2010. november 18. csütörtök

nov. 18
14:53
Rádióval dobták fejbe Scolarit - videó (Sport365)
Egy kis rádióval fejbe dobták Luiz Felipe Scolarit, aki 2002-ben világbajnoki címre vezette a brazil labdarúgó-válogatottat.
nov. 18
15:09
Reneszánszát éli Magyarországon a kerékpározás (Metropol)
Az utóbbi öt-hat évben nagyot nőtt a rendszeresen kerékpározók aránya; egy friss felmérés szerint ötből két ember ül biciklire kéthetes rendszerességgel - mondta László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke.
nov. 18
15:24
A lengyel óriás betett a Juvénak és a Citynek is (Sport365)
A lengyel Lech Poznan Európa Liga teljesítménye több mint meglepő, ezt a jelenlegi csoportelsősségük is igazolja. Pedig erős kerettel és anyagi háttérrel rendelkező együttesek állják útjukat a lengyeleknek.
nov. 18
15:26
Csank elégedett lenne a bronzéremmel (Sport365)
Csank Jánossal való beszélgetésünk során kiderült, hogy a ZTE szerinte a jó szereplése ellenére sem esélyese a bajnoki címnek.
nov. 18
15:45
"Támadó szellemben fogok bokszolni" (Metropol)
Szombaton Atlantic Cityben a kenyai Samson Onyango ellen teheti meg az első, egyúttal az egyik legfontosabb lépését minden idők legsikeresebb magyar profi ökölvívója, Erdei Zsolt azért, hogy az Egyesült Államokban is elismert bokszoló legyen, s a folytatásban később a legnépszerűbb félnehézsúlyúakkal csatázhasson.
nov. 18
15:57
Söderling - Murray összecsapással kezdődik a londoni döntő (Sport365)
A svéd Robin Söderling és a brit Andy Murray mérkőzése lesz az első a londoni ATP döntőben vasárnap. Őket követi a pályán Roger Federer és David Ferrer.
nov. 18
16:21
Capellót hibáztatja a Liverpool Gerrard sérüléséért (Metropol)
Több hétre harcképtelenné vált Steven Gerrard, az FC Liverpool csapatkapitánya, aki klubja szerint Fabio Capello szövetségi kapitány "fegyelmezetlensége" miatt szenvedett térdsérülést az angol labdarúgó-válogatott szerdai felkészülési mérkőzésén.
nov. 18
16:30
Weber méltatlannak találja a Williams viselkedését (Sport365)
Willi Weber, Nico Hülkenberg menedzsere nagyon bosszús amiatt, hogy a Williams csapat a szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíj után jelentette be, hogy nem tart igényt védence szolgálatára 2011-ben. A brit gárda közben Pastor Maldonadot dícsérte.
nov. 18
16:32
Megsérült a Toronto Maple Leafs kapusa (Sport365)
Két hetet ki kell hagynia a Toronto Maple Leafs kapusának, Jean-Sebastien Giguerenek, aki a Nashville elleni mérkőzésen szenvedett ágyéksérülést.
nov. 18
17:03
A Veszprém a hétvégi BL-meccsre melegített a Mezőkövesd ellen (Sport365)
Tegnap már a 13. forduló jegyében is rendeztek mérkőzést a Budapest Bank Férfi Ligában. Az MKB Veszprém hazai pályán, a Carbonex idegenben aratott sima győzelmet.
nov. 18
17:05
NAPT Los Angeles: Joe Tehan mindent vitt (Sport365)
Joe Tehan nyerte az NAPT Los Angeles döntőjét, miután olyan neveket utasított maga mögé, mint Jason Mercier, Michael Binger és Christopher DeMaci.
nov. 18
17:07
Ilyen nincs! Odent újra megműtik (Sport365)
A tegnapi napon Greg Oden, a Portland Trail Blazers játékosa bejelentette, hogy újra meg kell műteni sérült térdét. A kosaras az idén már nem játszhat, sőt, karrierje is veszélybe került.
