2010. november 4. csütörtök

nov. 4
21:48
Szenzációs Lech-siker, újabb kínos Juventus-döntetlen (Sport365)
Hatalmas meglepetésre, 3-1-re legyőzte a Lech Poznan együttese a Manchester City-t, míg a Juventus erejéből ismét csak a döntetlenre futotta, amivel nagyon nehézzé tette helyzetét a torinói klub.
nov. 4
21:50
Továbbjutott a BATE, jó úton halad a Kijev (Sport365)
A BATE újabb sikerével bebiztosította továbbjutását az E-csoportból, míg a Dinamo Kijev a holland Alkmaar elleni győzelmével egészen közel került a legjobb 32 közé jutáshoz.
nov. 4
22:21
Második meccsét is elvesztette a Szeged az Európa-kupában (Sport365)
A szegedi női kosárlabdacsapat ismét vereséggel hagyta el a pályát, miután a Gran Canariától kapott ki 75-72-re.
nov. 4
22:23
Muntari is kidőlt az Inter középpályájáról (Sport365)
Újabb játékos dőlt ki sérülés miatt az Inter amúgy is megfogyatkozott középpályás sorából.
nov. 4
23:09
Háromgólos vereséget szenvedett a Debrecen Eindhovenben (Infostart)
Továbbra sem szakadt meg a Debreceni VSC rossz sorozata, a Loki egymást követő tizedik "főtáblás" mérkőzésén kapott ki. A 2009-es, a Bajnokok Ligájában elszenvedett hat vereséget immár négy követte az Európa Ligában. A magyar bajnok 3-0-ra kapott ki a PSV-től Eindhovenben.
nov. 4
23:09
Újabb Loki vereség (Blikk)
Eindhoven — Az Európa-liga-csoportkör negyedik fordulója után is pont nélkül áll a DVSC-TEVA focicsapata. A debreceniek tegnap késő este Hollandiában, a PSV Eindhoven vendégeként léptek pályára, s 2-0-s vereséget szenvedtek.
nov. 4
23:27
Webber: Nem veszélyeztettem más testi épségét szándékosan (Sport365)
A Red Bull ausztrál pilótája cáfolta Gerhard Berger azon vádjait, miszerint Dél-Koreában szándékosan ki akarta ütni a versenyből egyik ellenfelét.
nov. 4
23:29
A Pegasus Racing 2011-ben nem lesz elsőosztályú csapat (Sport365)
Az ausztrál kerékpáros alakulat nagy terveket szövöget a jövőre nézve, azonban a jövő évi rangsorolásban az UCI csak a másodosztályú csapatok közé helyezte.
nov. 4
23:31
Negyedszer is kikapott a Debrecen az EL-ben (Sport365)
A PSV Eindhoven gárdája hazai pályán verte 3-0-ra a tavalyi magyar bajnokot az Európa-liga negyedik fordulójában.

2010. november 5. péntek

nov. 5
0:00
Győztek a nagyok, de még minden nyílt a B-csoportban (Sport365)
Mindkét, előzetesen esélyesebbnek tartott gárda győzelemnek örülhetett csütörtök este az Európa liga negyedik csoportkörének negyedik játéknapján.
nov. 5
7:42
James Harrison már 100 ezer dollár büntetésnél jár (Sport365)
James Harrison, a Pittsburgh Steelers védője megint lecsapott, ezúttal a címvédő irányítóját, Drew Breest döngölte a földbe. A linebackerre összesen 100 ezer dolláros büntetést szabtak ki idén a hasonló esetet miatt.
nov. 5
7:44
Jason Spezza vitte győzelemre az Ottawa Senators csapatát (Sport365)
Négy gólt ütött az Ottawa Senators a New York Islandersnek. Jason Spezza a mérkőzés mindegyik találatából kivette a részét. Nyert még a Philadelphia, a St. Louis, a Columbus és a Vancouver.
nov. 5
7:46
A San Antonio Spurs francia sztárja új szerződést kötött (Sport365)
Sikerült megegyeznie a San Antonio Spursnek a csapat egyik legjobb játékosával, a francia Tony Parkerrel. Az irányító új szerződése négy évre szól és ezalatt 50 millió dollárt kereshet.
nov. 5
8:15
A San Jose Earthquakes megcsinálta, idegenben nyert (Sport365)
Hatalmas meglepetésre kiesett az amerikai profi labdarúgó-bajnokság rájátszásának első körében a végső győzelemre esélyes New York Red Bulls. A San Jose Earthquakes megérdemelten jutott tovább, miután idegenben nyert 3-1-re.
nov. 5
8:17
Két sztárja is otthagyhatja a Boston Red Sox csapatát (Sport365)
Új ütőedzője van a Boston Red Sox csapatának, de még Curt Youngnak is nehéz lesz úgy dolgoznia, hogy nem tudja pontosan, kire számíthat és kire nem. Egyelőre úgy tűnik, hogy a csapatot két sztár ütője is elhagyja.
