Élvezni szeretné a versenyzést, ezért nem halmozza annyira a számokat – mondta Hosszú Katinka. Elképzelhető, hogy szombaton 100 méter pillangón nem áll rajthoz, hanem csak a 200 méter vegyesre koncentrál a kínai Hangcsouban zajló rövidpályás úszó-világbajnokságon.
Magyarországra érkezik a holland dartsos, Michael van Gerwen (29). A kétszeres világbajnok a március 8-án, az Érd Arénában megrendezendő Budapest Dartsgálán teszi tiszteletét.
A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA elsiette a bejelentést, miszerint Budapesten rendezik az újonnan induló elitsorozat egyik állomását.
Rangadóval zárul az idei esztendő a labdarúgó-NB I-ben. A Ferencváros már biztos őszi bajnokként utazik a Mol Vidihez, de nem veheti félvállról az összecsapást, ugyanis ha vereséget szenved, öt pontra csökken az előnye a fehérváriakkal szemben.
A Mol Vidi labdarúgócsapatának nem jött össze a sporttörténelmi bravúr, csoportharmadikként búcsúzott az Európa-ligától, de az eredményes kupaszereplés így is rengeteget hozott a székesfehérváriak kasszájába! Több mint 4 milliárd forintnyi összeget!
Hosszú Katinka 200 méter vegyesen, Bernek Péter és Gyurta Gergely 400 méter vegyesen, Kalmár Ákos pedig 1500 méter gyorson jutott döntőbe a hangcsoui rövidpályás úszó-világbajnokság szombati versenynapján.
Két csepeli kick-boxos – akik egyébként testvérek –, Veres Richárd és Roland emberfeletti tettet vitt véghez: Rómából összesen hét Világkupa-trófeát hozott haza.
Száz méteren a szűk hattized másodperc utcahossznyi előnynek számít – Hosszú Katinka ekkora fölénnyel nyerte meg a rövid pályás úszó világbajnokságon a legrövidebb vegyes számot, a 100 métert.
Marko Nikolics játékosai nem sokáig örülhetnek az angol sztárcsapat ellen elért döntetlennek, mert az NB I utolsó idei fordulójában kulcsrangadó vár rájuk.
Minden várakozást felülmúlva, a hetedik helyen végzett a magyar női kézilabda-válogatott a franciaországi Európa-bajnokságon. Kim Rasmussen együttese szerdán 31-29-re győzte le az esélyesebbnek tartott Romániát.
Hosszú Katinka nagyon elfáradt, de elégedett teljesítményével a hangcsoui rövidpályás úszó-világbajnokságon, amelyen négy arany- és egy ezüstérmet szerzett.