2013. június 18. kedd

jún. 18
4:45
Kutasira vallottak a REAC-osok? (Blikk)
Budapest — Kutasi Róbert (†48) neve is szerepelhet a bundaügy vádirataiban. A labdarúgást övező fogadási botrány szörnyű pillanata volt, mikor a REAC klubigazgatója 2012. március 1-jén egy fővárosi toronyház tizenhatodik emeletéről a mélybe vetette magát.
jún. 18
5:03
A szponzorok még nem bocsátottak meg Janicsnak (Blikk)
Montemor-o-Velho – Hiába nyert két aranyat és két bronzot a hétvégi portugáliai Eb-n Douchev-Janics Natasa (30), és lett a magyar küldöttség legeredményesebb tagja, a háromszoros olimpiai bajnok kajakos milliókat bukott.
jún. 18
5:05
"Ha később fizet, több lesz a hálapénz" (Blikk)
Budapest – Állítólag szabott tarifa szerint kért pénzt betegeitől az a sebészorvos, akivel kapcsolatban vizsgálatot indított az őt foglalkoztató kórház.
jún. 18
5:39
7 évet kaphat UFO Zsolti (Blikk)
Budapest - A gyanú beigazolódott: prostituáltak közvetítésével vádolhatják V. Zsoltot (36), az UFO popegyüttes vezetőjét.
jún. 18
5:41
Két műtéttel mentették meg Sas József életét (Blikk)
Budapest – Súlyos műtéteken esett át Sas József (74). A Blikk információi szerint a humoristát májusban szívkatéterezték, nemrég pedig ismét kórházban találta magát, ugyanis kiderült: a nyaki verőere 90 százalékban elzáródott.
jún. 18
6:30
Milliárdos üzletet építenek Liptaira (BorsOnline)
Rajongói annyira kíváncsiak étkezési, gyermeknevelési, öltözködési és egyéb ­szoká­saira, hogy nem győznek tőle tanácsot kérni. Ez adta az ötletet, hogy befektetők segítségével női intézménnyé fejlesszék Liptai Claudiát.
jún. 18
6:48
Rémhír terjed Törőcsik Mariról (BorsOnline)
Tizenöt percig volt kórházban, de máris az a pletyka járta, hogy beteg. A Nemzet Színésze csak rutinvizsgálaton volt, és kirobbanó formában várja a nyári munkáit, többek között Stohllal játszhat együtt.
jún. 18
6:50
A top 10-be hízták magukat a magyarok (BorsOnline)
Hiába riogattak az orvosok, hogy több testmozgás, ­stresszmen­tesítés és kiegyensúlyozott táplálkozás, ­különben baj lesz. A többség csak legyintett. Most megnézhetjük magunkat: hazánk máris a világ legelhízottabb országai közé tartozik.
jún. 18
6:52
Vélemény: Pató-land (BorsOnline)
Jómagam nem jártam az Egybesült Államokban, de köztudott, hogy az odaátról sugárzott tévécsatornákon szereplő karcsú, sportos emberek ott a kisebbséget jelentik.
jún. 18
7:06
Varga Győzőnél a jó szex számít (BorsOnline)
Mostantól nem kérdés, hogyan lehet tizenhét évig boldog párkapcsolatban élni. Legalábbis az irigymirigyes Varga Győző szerint a jó szex elengedhetetlen a harmóniához.
jún. 18
7:08
Alekosz nem akar dolgozni és kész (BorsOnline)
Csak jól akarja magát érezni, dolgozni az életben többet esze ágában sincs Nagy Alekosznak. A valóságshow hős ugyanis azt mondja, képtelen elviselni más ostoba embereket.
jún. 18
7:10
Budapesten kószált Kálmánka, a tárnoki kisfiú (BorsOnline)
Budapesten találták meg Vidák Kálmánt. A 13 éves tárnoki kisfiú két napig bolyongott a fővárosban. Nevelőszülei és testvérei állítják: Kálmán nem a rossz bizonyítvány miatt menekült.
jún. 18
7:24
Zsanett: jó lett volna Puskással ünnepelni (BorsOnline)
Keveseknek adatik meg, hogy a nevét futballszakmai körökben Puskás Ferenccel együtt emlegessék. Jakabfi Zsanett csak azt sajnálja, hogy Öcsi bácsi nem érte meg az ő BL-győzelmét.
jún. 18
8:00
Sorelék afrikai családmodellt szeretnének (BorsOnline)
A gyermek vérében van az apa tisztelete – ez az alapja az afrikai családmodellnek, s eszerint neveli majd hamarosan születendő gyermekét a kongói származású Kembe Sorel és párja, Kondákor Zsófi.
