Kikapott az Inter az olasz labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában. A Chievo ellen elbukó milánói alakulat már csak hatodik a tabellán, hátránya kilenc pont a városi rivális, s egyben listavezető AC Milannal szemben.
Tovább tart a címvédő Internazionale mélyrepülése az olasz labdarúgó-bajnokságban: a 13. forduló vasárnapi játéknapján a Chievo vendégeként szenvedett 2-1-es vereséget Rafael Benítez együttese.
Raúl mesterhármasának köszönhetően ütötte ki a Schalke a Werder Brement a labdarúgó Bundesligában. A spanyol legenda egy kis időre feledtette csapata gyenge szereplését.
Mintegy 25 ezer szurkoló köszöntötte vasárnap szülővárosában Sebastian Vettelt, a Forma-1 friss világbajnokát. A németországi kisvárost az ünnepi alkalomra Heppenheimról "Vettelheimra" nevezték át.
Egy öt játékost érintő átigazolás során a világbajnok bedobó Peja Sztojakovics a New Orleans Hornets kosárlabda-csapatától a Toronto Raptorshoz szerződött.
Megúszta a piros lapot Samuel Eto'o, aki a Chievo elleni bajnoki mérkőzésen amolyan Zidane-módra lefejelte az ellenfél védőjét, Cesart. Itt az előzmény és a kameruni törlesztése.
Helyi idő szerint este nyolc óra után Torontóban egymásnak feszül az FC Dallas és a Colorado Rapids, hogy eldöntsék, melyik csapat lesz az MLS 2010-es szezonjának a bajnoka.
A Honvéd lett a 2010-es Magyar Kupa győztese a férfi vízilabdázóknál: a Kőér utcaiak a vasárnapi döntőben az Eger legénységét késztették megadásra. A Szentes nyerte a női vízilabda Magyar Kupát.
A szünetben csereként beállt Gera Zoltán megpattanó lövéséből született gól csak a szépítésre volt elegendő a Fulhamnek a vendég Manchester Cityvel szemben az angol labdarúgó-bajnokság 14. fordulójának vasárnapi játéknapján.
Az idei utolsó két tesztnap nem csupán arról szólt, hogy a csapatok mennyire tudnak értékes információkat szerezni a Pirelli gumikról, hanem már javában tesztelték a jövő évi autók legkülönbözőbb alkatrészeit is.
A listavezető, és már a mérkőzés előtt biztosan őszi bajnok Videoton nehezen, a hajrában szerzett góllal legyőzte a vendég Újpestet a labdarúgó Monicomp Liga 15. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
A szünetben csereként beállt Gera Zoltán megpattanó lövéséből született gól csak a szépítésre volt elegendő a Fulhamnek a vendég Manchester Cityvel szemben az angol labdarúgó-bajnokság 14. fordulójának vasárnapi játéknapján.
A labdarúgó NB I 15. fordulójának záró mérkőzésén a Videoton hazai pályán, Nemanja Nikolics góljával, 1-0-ra legyőzte az Újpestet. A 2010-2011-es idény felénél a székesfehérváriak állnak a tabella élén, előnyük négy pont a Zalaegerszeg és öt a Ferencváros előtt.
A sikeres londoni szereplést szem előtt tartva Lagat – aki a 2007-es oszakai vb-n 1500 és 5000 méteren is aranyérmet szerzett – a hosszabbik távra összpontosít.
Az FTC 53 (!) gólt dobva kiütéses sikert aratott a vasárnapi, népligeti visszavágón szlovák riválisa felett, s így kettős győzelemmel került a legjobb 16 közé a női kézilabda KEK-ben.
A férfiaknál a Kecskemét, a női bajnoki mezőnyben a Békéscsaba, az Újpest, a Vasas és a BSE örülhetett győzelemnek a röplabda hazai élvonalában vasárnap.
Paul Hembery, a Pirelli motorsport igazgatója szerint nemcsak az F1-es csapatok számára jelentett hatalmas előrelépést a kétnapos gumiteszt, hanem saját mérnökeiknek is jó alapot jelent a folytatáshoz.
A Dab.Docler hét, a Vasas nyolc gólt ütve nyert a magyar-román hokiliga mai játéknapján. A Miskolc Bukarestben nyert, a SAPA Fehérvár második csapata Csíkszeredán kikapott.
