2018. december 5. szerda

dec. 5
11:41
Jobban megviselte Ricciardót a csapatváltás, mint hitte (m4sport.hu)
Csak utólag ismerte föl Daniel Ricciardo, hogy a csapatváltással kapcsolatos őrlődése közvetett módon negatív hatással volt a teljesítményére.
dec. 5
12:03
Megvan a Sahtar új hazai pályája, ahol a továbbjutásért küzdhet a BL-ben (m4sport.hu)
Nem éppen ideális körülmények között kellene nagyot alkotnia az ukrán bajnoknak.
dec. 5
12:15
Budapesti meccs dönt a WBO világbajnoki kihívójáról (m4sport.hu)
Isufi és Feigenbutz összecsapásának győztese Gilberto Ramirez kihívója lesz majd.
dec. 5
12:21
Nikolics Nemanja kimondta, ki a hibás azért, hogy már nem válogatott (Infostart)
Még egy évig maradna a Chicago Fire-nél a korábbi gólkirály, aztán a Vidiben folytatná, de a válogatottba nem akar visszatérni.
dec. 5
12:51
Hátat fordított az F1-nek, újra beleszeretett a versenyzésbe (m4sport.hu)
Marcus Ericsson túl az első IndyCar-tesztjén – a váltásról és a különbségekről beszélt.
dec. 5
13:03
Összeállt egy csapatfotóra 2012 legrosszabb igazolásával a Real Madrid (m4sport.hu)
Azóta kiderült, mégsem volt akkora baklövés.
dec. 5
13:18
Ezért cikizik az aranylabdás Modricot - kép (Sport365)
A Real klasszisának nem lehet felhőtlen az öröme.
dec. 5
13:27
Mégiscsak van élet Arsene Wenger után (Azenpenzem)
Szerda este kilenckor a Manchester United az Arsenal labdarúgócsapatát fogadja az Old Traffordon a Premier League 15. fordulójának kvázirangadóján.
dec. 5
13:51
Női kézi Eb: a keddi játéknap legszebb jelenetei - videó (Sport365)
Bámulatos gólok!
dec. 5
14:09
Nyolcgólos meccsen vérzett el a Magyar Kupa első NB I-es kiesője (m4sport.hu)
Csak az égést úszta meg a DVTK a Budaörs ellen.
dec. 5
14:15
Gulácsiék korábbi vezetőedzője ül le a Southampton kispadjára (m4sport.hu)
Ő az első osztrák edző a Premier League-ben.
dec. 5
14:17
A Red Bull megmutatta, nem a motor a Renault felzárkózásának gátja (m4sport.hu)
Cyril Abiteboul szerint az erőforrásukkal már felzárkózhatnak a legjobbakra, a karosszériájuk viszont még aligha éri el a legmagasabb szintet.
dec. 5
14:19
A Fradi a félidőben még ikszre állt Sényőn, aztán gyorsan döntött (m4sport.hu)
Kiállítás-tizenegyes kombó sok volt a hazaiaknak.
dec. 5
14:24
Bombameglepetés a Magyar Kupában, egy NB I-es zakózott (Sport365)
Egy félidőn át a Fradi is szenvedett.
dec. 5
14:27
Magyar kupa: sima, négygólos győzelemmel jutott tovább a Fradi (Azenpenzem)
A labdarúgó NB I listavezetője magabiztosan nyert harmadosztályú ellenfele otthonában, a Diósgyőr viszont az NB II-es Budaörssel szemben alulmaradt és kiesett.
dec. 5
14:27
Kivonult a rendőrség, ez fogadta a fradistákat (Ripost)
Szabolcsban vendégeskedik a Ferencváros a Magyar Kupában. Első most is a biztonság.
dec. 5
15:03
WBO: budapesti mérkőzés dönt a nagyközépsúlyú világbajnoki kihívóról (Infostart)
Február 22-én rendezik meg Budapesten Shefat Isufi és Vincent Feigenbutz összecsapását.
dec. 5
15:27
Fucsovics Márton: minden reggel nehéz (Infostart)
Megmaradni a világ 50 legjobbja között - ez a 2019-es cél lebeg Fucsovics Márton, az évezred eddigi legsikeresebb magyar férfi játékosa szeme előtt. Az InfoRádiónak a Babos Tímeával közös céljairól is elárult részleteket.
dec. 5
15:27
Ha megoldódik a konfliktus, Fucsovics a válogatottal tart (m4sport.hu)
„Egyelőre egy picit sem sikerült abba az irányba lépni a szövetséggel, hogy a helyzet megoldódjon.”
dec. 5
15:30
Ökölvívás: tragikus hirtelenséggel elhunyt a világbajnok (Sport365)
Nem tudtak segíteni rajta az orvosok.
dec. 5
15:33
Az edzői járadékot is örökölhetővé tennék (Infostart)
Az edzők olimpiai járadékának örökölhetőségét szorgalmazza Laurencz László kézilabda mesteredző.
dec. 5
15:39
Javíthatatlan volt a McLaren idei autója (m4sport.hu)
Ha hamarabb fölismerik a bajt, készítenek egy B verziót.
dec. 5
15:57
Átverték a FIFA korrupt elöljáróját: hiába adta le a szavazatát a 2018-as vb helyszínére, sosem kapta meg a pénzt (444.hu)
Nem tudni, kik vesztegették meg a guatemalai Rafael Salguerót, de a vébét végül Oroszország rendezte meg.
dec. 5
16:03
Komoly fájdalmak: megműtötték a világbajnok szupersztárt (Sport365)
Több hetet ki kell hagynia.
dec. 5
16:15
Grosjean: Még egy botlást már én sem bocsátanék meg magamnak (m4sport.hu)
Reméli, idén sikerült kiküszöbölni a problémákat, és jövőre erősen kezdheti az évet.