jún. 18
8:18
27 éve nem volt ilyen meleg idő (BorsOnline)
Nem enyhül az idő egészen hét végéig a tegnapi hőségriasztás után. Akkor azonban megint – akár pusztító erejű – viharok várhatóak. A megszokottnál tíz fokkal melegebb időben a hőségre érzékenyeknek nagyon oda kell figyelniük.
jún. 18
8:20
Olvasta, hogy nyert? (BorsOnline)
Pénz vagy nyaralás a napfényes tengerparton? Mindkettô öné lehet! Csak vegyen egy Borsot.
jún. 18
8:36
Katalin fia születésével milliárdokat keres (BorsOnline)
Az egész világ izgatottan várja Katalin és Vilmos gyermekének érkezését. A kicsi születése után rögtön óriási vagyont hozhat a királyi családnak, amelyet a kulturális értékek megőrzésére fordítanak.
jún. 18
8:54
Uri Geller találta meg Oszamát? (BorsOnline)
Uri Geller és a titkosszolgálatok kapcsolatáról készül dokumentumfilm. A magyar származású mentalista segített megtalálni Oszama bin Laden búvóhelyét?
jún. 18
9:12
Ketrecben éltek a magyar túszok (BorsOnline)
Saját ürülékükben és vizeletükben fekve, egy föld alatti lyukban ketrecbe zárva élt 8 hónapig a két magyar férfi, akiket Szíriában ejtettek túszul. Euró- és dollármilliókat kértek értük, végül váltságdíj nélkül szabadon engedték őket.
jún. 18
9:30
Téli nyaralást ígért Szivics a családnak (BorsOnline)
Végigdolgozza a nyarat Tomiszlav Szivics, a Diósgyőr edzője, aki az elsők közt kezdte meg a felkészülést a csapatával. A szakember dél-amerikai nyaralással kárpótolja a családját decemberben.
jún. 18
9:48
Megvannak a Szépségkirálynő döntősei (BorsOnline)
A kiesett lányoknak azonnal csomagolniuk kellett. Nagy Apolka ráadásul nem is tanult, ezért ma meg fog bukni a vizsgán.
jún. 18
10:09
Videó: Fertőzésveszély a Római-parton (Blikk)
jún. 18
10:24
Dráma: Ádernek el kell hagynia a Sándor-palotát (BorsOnline)
Áder János köztársasági elnöknek ki kell költöznie a Sándor-palotából, Orbán Viktor miniszterelnök ugyanis szemet vetett a patinás épületre. A Bors megnézte, hová költözhetne Áder.
jún. 18
10:42
Kováts Vera jól járt: minden kívánságát lesi fiúja (BorsOnline)
A pár nyolc hónapja van együtt. Az interneten ismerkedtek meg.
jún. 18
10:45
Megmentette öccse életét a 9 éves gyerek! (Blikk)
Befejezte az elsősegély tanfolyamot, majd néhány órával később megmentette fuldokló öccse életét egy 9 éves kisfiú.
jún. 18
11:00
Orosz Barbit mégsem vették feleségül? (BorsOnline)
A műsorvezető korábban azt nyilatkozta, férjhez megy májusban, de nem visel jegygyűrűt. Csak egy biztos, a szerelemben hisz.
jún. 18
11:03
Szeretője zsarolta a 16 éves lányt (Blikk)
Amir Khan (22) azzal zsarolt ki 15 ezer fontnyi - kb. 5 millió Ft - családi ékszert 16 éves áldozatától, hogy azt állította, felvette autójában történt légyottjukat mobiltelefonjával.
jún. 18
11:18
Brutális megszorítással robbantott Varga Mihály (BorsOnline)
Duplázódó csekkadó, másfélszer több telefonadó. Ez a két fő tétele Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter váratlanul bejelentett megszorítócsomagjának.
jún. 18
11:18
Rihanna megelőzte Biebert (Metropol)
A barbadosi születésű popcsillag világrekordot is döntött: ő a legnetnézettebb ember a Földön.
jún. 18
11:20
Mourinho máris tisztogat? (BorsOnline)
José Mourinho ugyan csak egy hónap múlva kezdi el a felkészülést a Chelsea-vel, ám már leszögezte, több futballistájától is gyorsan megválik, ha az elkötelezettség hiányát észleli.
jún. 18
11:54
Kimarad Budapest Brad Pitt filmjéből (BorsOnline)
A színész filmje, a Z világháború forgatása Budapesten – ebből egyetlen kocka sem került vászonra. A csöndesebb befejezés miatt döntöttek így.
jún. 18
11:54
Pénzbe kerülhet az elalvás (Metropol)
Legalábbis egy amerikai férfi legújabb találmánya, a pénzmegsemmisítő ébresztőóra használatakor.
