A 2007-es világbajnok Talmácsi Gábor szerint könnyedén megvédte volna címét, ha nem az újabb fejlesztésű (RSA), hanem a tavalyi (RSW) Apriliával vág neki a 125 köbcentisek idei szezonjának. A magyar versenyző az InfoRádiónak adott interjúban kiemelte, hogy véleményét több szakember is megerősítette.
Fernando Torres életében először lép pályára az Atlético Madrid ellen. Csekélység: korábban tizenhárom évet töltött a dél-madridi klubban. Egy hónapon keresztül kínlódott izomsérülésével, Rafa Benítez most rábízza, hogy játszik-e. Ha a "Kölyök" fittnek érzi magát, ő fogja vezetni a Vörösök támadásait.
A friss Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton édesapja és menedzsere megfontolja, hogy kiveszi a fiát a száguldó cirkuszból az őt és családját érő gyűlöletkampány miatt.
Mindhárom eddigi kapitány, vagyis a párbajtőrözőknél Kulcsár Győző, a kardozóknál Nébald György, míg a tőrözőknél Bernát Zoltán is benyújtotta pályázatát a Magyar Vívószövetségnek.
Olyan amatőr videofelvételeket mutattak be Dunaszerdahelyen a helyi futballcsapat vezetői és a város polgármestere, amelyen látható, hogy az egyik kommandós minden ok nélkül odalép egy békésen ácsorgó idősebb magyar szurkolóhoz és a megüti.
Az elmúlt két hónapban bukdácsoló Roma 3-1-re nyert a vendég Chelsea ellen a labdarúgó Bajnokok Ligájában, a csoportkör 4. fordulójában. A Barcelona és a Sporting Lisszabon már továbbjutott.