nov. 5
8:48
Husztiék továbbmentek, Juhászék döntetlent játszottak (Sport365)
A Zenit negyedik győzelmét begyűjtve biztosította be a továbbjutását a G-kvartettből, míg az AEK Athén és az Anderlecht 1-1-es döntetlent játszott a csoport másik találkozóján, így még minden lehetséges.
nov. 5
8:50
Továbbment a Stuttgart, de a második hely még kiadó (Sport365)
Magabiztos, 3-0-s győzelmének hála továbblépett a legjobb 32 mezőnyébe a Stuttgart, míg a csoport másik mérkőzésén az Odense, megszerezvén első pontjait, legyőzte a Young Boyst.
nov. 5
9:21
MLSZ: érvényben maradnak a büntetések (Sport365)
A Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága megtartotta soros ülését, melyben érvényben hagyta a korábbi kiszabott büntetéseket.
nov. 5
9:23
Texas államban folytatódik a harc a bajnoki címért (Sport365)
Hétről hétre egyre közelebb van a NASCAR Sprint kupa széria 2010-es szezonjának vége. A hétvégén rendezik meg a sorozat 34. futamát, ami azt jelenti, hogy ezen kívül már csak két futamon láthatjuk a versenyzőket.
nov. 5
9:25
Nehéz feladat előtt áll a Bicske (Sport365)
Sorozatban a negyedik hazai mérkőzésére készül az éllovas Dunaújváros Pálhalma SE, amely szombaton kora délután (13.30-kor) a Bicske csapatát fogadja a Duna-csoport 12. fordulójában.
nov. 5
9:27
Meg kell szerezni a két pontot a Graz ellen a Volánnak (Sport365)
Pénteken a Graz 99ers lesz a Sapa Fehérvár AV19 ellenfele az osztrák jégkorong-bajnokságban (EBEL). Fontos lenne megszerezni a két pontot, tudja ezt Énekes Lajos is.
nov. 5
9:54
Egy posztot tartana csak meg Mátéfi Eszter (Sport365)
Mátéfi Eszter, a Békéscsaba női kézilabdacsapatának vezetőedzője és a magyar válogatott szövetségi kapitánya nyártól csak és kizárólag egyik munkájára szeretne koncentrálni.
nov. 5
10:15
Így lehet világbajnok Fernando Alonso (Infostart)
Az elmúlt öt évben mindig a Brazil Nagydíj helyszínén, Interlagosban dőlt el a Formula-1-es egyéni világbajnoki cím sorsa. A pontverseny éllovasa, a spanyol Fernando Alonso mindkét trófeáját ott szerezte meg, és ő az egyedüli az esélyesek közül, akinek ez most is sikerülhet.
nov. 5
10:27
Terolnak minimum a második hely kell a vb-címhez (Sport365)
A Valenciai Nagydíj előtt már csak egy kategóriában kérdéses a világbajnok személye. A 125cc-sek közt Marc Márquez és Nicolas Terol van még versenyben a cím elhódításáért.
nov. 5
10:29
Moratti: Nem fizetünk ki 50 millió eurót Bale-ért (Sport365)
Az Inter elnöke Massimo Moratti kijelentette, hogy nem fognak horribilis összegeket áldozni a Tottenham villámléptű szélsőjére, Gareth Bale-re.
nov. 5
10:31
Ki kell jönni szurkolni! – Mezey (Sport365)
Dr. Mezey György, a Videoton FC vezetőedzője elégedett csapata teljesítményével, ugyanakkor nem érti, hogy miért nem nő a szurkolói létszám a javuló játékukkal arányosan.
nov. 5
10:33
Dani Sordo a Forddal folytathatja (Sport365)
Sordo egyre jobban úgy érzi, hogy jövője minden nappal távolabb van mostani csapatától, a Citroentől
nov. 5
10:33
Kemény Dénes is halhatatlan lesz (Infostart)
Kemény Dénest a nemzetközi Hírességek Csarnokának (ISHOF) tagjává avatják májusban.
nov. 5
10:35
De la Red szívproblémái miatt befejezi pályafutását és edző lesz (Sport365)
Szívproblémái miatt fel kell hagynia a profi labdarúgással Rubén de la Rednek, a Real Madrid fiatal középpályásának, aki a jövőben edzőként segíti a klubot.
nov. 5
10:51
A Real Madrid sportiskolát indíthat Magyarországon (Infostart)
Az egyik leghíresebb futballklub, a Real Madrid sportiskolát nyithat Magyarországon: a spanyol egyesület a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiát kérte fel, hogy legyen ebben a partnere.
nov. 5
11:00
Valencia: Monfils-Söderling összecsapás a harmadik fordulóban (Sport365)
Gael Monfils és Robin Söderling magabiztos játékkal jutott tovább a valenciai tenisztorna második fordulójából. Kettejük harca fordulatos, izgalmas mérkőzést tartogat a teniszrajongók számára.
nov. 5
11:02
Amerikai milliárdos lett a bedlingtoni focicsapat új tulajdonosa (Sport365)
Robert Rich Jr. amerikai milliárdos lett a főtámogatója az angol kilencedik osztályban szereplő Bedlington Terriers amatőr labdarúgócsapatának.
