2010. augusztus 12. csütörtök

aug. 12
6:48
Győzelemmel debütált Róth Antal U21-es csapata (Infostart)
A magyar olimpiai labdarúgó-válogatott kétgólos győzelmet aratott szerdán a bosnyákok vendégeként Európa-bajnoki selejtező-mérkőzésen.
aug. 12
7:42
Visszafoglalja a bank a Futballvárost (Infostart)
Egy helyi bírósági ítélet nyomán megtarthatja névhasználati jogát az a kereskedelmi bank, amely korábban is nevet adott a johannesburgi Futballvárosnak. Ebben a stadionban rendezték többek között a június-júliusi, dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság nyitómérkőzését és döntőjét.
aug. 12
8:18
Carragher a Liverpoolból menne nyugdíjba (Infostart)
Jamie Carragher, a Liverpool válogatott védője azt reméli, hogy meghosszabbítják a szerződését, és a Vörösöknél fejezheti be futballista pályafutását.
aug. 12
8:20
Cseh László: "Legközelebb még gyorsabb leszek!" (Infostart)
Nem kell mindig a legjobb időmet megúsznom, az én koromban már nem feltétlenül ez a lényeg - mondta az InfoRádiónak Cseh László, miután Európa-bajnoki csúccsal nyert 200 méteres vegyes úszásban a margitszigeti kontinenstornán.
aug. 12
10:06
Gerrard: "A magyarok tökös fiúk!" (Infostart)
A magyar labdarúgó-válogatott játékosainak egybehangzó véleménye szerint az együttesnek nem kell szégyenkeznie az angoloktól elszenvedett 2-1-es szerdai vereség miatt. A hazaiak góljait szerző Steven Gerrard szerint a magyarok "tökös fiúk".
aug. 12
11:42
Beckham búcsúmeccse (Metropol)
Adna még egy búcsúmeccset David Beckhamnek az angol labdarúgó-válogatottat irányító Fabio Capello, aki szerdán bejelentette, hogy nem hívja be többé a 35 éves sztárt.
aug. 12
12:12
Cameron megvédte Beckhamet (Infostart)
"Fejezd be, mint Beckham", "Capello, lefújta Beckham meccsét", "Ismét kupleráj a válogatottnál: Beckham már nem kell, de Capello elfelejtett szólni neki" - ilyen és ehhez hasonló szalagcímekkel jelentek meg csütörtökön a brit napilapok David Beckham válogatottságának ügyében, amelyben már David Cameron miniszterelnök is megszólalt.
aug. 12
14:18
Gyurta Dániel: Minden egyes tempót élvezek (Infostart)
A legjobb idővel jutott döntőbe, úgy érzi, maradt benne erő, mégis tart az ellenfelektől Gyurta Dániel, aki csütörtök délután úszik 200 méter mellen. A Jövő SC világbajnoka az InfoRádiónak azt is elárulta, hogy nagyon élvezi a budapesti Eb-t.
aug. 12
15:12
Turi György: "Cseh Laci Magyarországon csak aranyéremért úszhat!" (Infostart)
"Nagyon izgultam" - vallotta be az InfoRádiónak Turi György, miután tanítványa, Cseh László megnyerte a 200 méteres vegyes úszást a margitszigeti Európa-bajnokságon. A mesteredző elárulta, "kicsit megremegett" a harmadik forduló után, ám amikor a magyar versenyző és az őt szorosan követő Markus Rogan elérte a táv felét, már érezte, hogy meglesz a győzelem. "Nagyon a helyén volt Laci szíve" -…
aug. 12
15:54
A Vodafone Kupa előtt Spanyolországban pólóznak a Kemény-legények (Metropol)
Egy héttel a margitszigeti nemzetközi Vodafone Kupa előtt, ezen a hétvégén spanyolországi tornán vesz részt a magyar férfi vízilabda-válogatott.
aug. 12
17:36
Kettős magyar siker a Margitszigeten (Infostart)
Európa-bajnoki címet szerzett Hosszú Katinka a 200 méteres vegyesúszásban a budapesti kontinenstornán. Verrasztó Evelyn ezüstérmes lett.