jún. 18
12:12
Traktorral védik Barack Obamát (BorsOnline)
Annyira ötletesek Amerikában az ügynökök, hogy csak na. Van, aki mezôgazdásznak álcázzák magát, hogy ne legyen túl feltűnő.
jún. 18
12:15
Elszökött 15 éves szeretőjével a tanár (Blikk)
Jeremy Forest (30) tavaly a nyári szünet előtt kezdett viszonyt diákjával.
jún. 18
12:33
Bikiniben jósol jégesőt Tatár Csilla - Videó! (Blikk)
jún. 18
12:48
Ékszereket és bútorokat készítenek a hajléktalanok (BorsOnline)
Ami az egyik embernek szemét, az a másiknak kincs. A brazil nincstelenek összefogtak és a várost ellepő hulladékból készítenek ékszereket, bútorokat.
jún. 18
13:24
Hiába zabál, élve felemészti magát a szervezete - videóval (BorsOnline)
A 23 éves férfi egy bizarr genetikai mutáció miatt képtelen egy grammot is hízni, sőt, gyermekkora óta minden zsírszövet eltűnt a testéről. Ennek ellenére vérzsírszintje extrém magas, így szervezete folyamatos fogyásra kényszerül, ráadásul cukorbeteg is lett.
jún. 18
13:26
Karneváli hangulat uralkodik a Konföderációs Kupán (BorsOnline)
A Konföderációs Kupára érkező szurkolókat a legkevésbé sem izgatja, hogy néhány hazainak nem tetszik a torna. Ünnepelni és lazulni akarnak, akik Brazíliába utaztak.
jún. 18
13:27
Meghalt az anya, mert az orvosok nem tudták, mi baja (Blikk)
Coventry - Fülfájással került kórházba, de mire kiderült, hogy agyhártyagyulladása van, meghalt egy 3 gyermekes nő.
jún. 18
13:45
Fotóst gázolt Justin Bieber (Blikk)
Komoly bajba keveredett Justin Bieber, akit egy fotós elgázolásával vádolnak.
jún. 18
13:45
Milliókat bukott Jim Carrey (Blikk)
Csak milliókkal olcsóbban tudta eladni malibui házát Jim Carrey, mint szerette volna. A fényűző óceánparti villát még 2011-ben hirdette meg eladásra 18 millió dollárért (4 milliárd forint), de a kutyának sem kellett.
jún. 18
14:00
Komoly: közös számra készül Psy és Brian May (BorsOnline)
Amíg Brian félt a találkozástól, addig Psy példaképe a Queen volt. Biztos csodás lesz, amit együtt alkotnak.
jún. 18
14:03
13 lányt bántalmazott a tévés (Blikk)
Az egykori tévés műsorvezető Stuart Hall (83) pere hétfőn zárult le: a férfit azért ítélték el, mert 13 kis- és fiatalkorú lányt zaklatott 1967 és 1986 között.
jún. 18
14:18
Dekára kéri a magyar most a gyümölcsöt (BorsOnline)
Hüledezve nézik az emberek a gyümölcsárakat a piacon, és kiló helyett dekákban gondolkodnak. Az időjárás sokat ártott a gyümölcsnek, és így a pénztárcánknak is. A piacon kétezer forintért is találtunk cseresznyét.
jún. 18
14:21
Hagyta meghalni a beteget a nővér (Blikk)
Érzéketlen nővér hagyta meghalni a 81 éves ápoltat. „Az én hazámban, ha egyszer meghalt valaki, akkor meghalt és kész – mondta, ahelyett, hogy elkezdte volna az újraélesztést.
jún. 18
14:54
Gyomrába csapolták az agyvizét, túlélte (BorsOnline)
Sikeres operációt hajtottak végre egy 8 hónapos brit vízfejű kisfiún. Az úttörő operáció reményt jelent egy ugyanebben a betegségben szenvedő indiai kislánynak, Roonának.
jún. 18
15:30
Sebastian Vettel Da Vincit másolja (BorsOnline)
Rajongói imádják, riválisai a falra másznak a háromszoros világbajnok Sebastian Vettel győzelmi kézjelétől. A Bild német lap leleplezte a pilótát, aki Leonardo da Vincitől kölcsönözte a mozdulatot.
jún. 18
15:30
Itt a kezem, nem disznóláb (Metropol)
Barack és Vlagyimir.
jún. 18
15:48
Borzasztóan néz ki Tyler lábujja (BorsOnline)
A szűk cipő és a sok ugrálás deformálhatta az Aerosmith frontemberének lábát. A kék körömlakkal talán javítani akart az összképen.
jún. 18
16:06
Fő a jókedv (Metropol)
Egy esküvőn minden megtörténhet.

Keresés