nov. 5
11:04
November Nine 2010 (Sport365)
A WSOP November Nine elnevezésű megmérettetése utolsó fordulójához érkezett. A legjobb kilenc játékos kiléte már eldőlt, de továbbra is harcok dúlnak a hihetetlen összegekért.
nov. 5
11:06
Benitez szerint a vezetők sokat spóroltak a Liverpoolon (Sport365)
A vörösök volt menedzsere szerint a nyáron nem fektettek be kellő pénzösszeget a csapatba, ezért is szenved idén a Liverpool.
nov. 5
11:08
Elindult a lavina; a kézilabda-válogatott is levelet írt... (Sport365)
Társai kiállnak Nagy László mellett, és mindenben egyetértenek vele, derül ki a magyar férfi kézilabda-válogatott kezi.hu-hoz eljuttatott leveléből.
nov. 5
11:10
Tatabányán szükség van a három pontra (Sport365)
Az elmúlt hetek botlásait követően teljesen érthető, hogy Herédi Attila szerint élet-halál szinten fontos az Ajka elleni mérkőzés.
nov. 5
11:12
Műfüves pályán, villanyfényben játszanak pénteken Szekszárdon (Sport365)
A harmadosztályban meglehetősen szokatlan körülmények, azaz villyanfény és műfű várja a csapatokat péntek este a Szekszárd-Bóly találkozón az NB III. Dráva-csoport 13. fordulójának nyitó mérkőzésén.
nov. 5
11:14
A hétvége jelentős eseménye a MASZ kétnapos szakmai konferenciája (Sport365)
A Syma csarnokban tartandó eseménnyel kapcsolatban Dornbach Ildikó, az atlétikai szövetség szakmai igazgatója két jelentős tényezőre hívja fel az érdeklődők figyelmét.
nov. 5
11:33
Mindkét csapat a kiesés elől menekülne (Sport365)
Két olyan gárda találkozik egymással péntek délután Celldömölkön, melyek közül ugyan a hazaiak a középmezőnyből, de nem biztos távolból, míg a Büki TK közvetve, a kieső zóna veszélyétől menekül.
nov. 5
11:35
A Monor a Salgótarján ellen menetelhet tovább (Sport365)
Szombaton kora délután (13.30) Salgótarjánban vendégeskedik a Monor csapata, akik az utóbbi időben nagyon összekapták magukat, így reális pontszerzési esélyeik lehetnek ezen a hétvégén is.
nov. 5
12:06
Herczeg szerint nagy szívvel küzdöttek, de ez nem volt elég (Sport365)
Herczeg András, a Debrecen labdarúgócsapatának vezetőedzője nem tudja elmarasztalni játékosait - videó!
nov. 5
12:08
Időpontváltozások a Magyar Kupában (Sport365)
A Magyar Labdarúgó-szövetség versenybizottsága – több klub kérését is jóváhagyva – három Magyar Kupa-találkozó időpontját módosította.
nov. 5
12:39
Bürgés Milán a dobogó legalsó fokán (Sport365)
A felnőtt első osztályú magyar cselgáncs bajnokságot a budapesti Körcsarnokban rendezték meg, ahol Bürgés Milán bronzérmes lett.
nov. 5
12:41
Nalbandian kiemelten van túl Baselben (Sport365)
David Nalbandian három szettben bizonyult jobbnak a hatodik helyen kiemelt Marin Cilicnél. A horvát nagy csatában maradt alul argentin ellenfelével szemben.
nov. 5
12:43
Lendületbe jönnek az eddig gyengélkedő nagycspatok? (Sport365)
A Bundesliga tizenegyedik fordulójának legnagyobb kérdései, miszerint mi lesz a kieső helyen álló nagyokkal, avagy ismét felsülnek, vagy megindulnak felfele.
nov. 5
12:45
A Schalke elindulna felfelé (Sport365)
Felix Magath azt reméli, hogy végre sikerül begyűjteni azt a győzelmet, mely megadná a kellő lökést csapatának, hogy aztán meginduljanak felfele a tabellán.
nov. 5
13:12
Az Újpest Kecskeméten vendégeskedik a pénteken (Sport365)
Mindkét együttes nehéz helyzetben van: az Újpest a legutóbbi fordulóban a Pakstól kapott ki, míg a Kecskemét csapata továbbra is a kiesőhelyen áll.
nov. 5
13:14
Dunavarsány lesz a játékvezetőképzés helyszíne (Sport365)
Az MLSZ játékvezető bizottsága ez év közepén döntött a játékvezetői utánpótlásképzés átalakításáról. Az augusztusban kiírt követelmények alapján 138 fő jelentkezett a maximum 40 fővel induló képzésre.
nov. 5
13:45
Talmácsi egyenlőre a 11. helyen (Sport365)
A délelőtt megrendezett első szabadedzésen a magyar pilóta a 11. helyet motorozta. A leggyorsabb a német Stefan Bradl volt.
nov. 5
13:47
Országos cselgáncs bajnokság (Sport365)
Szombaton a budapesti Körcsarnokban rendezték meg a a 2010-es felnőtt magyar cselgáncs bajnokságot.

Keresés