aug. 12
17:42
Hosszú arany-, Verrasztó ezüstérmes 200 m vegyesen (Metropol)
Hosszú Katinka arany-, Verrasztó Evelyn pedig ezüstérmes lett csütörtökön 200 m vegyesen a margitszigeti úszó Európa-bajnokságon.
aug. 12
17:54
Gyurta Dániel is Európa-bajnok (Infostart)
Európa-bajnok lett Gyurta Dániel a 200 méteres mellúszásban a budapesti kontinensviadalon. A magyar sportoló 2:08.95 perces új Eb-csúccsal győzött.
aug. 12
18:18
Hosszú arany-, Verrasztó ezüstérmes 200 m vegyesen (Metropol)
Hosszú Katinka arany-, Verrasztó Evelyn pedig ezüstérmes lett csütörtökön 200 m vegyesen a margitszigeti úszó Európa-bajnokságon.
aug. 12
18:20
Gyurta Dániel aranyérmes 200 m mellen (Metropol)
A szám tavalyi világbajnoka, Gyurta Dániel aranyérmes lett csütörtökön 200 m mellen a margitszigeti úszó Európa-bajnokságon.
aug. 12
18:30
Katinka, Evelyn, Ági, Eszter és Dani: a kincses sziget hősei (Infostart)
Három arany- és egy ezüstérmet szereztek a magyar úszók a budapesti Európa-bajnokságon csütörtökön. Fél órán belül Hosszú Katinka és Gyurta Dániel is a kontinens legjobbja lett. A nap utolsó döntőjében csodálatos versenyzéssel a magyar női 4x200 méteres gyorsváltó is győzött.
aug. 12
19:06
A női gyorsváltónk is a csúcsra ért (Infostart)
Aranyérmet szerzett a Mutina Ágnes, Dara Eszter, Hosszú Katinka, Verrasztó Evelyn összeállítású magyar csapat a 4x200 méteres gyorsváltóban a budapesti úszó Európa-bajnokságon.
aug. 12
19:08
Overdose tulajdonosának újra álmatlan éjszakái vannak! (Infostart)
Vasárnap ingyen léphetnek be a Pannónia Életbiztosító ügyfelei a Kincsem Parkba. Overdose futamát élőben közvetíti a Sport M. Mikóczy Zoltán nem számít könnyű versenyre. Mint a PannoniaOverdose.hu-nak elmondta, lova kedd reggel futotta az utolsó teljes értékű gyors munkát, és a múlt hét óta akupresszúrás masszázzsal is kezelik, hogy izomzata minél lazább legyen, minél pihentebben várja a vasárnapi…
aug. 12
19:30
Aranyérmes a magyar 4x200-as női gyorsváltó (Metropol)
Aranyérmes lett csütörtökön a Mutina Ágnes, Dara Eszter, Hosszú Katinka, Verrasztó Evelyn összeállítású 4x200 méteres női gyorsváltó a margitszigeti úszó Európa-bajnokságon.
aug. 12
19:48
Hosszú Katinka, Gyurta Dániel és a női gyorsváltó aranyérmes! (Metropol)
Három arannyal és egy ezüsttel gazdagodott a magyar éremgyűjtemény a budapesti úszó Európa-bajnokság negyedik versenynapján, csütörtökön: Hosszú Katinka és Gyurta Dániel, továbbá a 4x200 méteres női gyorsváltó kontinenselső lett, Verrasztó Evelyn pedig második lett egyéniben.
aug. 12
20:18
Kiss László: "Le a kalappal mindenki előtt" (Infostart)
Tökéletes napnak nevezte a budapesti úszó Európa-bajnokságon három magyar aranyat és egy ezüstöt hozó csütörtököt Kiss László, a válogatott szövetségi kapitánya.
aug. 12
20:24
Kiss László: tökéletes nap volt! (Metropol)
Tökéletes napnak nevezte a budapesti úszó Európa-bajnokságon három magyar aranyat és egy ezüstöt hozó csütörtököt Kiss László, a válogatott szövetségi kapitánya.

Keresés