Robert Kubica nem emlékszik vasárnapi ralibalesetére - ez derül ki abból az interjúból, amelyet a La Gazzetta dello Sport című olasz lap pénteki száma közöl a Renault Forma-1-es csapat lengyel pilótájával, aki kijelentette: mindent elkövet azért, hogy már idén visszatérhessen.
A bolgár és az észt szövetség azt kéri az Európai Labdarúgó Szövetségtől (UEFA), hogy vizsgálja ki a két válogatott szerdai, törökországi, egymás elleni felkészülési mérkőzését, amelyet magyar bírói hármas vezetett, s a végeredmény furcsán alakult ki.
José Luis Rodríguez Zapatero spanyol miniszterelnök kiállt Alberto Contador háromszoros Tour de France-győztes országúti kerékpáros mellett, akit egy évre eltiltanának doppingvétség miatt.
A címvédő Bayern München a Hoffenheimet fogadja szombaton, a német labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában, s a bajor alakulatnál ebben a szezonban először léphet pályára egyszerre a két kulcsjátékos, Arjen Robben és Franck Ribéry.
A városi rivális Manchester City ellen próbálja feledtetni szurkolóival múlt heti, kínos vereségét az éllovas Manchester United az angol labdarúgó-bajnokság hétvégi, 27. fordulójában.
Vágner László, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) játékvezető bizottságának vezetője szerint nem lett volna joga az Észtország-Bulgária (2-2) találkozón közreműködnie annak a magyar bírói hármasnak, amely itthon alacsonyabb osztályokban vezet mérkőzéseket. Ezért mindhármuk engedélyét azonnali hatállyal felfüggesztették.
A Tottenham kénytelen lesz nélkülözni Gareth Balet a Milan elleni, jövő keddi Bajnokok Ligája mérkőzésen. A fiatal walesi szélső továbbra is hátproblémákkal küszködik.
A Mexikó-Bosznia-Hercegovina mérkőzésen egy tangabugyis szurkoló futott a pályára, aki megpróbálta elcsenni a labdát a bosnyákok kapusától, Kenan Hasagictól, ő azonban hősiesen megtartotta azt.
Válogatottunk szerdán Azerbajdzsán ellen kezdte meg idei szereplését. A mérkőzésen bezsebelte ugyan a győzelmet Egervári Sándor csapata, azonban a játékkal nem lehet túlzottan elégedett a szövetségi kapitány.
A valenciai Mestalla Stadionban rendezik április 20-án a nagy érdeklődéssel várt spanyol Király Kupa-döntőt, amelyben a Real Madrid és az FC Barcelona csap össze egymással.
Minden mozdítható értéket elvittek a betörők Otto Rehhagel lakásából. A 2004-ben Görögországot szövetségi kapitányként Európa-bajnoki címig vezető szakember lakását vélhetően figyelték a tolvajok.
A Real Madrid, az FC Barcelona és a Manchester United a három leggazdagabb labdarúgóklub a tavalyi árbevételek alapján. Az első hat sorrendje nem változott.
A valenciai Mestalla Stadion ad otthont április 20-án a spanyol Király Kupa döntőjének, amelyen a két ősi rivális, az FC Barcelona és a Real Madrid mérkőzik egymással.
A belga Charleroi erdélyi származású szakvezetője szerint nem a rossz eredménysoruk volt az egyetlen gond, hanem sporton kívülálló okok is felvetődtek.
A feltámadó, megszakítás nélkül négy bajnokit nyert, és már hatodik Liverpool ezúttal a kiesőjelölt Wigan ellen próbálja meg folytatni győzelmi szériáját.
Michael Schumacher zárta az élen a Formula-1-es világbajnokság jerezi tesztjének második napját. A hétszeres világbajnokot a ferraris Felipe Massa, és a McLaren versenyzője, Jenson Button követték a listán.
A 2004-es athéni olimpia aranyérmese úgy döntött, hogy ismét fegyvert ragad és ott akar lenni a 2012-es londoni játékokon. A 46 esztendős sportoló arra kíváncsi, képes-e arra, hogy újra a csúcsra jusson
Charleroi - Csodára készül futballcsapatával László Csaba (46), aki a belga élvonalban szereplő Charleroi szakmai munkáját irányítja, és a tavaszi szezon kezdetén a kirúgás küszöbén állt.
A Pittsburgh Penguins egyik legbrutálisabb játékosát, Matt Cooke-ot négy mérkőzésről eltiltotta a liga túlzott keménységért és az ellenfél testi épségének a veszélyeztetése miatt.
Kiss Csaba, a Szeged Beton játékosa soha nem felejti el az Egerben eltöltött éveket, de minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy jó eredményt érjenek el szombaton.
A Boston Celtics játékosa, Ray Allen csapata mai Los Angeles Lakers elleni mérkőzésén 2,562. hárompontosát dobta a ligában, ezzel megdöntve Reggie Miller rekordját és beírta magát a sportág halhatatlanjai közé.
Budapest – Mészöly Kálmán (69) annyira neheztel a Vasasra, hogy nem ment el arra a közös indulóéneklésre sem, amelyet az angyalföldi klub centenáriumi ünnepsége kapcsán szerveztek. Pedig a hajdani válogatott futballista ezer szállal kötődik a piros-kékekhez, 13 éven keresztül játszott színeikben, s négy évetn át edzőként is szolgálta őket. A nagy szeretet a múlté...
A spanyolországi Jerezben zajló Formula-1-es tesztsorozat második napján vaskos meglepetésnek tapsolhattak a mérnökök – a Mercedes mindenkit legyőzött.
Hat hétes kényszerpihenő vár Robbie Keane, akit január végén adott kölcsön klubja, a Tottenham a kiesés ellen harcoló, a Premier League-ben utolsó helyen álló alakulatnak.
A francia sokadosztályú Mulhouse-Louhans összecsapáson még amatőrök között is vércikinek számító módon bénáztak el egy szabadrúgást a Mulhouse futballistái.
Az elmúlt hónapban, még a negyvenes listán sem szerepelt Erdei Zsolt neve a WBC-né, a legfrissebb ranglistán, pedig, már a negyedik. Bedák Zsolt és Balzsay Károly is egy helyet rontott a WBO-nál.