Doppinggyanúba keveredett Zivile Balciunaite, a nyári, barcelonai atlétikai Európa-bajnokság női maratoni futó számának aranyérmese. Amennyiben bebizonyosodik a vétkessége, kétéves eltiltásra számíthat.
A címvédő Inter, valamint a Barcelona és a Lyon is biztosíthatja helyét a legjobb 16 között a labdarúgó Bajnokok Ligájában a keddi játéknapon. Előbbi két csapatnak a győzelem, míg a francia együttesnek a döntetlen is elegendő a továbblépéshez.
Komoly magyar sportdiplomáciai siker született a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség (AIBA) Kazahsztánban zajló tisztújító kongresszusán, ahol Csötönyi Sándort, a magyar szövetség (MÖSZ) elnökét beválasztották a végrehajtó bizottságba.
Alessandro Del Piero, a Juventus labdarúgócsapatának meghatározó játékosa gyakorlatilag minden rekordot tart a klubnál, egyet kivéve, ugyanis az egy szezonban lőtt gólokat tekintve a magyar Hirzer Ferenc a legjobb.
Kovács Miklóst választották a következő négy évre a Ferencvárosi Torna Club elnökének, erről az egyesület keddi tisztújító közgyűlésén szavaztak a küldöttek.
Kovács Miklóst választották a következő négy évre a Ferencvárosi Torna Club elnökének - erről az egyesület keddi tisztújító közgyűlésén szavaztak a küldöttek.
Magyarországot kérték fel a közép-európai regionális doppingellenes szervezet vezetőjének - tájékoztatta Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője kedden az MTI-t.
Amennyiben a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) megkapja a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) jelentését a háromszoros Tour de France-győztes spanyol Alberto Contador esetével kapcsolatban, órákon belül megszülethet a döntés - jelentette ki kedden Pat McQuaid, az UCI elnöke.
November utolsó vasárnapján rendezik meg a katalán fővárosban az El Clásicót, a spanyol futballbajnokság mostani szezonjának első örökrangadóját a címvédő FC Barcelona és a jelenleg a tabellát éppen a katalán csapat előtt vezető Real Madrid között.
A Barcelona világklasszis átlövője továbbra sem játszik a magyar kézilabda-válogatottban, mert nem változtak meg azok a feltételek, amelyeket csapatkapitányként jelzett a szövetségnek.
Alessandro Del Piero, a Juventus labdarúgó-csapatának játékosa gyakorlatilag minden rekordot tart a klubnál, egyet kivéve: az egy szezonban lőtt gólokat tekintve a magyar Hirzer Ferenc a legjobb.
Tizenötödik alkalommal került megrendezésre az észak-amerikai magyar labdarugó bajnokság, az Árpád kupa. A másfél évtizeddel ezelőtt, Nevada fővárosában, Las Vegasban megkezdett sportrendezvény immár hagyománnyá vált.
Gól nélküli döntetlent játszott egymással az orosz Rubin Kazany és vendége, a görög Panathinaikosz a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének 4. fordulójában. Ezzel mindkét csapatnak csupán matematikai esélye maradt a továbbjutásra.
A Tottenham 3-1-re nyert a labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulójában a címvédő Inter ellen. Az angolok Rafael van der Vaart és Peter Crouch révén már 2-0-ra vezettek, amikor Samuel Eto'o szépített. A végeredményt az utolsó percben Roman Pavljucsenko állította be.
Kikapott a címvédő a Bajnokok Ligája keddi csoportkörében. A Tottenham Hotspur Londonban győzte le az Intert, és ezzel visszavágott a két héttel ezelőtti, milánói 4-3-ért. A Manchester United biztosan verte a török Bursasport, a Barcelonának viszont csupán 1-1-re futotta a dán Köbenhavn otthonában. Három csapatnak volt esélye már kedden bebiztosítania nyolcaddöntős helyét a labdarúgó Bajnokok…
Három csapatnak volt esélye már kedden bebiztosítania nyolcaddöntős helyét a labdarúgó Bajnokok Ligájában, de a címvédő Internazionale mellett az FC Barcelona és az Olympique Lyon sem élt a lehetőséggel a csoportkör 4. fordulójában.