nov. 18
17:33
A döntőben jöhet csak össze a Barcelona és a Real Madrid (Metropol)
Csak a döntőben találkozhat egymással a labdarúgó Király Kupában a két óriás, azaz az FC Barcelona és a Real Madrid.
nov. 18
17:36
Immár hivatalos a Ducati és a Mercedes együttműködése (Sport365)
Mint arról már korábban beszámoltunk, néhány héttel ezelőtt olyan pletyka látott napvilágot a MotoGP berkein belül, mely szerint a német autógyártó lesz a Ducati főszponzora.
nov. 18
17:38
Vozár Attila első ízben lehet az év ultrafutója (Sport365)
Az Ultrafutók Magyarországi Szövetségének (UMSZ) elnöksége 2010 ultrafutójának Görög Veronikát és Vozár Attilát választotta.
nov. 18
17:51
Eltiltották a korrupt FIFA-tisztviselőket (Metropol)
Nem szavazhat majd a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség végrehajtó bizottságának két korrupcióval vádolt tagja a 2018-as, illetve a 2022-es világbajnokság helyszínének de-cember 2-i kiválasztásán.
nov. 18
18:09
11. játékhét: Tom Brady vs. Peyton Manning (Sport365)
Az amerikaifutball-bajnokság tizenegyedik játékhetén összecsap egymással a liga két legjobb irányítója, Tom Brady és Peyton Manning. A Philadelphia a New York Giants ellen folytathatja menetelését.
nov. 18
18:11
Spanyol Király Kupa-A döntőben jöhet csak össze a Barcelona-Real (Sport365)
Csak a döntőben találkozhat egymással a labdarúgó Király Kupában a két óriás, azaz az FC Barcelona és a Real Madrid.
nov. 18
18:13
Ausztrálok lettek az év legjobb szenior atlétái (Sport365)
A "2010 szenior atlétája" címek átadására is a november 21-ei Monacoi Gálán kerül sor.
nov. 18
18:42
Távozhatnak a Columbus Crew tapasztalt játékosai (Sport365)
Miután a Columbus Crew lemaradt a főcsoport döntőről, és így a bajnoki címről, a vezetőség úgy határozott, hogy új fiatal csapatot építenek, ezért öt idősebb játékossal nem hosszabbítanak szerződést.
nov. 18
18:44
Férfi kézilabda BL - Bravúros szegedi siker Oroszországban (Sport365)
A Pick Szeged bravúros, 26-25-ös győzelmet aratott csütörtökön az előző idényben elődöntős orosz Csehovszki Medvegyi otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligájának 5. fordulójában.
nov. 18
19:48
Pires aláírt az Aston Villához (Sport365)
A szezon végéig szóló szerződést kötött az Aston Villával Robert Pires, a franciák világ- és Európa-bajnok labdarúgója.
nov. 18
19:50
Megvan Balzsay ellenfele (Sport365)
Az Universum Box-Promotion a mai mérlegelésen végre nyilvánosságra hozta ki lesz Balzsay Károly következő ellenfele.
nov. 18
20:21
Meghalt Munkácsy Dezső (Sport365)
Két héttel a 73. születésnapja után, november 15-én elhunyt Munkácsy Dezső, a kazincbarcikai birkózás megalapítója. Megemlékezésében Lagzi Kovács Zsolt „második apánknak” nevezi.
nov. 18
20:23
Női kosárlabda EK - Megszerezte első győzelmét a Szeged (Sport365)
Megszerezte első győzelmét a női kosárlabda Európa Kupában a Szeviép-Szeged, amely csütörtökön, a harmadik fordulóban a belga Sint-Katelijne-Wavert verte hazai pályán.
nov. 18
20:25
Európa-bajnoki érmekért utaztak Szarajevóba (Sport365)
Tizenegy fiatal cselgáncsos képviseli majd színeinket a pénteken rajtoló U23-as Európa-bajnokságon, amely újabb magyar éremesőt hozhat.
