Csak szünet van, megállás nincs a magyar labdarúgásban. Ennek jeleként tegnap két klubnál is – részben – új vezetőedző szerződtetését jelentették be. Herczeg András elfogadta a DVSC ajánlatát és ismét leül a kispadra, az MTK pedig elcsábította Balmazújvárosból Feczkó Tamást. Csak közvetve érinti a magyar futballt, de annál érdekesebb, hogy Marco Ro
A Metal-Art Nemesfémipari Zrt. szállíthatja az érmeket a július 14-én rajtoló vizes világbajnokságra, majd az azt követő masters vb-re. A még május végén kiírt közbeszerzésre egyébként 3 ajánlat érkezett. A munkát a Metal-Art vállalta a legolcsóbban, nettó 69,1 millió forintért.
Barcelona – Az FC Barcelona argentin futballistája a tengerparton vett egy négycsillagos szállodát, ám riválisa már egy teljes hotellánccal rendelkezik.
Montreal – A McLaren-Hondával versenyző Fernando Alonso (35) úgy nyilatkozott Montrealban, a hétvégi Forma-1-es Kanadai Nagydíj helyszínén, hogy akkor marad az istállónál a következő szezonban, ha versenyképes autót kap.
Összejött a román–lett „álomdöntő” a Roland Garroson. Simone Halep 2014 után újra döntőt játszhat Párizsban, és ha megnyeri a Garrost, a jövő héttől ő vezeti a világranglistát.
Feleki Attila 25 év után adja fel. Szerinte nagyon nem jó, ahogy a sportba áramló közpénzek torzítják a versenyt. Az NBII-ben politikusok csapatai menetelnek.
Vb-selejtezőt játszott Ausztrália és Szaúd-Arábia (3-2). A mérkőzés előtt a londoni terror áldozataira emlékeztek néma gyászszünettel. Elképesztő módon a szaúdi focisták mindezt semmibe vették.