Budapest - Nem lehet elég korán elkezdeni a szurkolást. Így gondolják az Újpest U13-as focicsapatának növendékei, akik, ha nem a pályán szerepelnek, akkor a lelátón biztatják a felnőttgárdát.
Győr - Borkai Ádám (18) is bajnoki címnek örül a Győr focicsapatában. Borkai Zsolt (47) olimpiai bajnok tornász fia egyelőre nem a felnőttkeret tagjaként ünnepli az NB I-es elsőséget, de ő az U18-as diadalra is nagyon büszke, sőt a második együttesben már a felnőttek között is bemutatkozott.
Optimistán nyilatkozott Vlagyimir Putyin azt követően, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottsága a birkózást is beválasztotta a 2020-as olimpiai részvételre esélyes sportágak közé.
Ismét megcsillantotta kivételes technikai tudását Ronaldinho, aki az Atletico Mineiro Tijuana elleni Libertadores Kupa-meccsén hihetetlen hanyag mozdulattal passzolt a védő lábai között társához.
A Miami Heat 90-79-re legyőzte az Indiana Pacerst az észak-amerikai profi kosárlabdaliga keleti főcsoport-döntőjének péntek hajnali ötödik mérkőzésén, így ismét átvette a vezetést.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Igen kreatív módon heccelték meg Steven Gerrarot az írországi Knock Airport felé vezető úton, ahol az egyik táblára az RVP 1 jelet festették. Leleményes elkövetők aláírták a "Gerrard 0" taget, utalva a két sztár bajnoki címeinek számára.
Sami Khedira, a Real Madrid sztárja egy megható Facebook-posztban búcsúzott el a blancókat elhagyó José Mourinhótól megspékelve üzenetét egy fotómontázzsal.
A legfrissebb spanyol sajtóértesülések szerint Daniel Levy, a Tottenham Hotspur elnöke 200 millió euróban határozta meg a Real Madrid által megvenni kívánt Gareth Bale kivásárlási árát.
Hatalmas meglepetéssel zárult az Osztrák Kupa döntője, miután a harmadosztályú Pasching 1-0-ra legyőzte a bajnok Austria Wient és ezzel jogot szerzett az Európa Ligában való indulásra.
Tomiszlav Szivics, a Paks vezetőedzője utolsó mérkőzésén ül a tolnai csapat kispadján. A jövőre már a Diósgyőrt irányító tréner komoly gondokkal küzd a Kecskemét elleni meccs előtt.
Győzelemmel zárná a Kaposvár ellen az OTP Bank Liga idei szezonját Ricardo Moniz, a Ferencváros vezetőedzője. A szakember a találkozó előtt kiemelte, hogy a szurkolók mindig a csapat mellett álltak.
Futballtörténelmi sikerre készül a Bayern München szombaton a Hajnal Tamást is foglalkoztató VfB Stuttgart elleni kupadöntőben, ugyanis az első triplázó német csapat lehet.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Lefújták csütörtökön a Kancsendzönga csúcs közelében május 20-án eltűnt öt hegymászó, köztük Erőss Zsolt és Kiss Péter utáni kutatást. Közben megérkezett a nepáli fővárosba a magyar expedíció két tagja.