nov. 18
20:54
2012-ig biztosan Dél-Amerikában marad a Dakar-rali (Sport365)
Legalább 2012-ig Dél-Amerikában rendezik meg a Dakar-ralit. Ez derül ki a verseny igazgatójának mai nyilatkozatából, melyet azután tett, hogy találkozott a chilei sportminiszter-helyettessel.
nov. 18
22:00
2012-ben újra Belgiumban lesz a Tour rajtja (Sport365)
Az ASO szervezőiroda a ma tartott sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy 2012-ben ismét Liége lesz a Tour de France rajtjának a helyszíne.

2010. november 19. péntek

nov. 19
7:21
Stosur: Mindig improvizálok, és ez meglátszik az eredményeimen is (Sport365)
Sam Stosur hihetetlenül sikeres évet tudhat maga mögött: bejutott élete első Grand Slam döntőjébe és pazarul szerepelt a többi tornán is. Az idei szezon legnagyobb sikerét ő maga az önbizalomban látja.
nov. 19
7:23
Nyakörv lesz a világbajnoki karkötőből? (Sport365)
A napokban árverésre bocsátott világbajnoki WSOP karkötő egyik érdeklődője Tony G pókerjátékos. Nem saját magának szeretné megszerezni a hatalmas eszmei értékkel bíró ékszert, hanem kutyájának.
nov. 19
7:54
Tizenöt gólt hozó mérkőzésen nyert meg a Tampa Bay Lightning (Sport365)
Az észak-amerikai profi jégkorong liga mai játéknapján a Tampa Bay Lightning egy tizenöt gólt hozó mérkőzésen győzte le a Philadelphia Flyers csapatát. Lenullázta ellenfelét a Boston és a Nashville.
nov. 19
7:56
Eseménytelen mérkőzésen szerezte meg 700. győzelmét a Chicago Bears (Sport365)
Az amerikaifutball-bajnokság tizenegyedik játékhetének nyitó mérkőzésén a Chicago Bears idegenben nyert a Miami Dolphins ellen.
nov. 19
8:06
Nem tér vissza Afrikába a Dakar (Infostart)
Legalább 2012-ig Dél-Amerikában rendezik meg a Dakar-ralit.
nov. 19
8:27
Már nem Wizards a Kansas City (Sport365)
A tegnapi nap folyamán a Kansas City labdarúgó csapatának elnöke bejelentette, hogy mostantól Sporting Kansas City néven szerepelnek tovább az MLS-ben.
nov. 19
8:29
Hal Steinbrenner számára karácsonyi ajándék lenne Derek Jeter szerződtetése (Sport365)
A tegnapi nap folyamán Hal Steinbrenner a New York Yankees társtulajdonosa elmondta, hogy meglepné magát karácsonyra azzal, hogy újraszerződtetné a klub legendáját, Derek Jetert.
nov. 19
9:36
Kassai, a bírók királya (Blikk)
Tatabánya — Komoly elismerésben részesült Kassai Viktor (35). A magyar futballbírót külföldön is „komolyan veszik", sorra kapja a komoly nemzetközi mérkőzéseket – legutóbb a Hollandia–Törökország (1-0) mérkőzést vezette.
nov. 19
10:39
Tárgyalások az új kollektív szerződésről az NBA-ban (Sport365)
Egyelőre nincs egyezség David Stern az NBA biztosa és a játékos-szakszervezet (NBPA) között, így továbbra is fenyegeti a 2011-es szezont a lockout.
nov. 19
10:41
Hrepka és Lázok seggfejnek nevezte egymást a Facebookon (Sport365)
Hrepka Ádám és Lázok János szabados stílusban üzengetett egymásnak a Facebookon. Állítólag csak viccből, de erre is illik a régi mondás: Olcsó játék...
