét.