Rakaczki Bence, a Diósgyőri VTK tavaly, fiatalon leukémiában elhunyt futballistájának arcképe látható azon az emléktáblán, amelyet szerdán helyzetek el a diósgyőri stadion főépületének bejárata mellett.
A címvédő Ferencváros a Békéscsaba, a legutóbbi szezonban második Győr pedig az akkor harmadik Érd otthonában aratott magabiztos győzelmet a női kézilabda NB I szerdai játéknapján.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szerdán tette közzé, hogy Budapest, Hamburg, Los Angeles, Párizs és Róma száll harcba a 2024-es nyári olimpia és paralimpia rendezéséért.
Összesen hat magyar labdarúgó léphet pályára a második számú európai kupasorozat, az Európa Liga csütörtöki nyitókörében, melyben a Lech Poznan a portugál Belenensest fogadja, a válogatott csatárát, Nikolics Nemanját foglalkoztató Legia Warszava pedig a dán Midtjyllandhoz látogat.
Spanyolországban, Getafe városában lesz fociedző az a szír menekült, akit a magyar N1TV operatőre gáncsolt el, miközben fiával a karjában szaladt a rendőrök elől Röszkénél - jelentette be a Madridtól délre található kisváros polgármestere.
Szingapúr - Az amerikai Alexander Rossi versenyez majd a Manor Marussia Forma-1-es csapatánál a hétvégi Szingapúri Nagydíjon a spanyol Roberto Merhi helyett.
A Barcelona szerda este Rómában lépett pályára a Bajnokok Ligája csoportkörének első meccsén és amellett, hogy nem sikerült nyerniük a katalánoknak, egy játékosukat is hosszú időre elveszítették.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) csütörtöki döntése szerint a magyar válogatottnak zárt kapuk mögött kell lejátszania a Feröer-szigetek elleni október 8-i Európa-bajnoki selejtezőt.
Emellett még 70 ezer eurós büntetést is kell fizetni a Magyarország-Románia Eb-selejtezőn történt szurkolói bekiabálások miatt. Zárt kapuk mögött játszanak a románok is
A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Forma-1-es Mercedes brit pilótája a hétvégi Szingapúri Nagydíjon beállíthatja a legendás, háromszoros vb-győztes Ayrton Senna rekordját.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) csütörtöki döntése szerint a román válogatottnak zárt kapuk mögött kell lejátszania a Finnország elleni, október 8-i Európa-bajnoki selejtezőt szurkolóinak a magyarok és a görögök elleni mérkőzésen tanúsított viselkedése miatt.
Az UEFA nem csak a magyar, hanem a román szövetséget is büntette. Az Európai Labdarúgó Szövetség csütörtöki döntése szerint a román válogatottnak zárt kapuk mögött kell lejátszania a Finnország elleni, október 8-i Európa-bajnoki selejtezőt szurkolóinak a magyarok és a görögök elleni mérkőzésen tanúsított viselkedése miatt.
A Manchester United egykori csapatkapitánya, Roy Keane védelmébe vette a PSV játékosát, Hector Morenót. A sokak szerint pirosat érdemlő megmozdulás, amely Luke Shaw lábtöréséhez vezetett, az ír legenda szerint zseniális szerelés volt.
A korábbi 14-gyel szemben 16 csapat kezdi meg a vetélkedést a 2015/16-os honi férfi vízilabda-bajnokság élvonalában, amely számára az első fordulót szerdára írta ki a szövetség, a tényleges rajtot azonban a szombatra előrehozott Kaposvár-BVSC mérkőzés jelenti.
Várhatóan négy-hat hetet vesz igénybe Wojciech Szczesnynek, az AS Roma lengyel kapusának felépülése, aki az FC Barcelona elleni szerdai labdarúgó Bajnokok Ligája-mérkőzésen sérült meg.
A Lech Poznan Kádár Tamással és Lovrencsics Gergővel a kezdőben fogadta a portugál Belenensest az Európa Liga nyitófordulójában, gól nem született a meccsen.