nov. 19
11:12
Polgár Kriszta meztelenül a pókerasztalon (Sport365)
Egy fotósorozat kedvéért ledobta ruháit Polgár Kriszta, korábbi szépségkirálynő, aki hosszú ideje a póker szerelmese. Stílusosan egy pókerasztalon meztelenkedik.
nov. 19
11:14
Felcsúton kezdődik meg az NB II-es idényzárás (Sport365)
Előrehozott meccsel kezdődik ma 13 órakor a Ness Hungary NB II zárófordulója. A Videoton II a BKV Előrét fogadja. A két csapat még nem találkozott egymással.
nov. 19
11:15
Talmácsi jövőre is az élmezőnyhöz akar tartozni (Metropol)
A következő szezonban is az élmezőnyhöz akar tartozni, sőt, az idei hatodik helyéhez képest előre lépne Talmácsi Gábor, aki jövőre a gyorsaságimotoros-világbajnokságban a Moto2-es géposztály versenyeinek új csapattal, a Jack and Jones istállóval vág neki.
nov. 19
11:45
LCR: De Puniet motiválatlan volt (Sport365)
A francia pilóta elmondta, miért nem hosszabbítottak szerződést idei csapatával, az LCR Hondával. De Punietnek arra is van ötlete, hogy vajon a csapatfőnök Lucio Cecchinello miért állíthatta ezt róla.
nov. 19
11:47
Talmácsi jövőre is az élmezőnyhöz akar tartozni (Sport365)
A következő szezonban is az élmezőnyhöz akar tartozni, sőt, az idei hatodik helyéhez képest előre lépne Talmácsi Gábor, aki a Moto2-es géposztály versenyeinek új csapattal, a Jack and Jones istállóval vág neki.
nov. 19
12:18
Ricciardo a Toro Rosso-nál köt ki? (Sport365)
Sajtóhírek szerint a Red Bull Racing tesztpilótája, Daniel Ricciardo akár már jövőre bemutatkozhat a Forma-1-ben, mégpedig a Toro Rosso-nál Buemi helyét foglalhatja el.
nov. 19
12:51
Schumacher útlevelet hamisított (Sport365)
Hülye viccel tréfálta meg Nico Rosberget a hétszeres F1-es világbajnok, Michael Schumacher. Schumi Britney Spears fotóját ragasztotta Rosberg útlevelébe.
nov. 19
12:53
Vettel szerint minden jó pilóta álma a Mercedes és a Ferrari (Sport365)
Sebastian Vettel, a Forma-1 világbajnoka azt mondta: el tudja képzelni magát a Mercedes vagy a Ferrari egyik versenyautójában, de most csak jelenlegi csapatában, a Red Bullban gondolkodik.
nov. 19
12:55
Ribéry: Vettel a Bayern példaképe (Sport365)
Franck Ribéry szerint a friss Forma-1-es világbajnok Sebastian Vettel teljesítményéből meríti az erőt csapata, a Bayern München, amely szeretne visszakapaszkodni a labdarúgó Bundesliga tabellájának élére.
nov. 19
13:24
Kirúgták a Schumachert Häkkinen nevében bíráló újságírót (Sport365)
A Münchner Tageszeitung szerdai számában helyesbítést tett közzé és bocsánatot kért Mika Häkkinentől és Michael Schumechertől amiatt, mert egyik újságírójuk saját véleményét adta a finn szájába, melyben élesen bírálta a hétszeres világbajnokot.
nov. 19
13:26
A Győrnek ma nyernie kellene Kaposváron (Sport365)
Kaposvárra látogat ma délután a Győri ETO FC, és Pintér Attila csapatának muszáj megszereznie a három pontot. A szezon eleji európai kupabravúr emléke távolodóban, a jelen sokkal keserűbb.
nov. 19
13:28
Rivaldo elnökként is focizni fog klubjában (Sport365)
A saját maga által elnökölt második ligás brazil csapatban, a Mogi Mirimben fog játszani jövőre Rivaldo, a világbajnok veterán brazil középpályás.

Keresés