dec. 5
16:33
A Fradi játékosai elcsúfították a sényői népünnepélyt (Ripost)
Kjartan Finnbogason két gólt vállalt a Ferencváros győzelméből, és már hat gólnál tart a Magyar Kupában. Lovrencsics Balázs góllal és gólpasszal zárt.
dec. 5
16:45
Sok a bizonytalanság az új futballsorozat körül (Infostart)
2021-től a magyar ezüst- és bronzérmesek, valamint a kupagyőztesek az Európa Liga helyett csak a harmadik számú sorozatban szerepelhetnek majd – közölte Orosz Pál, az FTC vezérigazgatója.
dec. 5
16:45
Magyarok a fradista Pena ellen (Azenpenzem)
Tudatosabb játék és a szélsők gyakori foglalkoztatása. Ha e kettőt betartja a magyar női kézilabda-válogatott, akkor ma legyőzheti Spanyolországot (tv: 21.00, M4 Sport) az Európa-bajnokság harmadik, egyben utolsó csoportmérkőzésén. A remélt sikernek gyakorlati jelentősége van: a spanyolok ellen dől el, Kim Rasmussen csapata hány pontot vihet magáva
dec. 5
16:45
Giovinazzi: Nem segítenek a korábbi tapasztalatok (m4sport.hu)
Nagyon régen volt már 2017 első fele…
dec. 5
17:15
Fucsovics örömmel játszana a magyar válogatottban (HírTV)
Pályafutása legsikeresebb évén van túl Fucsovics Márton.
dec. 5
17:33
A sényőiek megnézték volna, mire megy a Fradi 11 a 11 ellen (m4sport.hu)
Rebrov szerint a pálya állapota is belejátszott csapata gyenge kezdésébe.
dec. 5
17:39
Százezreket szeretnének megmozgatni a Budapest Európa Sportfővárosa programsorozattal (Azenpenzem)
A sportfőváros évadot a fővárosi önkormányzat, illetve annak partnerszervezete, a Budapesti Sportszövetségek Uniója koordinálja, és a Testnevelési Egyetem is csatlakozott hozzá.
dec. 5
17:42
Élcsapatnál folytatja hazánk egyik legjobbja (Sport365)
Nagy lépés ez a karrierjében - szomorú okok miatt.
dec. 5
18:03
A harmadosztályú Ajka kiejtette a kupából Torghelle Sándorékat (m4sport.hu)
A fővárosiak csak büntetőből tudtak gólt szerezni.
dec. 5
18:09
Ronaldo a nyáron csak egy lépésre volt az AC Milantól (m4sport.hu)
Már a fizetésben és az átigazolási összegben is megegyeztek, állítja a korábbi sportigazgató.
dec. 5
18:33
Russell nem Kubica legyőzésére fog összpontosítani (m4sport.hu)
Majd annak is eljön az ideje, először azonban más céljai lesznek.
dec. 5
18:39
Váratlan fordulat, mindenkit meglepett a magyar kapitány (Ripost)
Megváltozott a női kézilabdázók kerete. Szerda este már új lányt láthatunk a pályán.
dec. 5
18:48
Mbappé elárulta, melyik topcsapatot kosarazta ki (Sport365)
Bánhatják az angol gárda szurkolói a francia tehetség döntését.
dec. 5
18:57
Hamilton volt az év legjobbja a csapatvezetők szerint (m4sport.hu)
Az Autosport ismét megszavaztatta a csapatfőnököket.
dec. 5
19:03
Sportfőváros 2019: megtanítják helyesen esni az idős budapestieket (Infostart)
A 365 programból álló sorozat jelentőségéről és részleteiről Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes beszélt az InfoRádiónak.
dec. 5
19:03
Otthon kapott ki a Fradi és az Eger a vízilabda BL-ben (m4sport.hu)
A Brescia három góllal tudott nyerni Egerben, a Barceloneta kettővel a fővárosban.
dec. 5
19:27
Visszavonul az olimpiai bajnok kerékpáros (m4sport.hu)
Dani Rowe 2012-ben saját hazájában nyert.
dec. 5
19:29
Ázsiában rendezik a labdarúgó olasz Szuperkupát (m4sport.hu)
A Juventus és a Milan Szaúd-Arábiában csap össze.
dec. 5
20:09
Hollandia legyőzte a horvátokat, a németekkel is találkozunk a középdöntőben (m4sport.hu)
Déli szomszédaink pont nélkül búcsúztak a kontinensviadaltól.
dec. 5
20:15
Kiesett a címvédő Újpest a Magyar Kupából (m4sport.hu)
A tavalyi győztes idén a legjobb 16 közé sem jutott.
dec. 5
20:27
Drámai meccsen esett ki az Újpest (Infostart)
A címvédő Újpest nem jutott a legjobb 16 közé a labdarúgó Magyar Kupában, mivel szerdán a 91. percben kapott góllal alulmaradt az NB II-es Kaposvár vendégeként.
dec. 5
20:27
Pogba ehhez a sztárcsapathoz "menekülhet" (Sport365)
Mourinhóval egyre feszültebb a viszonya a világbajnok játékosnak.
dec. 5
20:33
Nem ment a magyar csapatoknak a BL-ben (Infostart)
Az FTC és az Eger kikapott, a Szolnok döntetlen játszott a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában.
dec. 5
20:39
Mbappét nem Ronaldo vagy Messi nyűgözi le a leginkább (m4sport.hu)
Mégcsak nem is Modricot említette a francia támadó.
dec. 5
21:00
Váratlan döntés: ezt a játékost is elküldheti az Arsenal (Sport365)
Komoly átalakuláson mehet át a londoni csapat kerete.

Keresés