A Sapa Fehérvár AV 19 együttese legyőzte a Villach csapatát az osztrák jégkorongligában ma lejátszott mérkőzésen. A magyar csapat a harmadik harmadban ellenállhatatlan volt.
Küzdelmes mérkőzésen gyűjtötte be a három pontot a Videoton csapata, miután 1-0-ás győzelmet aratott az Újpest ellen a Monicomp Liga 15. fordulójának utolsó összecsapásán.
Az amerikai motoros szerint új csapattársa teljesítményét nem lehet megítélni a valenciai tesztek alapján, és szerinte természetes, hogy gyengén kezdett a „Doktor”.
Izgalmas mérkőzésen győzte le a New England Patriots az Indianapolis Colts csapatát az amerikaifutball-bajnokság tizenegyedik játékhetén. Újra nyert a Dallas, parádéztak az irányítók.
Az év egyik meglepetése Steven Stamkos a Tampa Bay Lightning támadója, aki 20 évesen csapata meghatározó játékosa lett az idei évben. A csapat azonnal új szerződést szeretne kötni a csodagyerekkel.
Valószínűleg elfogadja a klub által kínált új szerződést a Denver Nuggets sztárja Carmelo Anthony, miután felesége kezébe vette az irányítást és kijelentette, hogy ő maradni akar Denverben.
Ötödik alkalommal koronázták meg a NASCAR Sprint kupa széria bajnokának Jimmie Johnsont, aki higgadt versenyzéssel második helyen végzett a vasárnapi futamot, amelyet Carl Edwards nyert meg.
Fennállása második nagydöntőjében megszerezte első bajnoki címét a Colorado Rapids, mely a jobb helyzetkihasználásának köszönhetően hosszabbításban nyert az FC Dallas ellen.
A hét elején új megállapodást kötött Jake Westbrook a St. Louis Cardninals csapatával, majd pénteken megműtette sérült vállát, ami miatt hónapokra harcképtelené vált.
Alan Shearer, a nemzeti együttes volt támadója szerint az angol labdarúgó-válogatott semmit nem fejlődött azóta, hogy Fabio Capello közel két és fél éve átvette a csapat irányítását.
Gonzalo Higuaín és Sami Khedira megsérült, így egyikük sem lehet ott kedden a Real Madriddal az Ajax elleni amszterdami labdarúgó Bajnokok Ligája-mérkőzésen.
A londoni tenisz Mesterek Kupájának résztvevői is elbúcsúztatták a héten visszavonult spanyol játékost, Carlos Moyát. Az alkalomból kifolyólag Rafael Nadal is nyilatkozott.
A Szigetlakók a vasárnapi játéknapon az Atlanta Thrashers otthonában szenvedtek vereséget hosszabbítás után. A gárda utoljára csaknem húsz éve, 1990 márciusában produkált ilyen katasztrofális szériát.
A szerb Nemanja Nikolics 77. percben megszerzett góljával a Videoton 1-0-s győzelmet aratott az Újpest ellen a Monicomp Liga 15. fordulójának utolsó összecsapásán.
Alan Shearer, a nemzeti együttes volt támadója szerint az angol labdarúgó-válogatott semmit nem fejlődött azóta, hogy Fabio Capello közel két és fél éve átvette a csapat irányítását.
Jack Wilshere angol focista nem először keveredett botrányba, ezúttal egy táncosnővel. A 18 éves Wilshere három éve él kapcsolatban 21 éves barátnőjével, Lauren Neallel.
Ötödik alkalommal koronázták meg a NASCAR Sprint kupa széria bajnokának Jimmie Johnsont, aki higgadt versenyzéssel második helyen végzett a vasárnapi futamot, amelyet Carl Edwards nyert meg.
Nem jelentett gondot a David Ferrer elleni mérkőzés Roger Federernek az ATP döntőben. A svájci teniszező 6:1 6:4 arányban bizonyult jobbnak a spanyolnál a B csoport első mérkőzésén.
Különösebben nem ítélte el Samuel Eto'o sportszerűtlenségét az Inter edzője, Rafa Benitez. Szerinte érthető, hogy játékosa begőzölt, miután a Chievo védője megütötte.
Lance Armstrong január végén triatlonosként áll rajthoz. A profi kerékpár-karrier vége után futóként és úszóként is bizonyítani akar az amerikai klasszis.