Sajtóértesülések szerint a Manchester United és a Real Madrid képviselői kicsúsztak a nemzetközi futballpiac nyári átigazolási időszakának határidejéből, így elképzelhető, hogy David de Gea, a Vörös Ördögök spanyol kapusa egyelőre nem vált klubot.
Bukarest – Az 1986-os BEK-döntő hőse, Helmuth Duckadam kiakadt a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányára, Anghel Iordanescura, mert nem hívta be magyarok ellen készülő keretbe Niculae Stanciut.
Hiába egyezett meg mindenben a Real Madrid és a Manchester United De Gea átigazolásával kapcsolatban, a szükséges papírmunka nem készült el időben, pontosabban az aláírt papírok nem futottak be időben a spanyol profi ligához.
Bukarest – Felforgatott román védelem léphet pályára Budapesten. A román Gazeta Sportulior újság szerint a mértékadó transfermarkt.de weboldal által 6 millió euróra becsült Vlad Chiriches sérüléssel bajlódik.
Bíró Attilát nevezte ki a Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége a női válogatott élére. Az edző az elmúlt három évben Új-Zélandon irányította a női vízilabdázók szakmai munkáját.
David De Gea marad a Manchester Unitednél, miután a Real Madrid úgy döntött, nem próbálja orvosolni a tegnap esti bakit, azaz letesz a spanyol kapus idei megszerzéséről.
A középpályás Alex Song bebiztosítása után két jónevű támadót is igazolt a West Ham az angol átigazolási időszak zárónapján! Ezt a londoni klub jelentette be dél körül.
A Nantes kedd délután bejelentette, hogy eladta a "liga egyik legjobb középhátvédjét", a 26 éves, szenegáli Papy Djilobodjit az angol bajnok Chelsea-nek.
Hosszú közleményt adott ki a Real Madrid, amiben tíz pontba szedte, hogy miért nem sikerült megszerezniük a Manchester United spanyol kapusát, David De Geát.
A magyar labdarúgó-válogatott hétfő óta készül a románok elleni pénteki Európa-bajnoki selejtezőre. A játékosok szerint nem ezen a meccsen dől el a továbbjutás sorsa, de a három pont megszerzése nagy siker lenne.
Hosszú közleményt adott ki a Real Madrid, amiben tíz pontba szedte, hogy miért nem sikerült megszerezniük a Manchester United spanyol kapusát, David De Geát.
A Himalájában található 8156 méteres Manaslu meghódítására készül Klein Dávid hegymászó, aki várhatóan szeptember 6. és 14. között éri el az alaptábort.
Az új igazolás, Arturo Vidal idegen test volt a Bayern összehangolt, pozíciós játékában, ezért bosszankodott Pep Guardiola a Leverkusen elleni, múlt hétvégi bajnokin! Videó!
A Legia Warszawa magyar támadója, Nikolics Nemanja lett a hónap legjobbja a lengyel labdarúgó-bajnokságban a csapatkapitányok és a szurkolók szavazatai alapján.
A Manchester United labdarúgója lett a szépreményű Monaco-csatár, Anthony Martial. Tinédzserért ennyit még soha senki sem fizetett a futballtörténelemben.
A Legia Warszawa magyar támadója, Nikolics Nemanja lett a hónap legjobbja a lengyel labdarúgó-bajnokságban a csapatkapitányok és a szurkolók szavazatai alapján.
A Man. United közleményben tudatta saját verzióját, hogy miért nem jött létre az utolsó pillanatban David De Gea Real Madridhoz igazolása (amelynek részét képezte a Real-kapus Keylor Navas Manchesterbe szerződése) a spanyol játékospiac hétfői zárónapján. Eszerint a királyiak csak magukat okolhatják, ugyanis túl későn variáltak a dokumentáción.
Egy edzést tartott a románok és az északírek elleni Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar labdarúgó-válogatottnak Bernd Storck szövetségi kapitány.