Első ízben rendezi meg szombaton a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) - hagyományteremtő céllal - a Magyar Úszás Napját, amelyen vízbe száll a vegyesúszás négyszeres olimpiai és világbajnoka, Darnyi Tamás is.
A házigazda brazil együttes és az elsőként kijutott japán csapat után az ausztrál labdarúgó-válogatott is biztosította helyét a jövő évi világbajnokság mezőnyében.
Bejutott a legjobb négy közé a Boczkó Gábor, Rédli András, Imre Géza, Szényi Péter összeállítású párbajtőrcsapat a zágrábi vívó Európa-bajnokság harmadik napján.
Műteni kell Varga Dánielt, a férfi vízilabda-válogatott kapitányát, aki így szinte biztosan kihagyja a július-augusztusi, barcelonai vizes világbajnokságot.
Az enduro egyik legjobb magyar versenyzője, Tóth Barna végre az idei Romanian Baja magyar bajnoki futamán igazi hegyi szakaszokon is próbára tehette a tudását.
Az időmérőn szétrobbant motorblokkját kicserélték, de az utolsó helyről csak a nyolcadikig bírt előre törni az Alpok-Adria Bajnokság Superstock 600-as mezőnyében a Tomracing Motorsport Team versenyzője, Gyutai Adrián.
A szombati Giants Live világkvalifikációs erősember verseny előtti utolsó edzések zajlanak. Az óbudai Sunrise Crossfit teremben Erdei Zsolt profi ökölvívó világbajnok vendégszeretetét élvezte Nagy Ákos és a dél-afrikai Marc van der Haer.
Arn Gréta búcsúzott kedden a wimbledoni nyílt teniszbajnokság selejtezőjének első fordulójában, miután három szettben kikapott a francia Julie Cointól.