Semmi kétségünk afelől, hogy amikor Hosszú Katinka hétfőn a Várkert Bazár idilli környezetében elfogadta a Mol vélhetőleg sokmilliós szponzorációs csomagját, a tegnap reggel a Facebookon publikált nyílt levele, amelyben bejelentette a Profi Úszók Világszövetségének megalakulását, már készen volt.
Még három hónap sem telt el azóta, hogy a 17 éves Billy Mongernek amputálták mindkét lábát, a brit pilóta újra autóba ült és alig várja, hogy versenyezzen.
A Paris Saint-Germain megnyitotta a klub Hírességek Csarnokát, amelyben helyet kapott David Beckham is, annak ellenére, hogy mindössze 14 alkalommal szerepelt a csapatban.
Mától a miskolctapolcai Kemény Dénes Uszodában a Vodafone-kupa jelenti a főpróbát a budapesti világbajnokságra készülő magyar női vízilabda-válogatottnak. A mieink a francia, a holland és a világ kiemelkedően legjobb csapata, az amerikai válogatott ellen tesztelhetik a formájukat. Bíró Attila szövetségi kapitány szerint eddig minden a legnagyobb re
Az utolsó pillanatban kerültek ki a magyar úszók a Hosszú Katinka által életre hívott Profi Úszók Világszövetsége (GAPS) alapítói közül, mert a közelgő világbajnokság miatt egyelőre nem kívánnak a témával foglalkozni – árulta el a háromszoros olimpiai bajnok.
Nemcsak a medencében, azon kívül is példaképként viselkednek sportolóink, akik a június 14-én rajtoló, en és Balatonfüreden zajló vizes világbajnokságra készülnek. Többen is előszeretettel állnak jó célok mellé, s ismertségüket felhasználva rászorulókat karolnak fel.