Rafael Nadal ismét megsérült! A korábbi világelső spanyol teniszező edzésen szenvedett csuklósérülést, emiatt ki kell hagynia a torontói és a cincinnati tornát is. Mindkettőn címvédőként indult volna.
A Mercedes vezetői és versenyzői átbeszélték a hungaroringi csapatutasítás kérdését, és bár az istálló egyetért azzal, hogy Lewis Hamilton jól döntött, a jövőben az utasítások betartását várja el versenyzőitől.
A wimbledoni bajnokság óta pihent, világelső Serena Williams győzelemmel tért vissza az egyesült államokbeli Stanfordban zajló, 710 ezer dollár összdíjazású keménypályás női tenisztornán.
A brit Metro arról számolt be, hogy a Borussia Dortmund német válogatott középpályása, Marco Reus csak azért nem lett már nyár elején az Arsenal játékosa, mert megsérült a nemzeti csapatban.
Az Ipswich Towns hivatalos honlapján jelentette be, hogy egy plusz egy éves szerződést kötött a korábban a Borussia Dortmund első csapatában is bemutatkozó magyar támadóval, Bajner Bálinttal.
A Puskás Stadionban bemutatták az új, a régi falain belül felépülő aréna látványterveit. Az új stadion nemcsak a futballt szolgálja ki, hanem még vagy 20 másik sportágat is.
Sokkal jobban érzi magát, és felépült a hazai rendezésű világbajnokságon elszenvedett hátsérüléséből Neymar, az FC Barcelona brazil csatára, aki felkészülten várja a spanyol labdarúgó-bajnokság rajtját.
Szerdán a német első osztályban szereplő Hannover az NB II-be frissen feljutott Csákvár ellen játszott felkészülési mérkőzést. A találkozó 1-1-es döntetlennel zárult, többek között ennek kihagyott Joselu-helyzetnek is köszönhetően.
A Real Madrid brazil válogatott hátvédje, Marcelo Rio de Janeiróban járt a helyi rendőrség különleges egységénél. Ha már ott volt, felkapott egy masszív gépfegyvert, és pózolt vele egyet.
Lionel Messi, a brazíliai világbajnokságon ezüstérmes argentin labdarúgó-válogatott csapatkapitánya megszakítja nyaralását, és hazautazik a futballszövetség (AFA) elnökének, a szerdán elhunyt Julio Grondonának a temetésére.
A Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) döntése értelmében ősztől a legjelentősebb viadalokat nem a hagyományos, kaucsuk-, hanem újonnan kifejlesztett, műanyag labdákkal bonyolítják le.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Az Európai Labdarúgó Szövetség szektorbezárással büntette a Bajnokok Ligája selejtezőjében szereplő Debrecent a csapat szurkolóinak rasszista megnyilvánulásai miatt.
A német válogatott nyerte a Magyarországon rendezett U19-es labdarúgó Európa-bajnokságot, miután a csütörtöki döntőben 1-0-ra legyőzte a portugál csapatot.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szektorbezárással büntette a Bajnokok Ligája selejtezőjében szereplő Debrecent a csapat szurkolóinak rasszista megnyilvánulásai miatt.
A német válogatott nyerte a Magyarországon rendezett U19-es labdarúgó Európa-bajnokságot, miután a csütörtöki döntőben 1-0-ra legyőzte a portugál csapatot a budapesti Szusza Ferenc Stadionban.